Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)
3. A községrendezéstől a megyei jegyzői egylet országos elismeréséig (1873-1880)
lett - szaktudása és egyáltalán, nagyobb tájékozottsága a falu bírája fölé emelte. A törvény szerinti első számú vezetőről így ír 1880-ban a Nógrádi Lapok és Honti Híradó: „Nem hiszern, hogy a magyar állam területén lévő községi bíráknak egynegyedrésze intelligens egyénekből állana. Tehát kicsoda, micsoda most már az a községi (falusi) bíró? Egy nagy semmi, egy nagy puctus masculus! egy nagy bodzafa bunkó! a ügymenet gátja!!! Tisztelet a kivételnek." A cikk szerzője szerint a jegyzők nevét közbíróra kellene változtatni és felruházni a falusi bíró jogkörével is, mert ez felel meg valóságos társadalmi és közigazgatási helyzetének. Árvay József, akinek hírlapi írásai a jegyzői réteg társadalmi és anyagi megbecsültetése érdekében születtek, 1877-ben javasolta a Nógrádi Lapok és Honti Híradó-ban, hogy az 1871-ben megszabott 400 forintos évi minimumfizetést 800 forintra emeljék, azért, hogy a jegyző segédet is tarthasson megszaporodott teendői elvégzésére. Az évenkénti utólagos fizetés helyett a havi, vagy negyedévi részletekben történő jegyzői fizetés-kiszolgáltatás bevezetése mellett foglalt állást. A segédjegyzői intézménynek minden körjegyzőségben való rendszeresítését a szécsényi járásbeli jegyzők 1878-ban már testületileg kérték a törvényhatósági bizottságtól. Még ezek fizetésének forrásait is megjelölték: a községi pénztárak jövedelmei, vagy az adóvégrehajtási díjak. A kérelmet elutasították. 27 Persze a községükért dolgozó, lelkes, szorgalmas jegyzőket a sajtó és a felettesek is megbecsülték: „... szépen gyarapodó s közigazgatásüag példányszerű állapotokat van szerencsém jelezhetni Kis-Terennéről, ahol is minden a legnagyobb rendben van ... az oroszlánrész a helybeli gondos körjegyzőt, Borbás György urat illet, ki is éjt s napot folyton a község ügyeinek szentel, s kész bárhol és bárkivel szemben állani, ki csak látszólag is merne a község kárára működni." Érdemeiről az alispán és a községi bíró is elismeréssel szólt. „Adjon az Isten minden községnek ily tetőtől talpig becsületes jegyzőt!" - írta a Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1877. május 17-én. A Losoncz és Vidéke pedig az 1880. december 3-i szinóbányai tűzvész megfékezésében személyesen részt vett körjegyző, Szabó Lajos érdemeit ecsetelte, aki a legveszélyesebb helyeken oltotta a tüzet. 28 A jegyzők nehéz munkaterheit, alacsony fizetésüket, két malomkő - az őket megválasztó község elvárásai és a felsőbb hatóságok utasításai - közötti őrlődésüket már említettük. A tárgyalt korban - sok helyütt még később is - a község által bérelt parasztházakban intézték a rájuk bízottak ügyeit, és legtöbbször ugyanott is laktak. Jegyzői lakokat, irodákat csak a 80-as évek végétől kezdtek létesíteni, mikorra a jegyző munkáját már írnok vagy segédjegyző is segítette és elhelyezésük szükségessé vált. Előfordult az is, hogy megfelelő helyiség híján a jegyzőség székhelyét a kör olyan más községébe tették át, ahol volt megfelelő épület a jegyző és a hivatal elhelyezésére. Némely helyeken ez a székhely áthelyezés több mint 20 évig tartott. így a Homokterenyei Körjegyzőség szék27- Levelezés. NL. és HH. (1876. október 8.); Levelezés. NL. és HH. (1876. november 19.); Nagyoroszi, november 14-én. NL. és HH. {1877. november 25.); A község érdemes bírójáról. NL. és HH. (1880. június 20.); Levelezések. NL .és HH. (1877. május 6.); NML IV. 402. 7. k. 71/1878. 28. Mátraallyi: Községi élet. NL. és HH. (1877. május 17.); Levelezés. LV. (1880. december 19.) 23