Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)
V. AZ IPAROSODÁS TÁRSADALMI KONFLIKTUSAI - 4. Gajáry István: Modern ipari–társadalmi konfliktusok hiánya, avagy miért nem fejlett a budai ipar a reformkorban
RENDI TÁRSADALOM - POLGÁRI TÁRSADALOM 3. TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK SALGÓTARJÁN, 1989. Gajáry István MODERN IPARI-TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK HIÁNYA, AVAGY MIÉRT NEM FEJLETT A BUDAI IPAR A REFORMKORBAN Elöljáróban annyit szeretnék jelezni, hogy a szekcióvezető elképzelése szerint kutatásom arra irányult volna, hogy a reformkori Budán ki lehet-e mutatni bármilyen olyan társadalmi konfliktus, megmozdulás nyomát, amely a városi iparos réteg körében mutatkozott meg, s nem vethető össze a hagyományos, középkori típusú, iparban dolgozó réteg konfliktusaival (céhesek és céhen kívüliek, kontárok-mesterek). A tiszta feudális jogrendszer utolsó néhány évében végeztem vizsgálatot tanácsi és egyéb, ipari, iparjogi adatokat tartalmazó iratokban. Ez a néhány év, az 1834-1839 közötti fél évtized volt az, amit az 1840. évi, az ipar és a kereskedelem jogviszonyait egyaránt gyökeresen megváltoztató törvénysorozat közvetlen előzményének kell tekintenünk, de amikor ezek még csak legfeljebb alkalmi, helyi joggyakorlatként működtek, törvényi szabályozás nélkül. Ebben a jelzett időszakban semmiféle újabb típusú konfliktussal nem találkoztam a hivatali iratok áttanulmányozása során. Ennek következtében a. fő kérdés úgy módosult, hogy mik azok a gazdasági, társadalmi körülmények, amelyek a konfliktusok modernizálódását lehetetlenné tették, illetve nem segítették elő. Buda városa - földrajzi fekvése következtében - meglehetősen szerencsétlen példának is tekinthető egy ilyen vizsgálathoz: ellentétben Pesttel, ahol a város egésze nagyjából lakottnak mondható, s az ipap üzemek folyamatosan, az újonnan betelepülő külvárosokban létesültek. Az iparos társadalom összetételéről, belső rétegződéséről egyértelmű és viszonylag egységes forrásanyag csak Budáról maradt fenn az adókönyvek formájában, s ezek a város nagyobb gyárai, ipari üzemei működéséről tudósítanak, illetve kiinduló információt szolgáltatnak. A város földrajzi fekvése igen erősen meghatározó. A városközpont - nyugatról délnek indulva körben - a Vár körül helyezkedett el: Krisztinaváros, Tabán, Víziváros, Országút, majd ettől északra Újlak külváros. Ezeket a városrészeket, illetve földrajzi adottságaikat, ipán lehetőségeiket vizsgálva rögtön megállapíthatjuk, hogy Újlak és Tabán hosszú, Országút rövid Dunapart-szakaszát ebben az időszakban a hajómalmok sora foglalta el, tehát itt más, nagyobb vízigényű ipar telepítésére nemigen volt lehetőség. (Ugyanilyen mértékű partlekötés a pesti oldalon egyáltalán nem volt!) Ez magával hozta azt, hogy az összes vízigényes ipar (függetlenül céhes vagy gyáripari jellegétől) erősen a Vízivárosra koncentrálódott, hiszen ott volt lehetőség nagyobb arányú vízkitermelésre, csatornázásra, míg a kevésbé vízigényes iparok egy része a 18. század utolsó harmadában betelepülő Krisztinavárosban jutott vezető szerephez. Ez konkrétan annyit jelentett, hogy az 1830-as évek második felében a Vízivárosban 5 (3 bőrgyár, egy-egy kalap- és festő-nyomógyár), a Krisztinavárosban 2 gyárat (a Werther-féle gépgyárat, amelynek privilégiuma ugyan későbbi, de már ekkor is jelentős ipari üzem; és a Müller Fülöp-féle kocsigyárat, amely az ikervárosok egyik leghíresebb ipari létesítménye volt, s amely a bécsi hasonló üzemek elé küzdötte magát a piacon) találtunk. Az
