Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

4. A vármegyei jegyző egylet országos elismerésétől a jegyzői képesítés átalakításáig

A megyei egylet alapszabályait 1884-ben is módosították, s azt a belügyminisztérium augusztus 17-én jóvá is hagyta. (Ez az első teljes terjedelemben fennmaradt szövege a szabályzatnak.) Ugyancsak ez évben kérvényezte az egylet a törvényhatósági bizottságtól, hogy rendeletben kötelezze a községeket és a körjegyzőségeket írnoki vagy segédjegyzői állások rendszeresítésére. A kérelmet elutasították az 1871. évi XVIII. te. 68. §-a alapján, mely szerint aljegyző tartásáról az alispán dönthetett a képviselő-testületek és a járási szolgabíró meghallgatása után. Amikor Sopron vármegyének a jegyzői fizetések kiszolgáltatására irányuló gyakorlata ismertté vált (a jegyzők fizetésüket negyedévi utólagos részletekben a községi bíró ellenjegyzésével ellátott nyugtára a megyei pénztárból kapták), erről a Nógrádi Lapok és Honti Híradó hasábjain egy „A községi jegyzők fizetéséről" című cikk jelent meg. írója szerint a Sopron megyei módszer még terhesebb a jegyzőkre nézve, mint az eddigi és megjegyzi: „Szorítsák tehát a megyék az egyes hanyag községeket a jegyzők fizetésének pontos kiszolgáltatására, de ne vonják meg tőlük a jogot, hogy saját hivatalnokaikat maguk fizethessék". A cikkíró szerint a helyes megoldás az, ha a jegyzők évi fizetését 800 forintra emelik, mert ez az összeg felel meg iskolázottságuknak. Melléjük segédjegyzői állásokat kell szervezni, illetve ahol a jegyzői fizetés egy része természetbeni szolgálmányokból áll, azokat mielőbb készpénzre kell váltani.

44 1886-ra már épp elég hiányossága derült ki a községi törvénynek. Szeptember 5-én a Nógrádi Lapok és Honti Híradó cikket jelentetett meg a községi törvény irányelveiről, melyet nagyra tartott a cikk szerzője: „Az, hogy a törvényhozás a községi és körjegyzők állapotának javítására is gondolt, s többet tett az előbbi törvényeknél, bizonyosan általános helyesléssel találkozik." Segített ebben az országos községjegyzői egylet is, amikor kérvényt és emlékiratot intézett a képviselőházhoz, melyben felsorolták a törvény hibáit, a jegyzők sérelmeit, a választásuk körüli visszaéléseket, a túlhalmozott munka terheket. Kifejtették, hogy szerintük a törvény az elérni kívánt célt meg sem közelítette, így azt revízió alá kell venni. Az 1886. április 16-án elfogadott XXII. te. valójában csak kiigazítás volt, nem elvi jelentőségű reform. A centralizáció elve uralta a törvényt. Újrarendezte a községi illetőség intézményét, megengedte a viriliseknek jogaik megbízott útján való gyakorlását, megállapította az elöljárók és tisztviselők felelősségét, újból szabályozta a fegyelmi eljárást, megszigorította a vagyonkezelés szabályait és a felettes szerveknek széleskörű beavatkozási jogot adott. Ami a jegyzőket legszemélyesebben érintette, az volt, hogy a járási főszolgabírók a jegyző és bíró választásnál kijelölési jogot kaptak, mely azelőtt a képviselő-testületet illette meg. A községi autonómia szűkítésének oka a kormány félelme volt a falusi és nemzetiségi politikai mozgalmaktól. A virilis jogoknak képviselők útján való gyakorlását a századforduló szakírói „a vagyoni érdekeltség képviselete" példátlan túlhajtásának tartották. E törvény a vármegyei törvényhatóság közigazgatási gyámkodását tovább erősítette a községek 44. NML IV. 489.1. d.; Meghívás. NHÉ. (1884. június 6. 2. p.); A községi jegyzők és körjegyzők... NL. és HH. (1884. június 22.); NML IV. 402. 10. k. 172,140,148/1884.; Nógrádmegye rendes közgyűlése. NL. és HH. (1884. június 29.); A községi jegyzők fizetéséről. NL. és HH. (1884. október 26.) 35