Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

4. A vármegyei jegyző egylet országos elismerésétől a jegyzői képesítés átalakításáig

felett: szinte minden községi határozatot jóvá kellett hagyatni a törvényhatósági bizottsággal, amely nemcsak az eljárást lassította, de lehetőséget adott az autonómia csonkítására is. E törvény - kisebb változtatásokkal - életben maradt és hatott az egész magyar polgári korszakban. 1886. június 8-án Balassagyarmaton gyűlést tartottak a megye jegyzői a nyugdíjintézet pénzügyeiről. Az alap pénztárát ekkorra Baintner Ottó megyei pénztárnok rendbehozta, melyet a közgyűlés küldöttség útján köszönt meg neki. Az első járási egylet működéséről is 1886-ból van híradásunk. November 4én Zagyván, Szabó Imre körjegyző irodájában tartották második ülésüket (megalakulásuk éve valószműleg 1885 volt) Papp János salgótarjáni jegyző elnöklete alatt. Ezen az ülésen fogadták el ügyrendjüket, de a legnagyobb érdeklődést az alispán azon rendelete keltette, melyben a jegyzői írnokok alkalmazását kötelezővé tette addig is, míg nem sikerül a segédjegyzők rendszeresítését megvalósítani. Az ülést egy társas vacsora, s Szabó Imre névnapi ünnepsége zárta, melyet minden jegyző megfizetett és azt jótékony célra fordították. A jegyzői kartól később sem volt idegen a kedélyes szórakozás. A kari rendezvények, közgyűlések rendszerint társasebédekkel, táncmulatásokkal végződtek. Jótékony céllal rendeztek „tánczvigalmat" 1890. február 15-én Losoncon is a losonci, füleki és gácsi járások községi és körjegyzői, melynek a tiszta bevételét, 326 forintot, az országos jegyzői árvaház javára fizették be.

4S 1887-ben a jegyzői egylet az 1886:XXII. te. rendelkezéseire hivatkozva kérte a törvényhatósági bizottságot, hogy a községeket a jegyzői nyugdíjalapba a jegyzőkével egyenlő mértékű évi hozzájárulás fizetésére kötelezze. A községek nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem adtak helyet a kérelemnek. Mivel azonban az alap életképtelenné válhatott volna, az alispánt annak gyarapítására teendő mtézkedések kidolgozására utasították. Az erről szóló határozat azonban felhívta a figyelmet egy visszás jelenségre: „Egyidejűleg megütközését fejezi ki a vármegye közönsége afelett, hogy a nyugdíjalapban legközelebbről érdekeitek az alap fenntartása iránt oly csekély érzékkel bírnak, hogy az évi részleteket - kevesek kivételével - be nem fizetik" és így a hátralékok már tetemesre nőttek. Az alispánt ezek behajtására is utasították. Az 1877. június 28-án Balassagyarmaton tartott közgyűlésen kiderült az is, hogy a nyugdijmtézet jövedelmei a fokozódó nyugdíj- és segélyigényeket nem fogják fedezni. Ezért az alispánhoz újabb kérelmet terjesztettek be, hogy a községeket is kötelezzék hozzájárulás fizetésére. Újra kérték, hogy a nem fizető hátralékosok ellen indítsanak eljárást. A nyugdijmtézet ügyei olyan sok időt vettek el, hogy a szakmai egylet közgyűlését augusztus 6-ra halasztották, melyet Losoncon rendeztek meg. Mindezek ellenére a nyugdíjigények 1887 novemberére annyira megszaporodtak, hogy az intézet elnöke kénytelen volt a már megszavazott segélyek és nyugdíjak aránylagos leszállítását kérni a törvényhatósági bizottságtól. Az alispán, aki a kifizetéseket utalványozta, jogosult volt erre, de akár az utalványozás megta45. A községi jegyzők... NL. és HH. (1886. január 10.); CSIZMADIA 1976.182483. p.; A községi törvény irányelvei. NL. és HH. (1886. szeptember 5.); A megyei kör- és községi jegyzők. NL. és HH. (1886. június 13.); Egy jegyző: jegyzői vándorgyűlésről. NL. és HH. (1886. november 28.) 36