Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

3. A községrendezéstől a megyei jegyzői egylet országos elismeréséig (1873-1880)

pok így írt: „A nép ama hitben van, hogy egy márczius 26-án tett hamis eskü következtében 14 napig tartó súlyos betegségbe esett, s meghalt."

25 1873. november 25-én Veres Pál alispán jelentésében szólt az új jegyzők hivataloskodásának első évéről: „... a teendők körével való megismerkedést befejezettnek kell tekinteni, a közigazgatás parancsoló érdeke ez után a jegyzői kartól kötelességeinek szakasztott pontos teljesítését szigorúan követeli, mert azt egy percig sem lehet eltűrni, hogy ... a jegyzői intézmény... iránti hitel veszélyeztessék az által, hogy egyesek vétkes mulasztásai, hibái, visszaélései elnézetnek". Kilátásba helyezte azt is, hogy a jövőben még a szükséges képesítéssel rendelkezőket is eltávolítják állásukból, ha a gyakorlatban nem állják meg a helyüket. A jegyzői pályára elsősorban a gyakorlatban, a körjegyzőségekben írnokként dolgozva lehetett felkészülni, de magánjellegű tanfolyamokat is látogathattak. Csak példaként említem meg, hogy 1875. január 5-én Dr. Gubiczy László igazságügyminiszteri titkár már másodízben indított jegyzői pályára előkészítő elméleti és gyakorlati tanfolyamot hathetes időtartammal. Árvay József ekkorra már a megyei közigazgatás figyelmét is felkeltette tevékenységével. 1874. november 17-én a törvényhatósági bizottság kisorsolt tagjai helyébe Nagyorosziból őt és Szabó Károlyt választották meg. 1877-ben a központi választmány, 1879-ben pedig a jegyzői szigorló választmány egyik tagja lett.

26 Azonban továbbra is határozottan fellépett a jegyzőket ért hírlapi vádakkal szemben. így 1876. október 8-án a Nógrádi Lapok és Honti Híradóban közzétett nyílt levelében, mely egy különösen durva hangú támadásra volt válasz. Reményffy József ügyvéd ugyanis a törvényhatósági bizottság közgyűlésén azt állította, hogy „a jegyzők, mint nadályok, szívják a szegény nép vérét, és nem tesznek semmit." Árvay József jellemzőnek találta, hogy ezt a kifejezést éppen egy ügyvéd használta, hiszen az ő jövedelmeiket csorbították a jegyzők a magánmunkálataikért kért díjakkal. Pedig ezen díjak igencsak csekélyek voltak, sőt a jegyzők még fizetéseiket is évenként csak utólagosan kapták meg a községi pénztárból, rendszerint megkésve, „mert a községi pénztárak folyvást aszkórban szenvednek..." A falusi szegények fizetésképtelensége esetén elsősorban a jegyzőre hárult a végrehajtás szívszorító kötelessége, miközben tudta, tapasztalta, hogy a kisember a hatalom talpnyalójának, feltétlen kiszolgálójának tartja. Árvay József egy másik levelében keserűen fakad ki: „Bizony, bizony sokkal jobb dolgunk volt nekünk addig, míg a nép bizalmasan „nótárius uramnak" nevezett bennünket, mint most, midőn kínjában „tems jegyző" úrnak czímezget, de a sok hivatalos zaklatások mellett hozzá gondolja, hogy az ördög vigye el azzal együtt, a ki azt a sokféle újításokat kikomponálja." Munkájában a képviselő-testület vagy az elöljáróság sem nagyon tudta támogatni tudatlansága, vagy nemtörődömsége miatt. Ez a momentum tette aztán lehetővé, hogy a jegyző a falu második számú vezetőjéből a falu valóságos vezetője 25. A községi jegyzők. NL. (1873. február 16.); Árvay József: Vidéki hangok. NL. (1873. szeptember 14.); B.-Gyarmat, november 8. NL. (1873. szeptember 14.); Marczalban... NL. és HH. (1876. április 16.); Vadkerten. NL. (1873. szeptember 14.); Árvay József: Vidéki hangok. NL. (1873. október 8.) 26. NML IV. 402132/1873., 88/1879.; Megyei élet. NL. (1874. november 22.); Közgyűlés. NL. és HH. (1877. december 16.); A körjegyző. NL. (1874. december 27.) 22