Salgótarján történelmi kronológiája I. A kezdetektől 1944-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 20. (Salgótarján, 1996)
1923. október 16. - Az SZDP kerületi titkárságot állított fel a városban Deutscher Károly titkár vezetésével. (Más forrás szerint erre október 23-án került sor.) 1923. október 18. - Városi főügyésszé választották meg dr. Varga Kálmán ügyvédet. 1923. október 19. - Elhunyt Kóhn Lipót szesznagykereskedő. 1923. október 27. - Felrobbantották a pécskői bazaltömlést, a közkedvelt Hurka-Pécskőt. 1923. november 18. - A Fő téri postaépület előtt felavatták a város első köztéri alkotását, a ditrói Siklódy Lőrinc által készített Hős fiai szobrot. A leleplezésen megjelent dr. Vass József népjóléti miniszter, valamint dr. Sztranyavszky Sándor főispán. 1923. november 29. - Megalakult a Pécskői Bazaltbánya Rt. 1923. december 9. - Beiktatták hivatalába Szelényi László evangélikus lelkészt. 1923 folyamán. - Salgótarjánba érkezett dr. Dornyay Béla gimnáziumi tanár. - Minarek János megnyitotta a Tátrakert Sörözőt. 1924. január 15. - Megalakult a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének helyi csoportja. 1924. január 27. - Megalakult a Salgótarján és Vidéke Általános Fogyasztási Szövetkezet. 1924. január. - A katonai laktanya elkészültével a polgári iskolát újra elfoglalta a diákság. 1924. február 3. - Alakuló közgyűlését tartotta az Országos Keresztény Szocialista Párt Salgótarjáni Szervezete. A párt szervezését a helyi keresztényszocialista szakszervezet elnöke, Katona László irányította. - A városi óvodafelügyelő bizottság - a gyerekek nagy száma miatt - az acélgyári és a Fő téri óvoda mellé újabb intézmény létrehozását javasolta a település déli részén, az üveggyár és a vasöntöde körzetében.