Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
I. CSOPORTOK, KÖZÖSSÉGEK, EGYESÜLETEK A 18-19. SZÁZADBAN - 6. Gál Róbert Iván: A dualizmuskori szabadkőművesség foglalkozási összetétele
Úgy tűnik, hogy érdemes annak a jelentőségét kihangsúlyozni, hogy a modern, polgári elem " csak " a tagság háromnegyed részét képviseli és nem többet. Háromezer olyan szabadkőművest találunk, akik a társadalom más területeiről, más szokások, életelvek, gondolkodásmód és hagyományok közül származnak. Ez arra utal, hogy lehetett Magyarországon egy olyan liberális, esetleg nemesi eredetű szabadkőműves hagyomány, mely tehát úgy volt magyar, hogy nem a zsidó vagy német eredetű többség magyarrá válásának, magyarosodásának útját járta. A felvilágosult szabadkőműves gondolatvilágának azonban volt köze — ha láthatóan nem is meghatározó — a történelmi-nemzeti társadalom elitjéhez is. Azt, hogy az mikor é,s mennyire jelentett önálló irányt, vagy politikai arculatot a szabadkőművességen belül, az eddigiekből nem tudjuk megállapítani. Nem derül ki, hogy ez a kb. egynegyedes arány, melynek jelentőségét itt is hangsúlyozzuk, mennyire függelék jellegű, vagy pedig van-e olyan páholy, vagy páholyok, ahol annyira feldúsul, hogy dominánssá válik. Ha létezik is ilyen, egyenlőre végképp nem tudjuk, hogy a nagypáholyon belül milyen hatása van. Csak annyit tudunk mondani: lehetséges, hogy létezik, és ha valahol keresnünk kell, az inkább a vidék, ahol a szóban-forgó arány nem egynegyed, hanem egyharmadnál is több. Végül az előadás utolsó részében a szabadkőműves szövetség foglalkozási összetételének időbeli változásait tekintjük át. A IV. táblázat a L. Hass besorolása alapján képzett főcsoportokat vonja össze. A táblázatból három egyértelmű, monoton trend bontakozik ki, a tulajdonosi kör arányának folytonos csökkenése, a polgári értelmiség részvételének növekedése, és a történeti-nemzeti szerkezetbe sorolt erők szintén állandó, bár kisebb ütemű növekedése. A trendeket — a lengyel történész nyomán — az alábbi módon lehet egységes magyarázatba foglalni. Az 1867-es kiegyezést a polgári-, a gazdasági- és a szellemi erők előretörése követte. Mindazok ellenére azt kell mondanunk, hogy a következetes tőkés fejlődés a 70-es években elakadt, s a 80-as évek végéig egy jobboldali antikapitalista hullám is levonult. Ezeket is számításba véve azonban a tőkés gazdasági kibontakozás tovább folytatódhatott, de a következő évtizedekben a kozekvensen polgári ideológiák és törekvések képviselete fokozatosan átvándorolt a polgári-tulajdonosi elemektől a polgári-értelmiség kezébe. A konzervatív és liberális erők harca Bécsben már korábban, Magyarországon lassabban és következetlenebbül vezetett a liberálisok visszaszorulásához. Ennek azonban következménye volt a század első évtizedének végén bekövetkezett — jórészt értelmiségi — radikalizálódás. A szabadkőműves gondolatkör őszinte és logikus vitele tehát egyre kevésbé volt lehetséges a jobbra tartó, szűkebb értelemben vett polgárság, a burzsoázia számára. Erősebben hatott viszont a társadmi szerkezet polgári piramisának értelmiségére. Az említett folyamat okozza a polgári-értelmiség növekedését, a tulajdonosok visszaszorulását a szövetségben. A magyarázat a szövetség többségére igaz, erejét azonban némiképp csökkenti a szabadkőművesség nem polgári jellegű részének monoton növekvő aránya. Nem tűnik ugyanis meggyőzőnek az az állítás, hogy miközben a polgári erők jelentős része is a jobboldali gondolatvilág vonzásába kerül, a történeti-nemzeti társadalomból származó főcsoportok fokozott vonzódást árulnának el a szabadkőművesség iránt. Ez az ellentmondás azonban egy más megközelítés szerint feloldható. Az alternatív magyarázathoz érdemes visszanyúlni a foglalkozáscsoportok besorolásához, illetve a főcsoportok lehetséges kapcsolatainak tárgyalásához. Mi indokolta az eddig alkalmazott besorolást?
