Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
I. CSOPORTOK, KÖZÖSSÉGEK, EGYESÜLETEK A 18-19. SZÁZADBAN - 6. Gál Róbert Iván: A dualizmuskori szabadkőművesség foglalkozási összetétele
56 A tulajdonosi pozíció alapján közelítve a foglalkozásokhoz azt látjuk, hogy a szabadkőművesek kb. negyede tulajdonos, háromnegyede pedig szaktudása — rendszerint magasan kvalifikált szaktudása — révén jut jövedelemhez. Ha ágazati megközelítést alkalmazunk, azt láthatjuk, hogy a tagság kb. fele (49,2%) az ún. improduktív területeken dolgozik, mindössze 2% a mezőgazdaságban, közel egynegyed (22,3%) az iparban, és nagyjából ugyanennyi (21,3%) a kereskedelmi-pénzügyi területeken. A következő lépésben a foglalkozási csoportokból készített főcsoportokat (Hassnál: tulajdonos-polgárság, magánszférában foglalkoztatott értelmiség, tanár, szabadfoglalkozású és hasonló, állami, illetve helyi tisztviselő, alsó középosztály, egyéb; illetve az alternatív besorolás szerint: tulajdonosok, felső vállalati vezetők, gazdasági tisztviselők, alkalmazott értelmiség, szabadfoglalkozású értelmiség, közigazgatási tisztviselő, alsó középosztály, egyéb) igyekeztem elhelyezni egy társadalomszerkezet koncepcióban. A szóbanforgó koncepció az Erdei-féle kettős struktúra modellje volt. Erdei szerint a korabeli társadalmi szerkezet sajátosan összekeveredett kettős struktúra, egy zömmel idegen eredetű modern polgári társadalom, és egy történeti nemzeti társadalom együttese. A tulajdonos polgárságot (kivéve a földbirtokosokat), a szabadfoglalkozású értelmiséget és a magánszférában foglalkoztatott értelmiséget soroltam a polgári társadalomszerkezetbe, s ez a sokaság 72,4%-a volt. A földbirtokosokat, az állami és helyi közigazgatást a hagyományos, a nemzeti szerkezetbe soroltam, s ez együtt 12,8%. A tanárok, illetve az alsó középosztály főcsoportját nem sikerült első nekifutásra besorolnom. Ebben segített a területi bontás bevezetése. (Lásd: III. táblázat) A III. táblázatban a két nagyváros kiemelését az indokolta, hogy itt voltak a szabadkőművesség valódi gócpontjai, minden tíz szabadkőműves közül hat bécsi, vagy budapesti páholynak volt tagja. A két város — és főként Budapest — egyértelműen dominálta a szabadkőműves közéletet. A további bontást mellőztem, mivel a fentieken kívül az egyes városokban olyan kicsi volt a létszám, hogy csak városcsoportok szerinti bontásnak lett volna értelme, a városok csoportosításához azonban a szabadkőművesség szempontjából releváns ismérvet hosszas keresés ellenére sem találtam. A kutatás közben kipróbáltam (korrelációs együttható segítségével) egyes foglalkozások, etnikumok, vallások városon belüli jelenlétét, illetve a jelenlét esetleges küszöbértékeit, mint szóbajöhető ismérveket, valamint a város és közvetlen környéke (a várost övező járás, ritkábban megye) anyanyelvi összetételének különbségét, a város és környékének idegenségét. Azonban érdemleges eredményre nem jutottam, s ezért is maradtak ki ezek a számítások a dolgozatból. A III. tábla azt mutatja, hogy míg a két értelmiségi főcsoportban az arány területileg nagyjából kiegyensúlyozott, addig a tulajdonosi főcsoport, illetve a tisztviselők és tanárok egymás rovására nyertek teret. E jelenség alapján neveztem a bécsi szabadkőművesek foglalkozási szerkezetét " polgáribb "-nak, mint a budapestieket és azt " polgáribb "-nak, mint a vidékieket. A tanári és a tisztviselői főcsoport egyforma viselkedése alapján az előbbit is a történeti-nemzeti társadalomszerkezetbe soroltam. Az egyes foglalkozáscsoportok között páronként kiszámított disszimilációs index értékei alapján pedig az alsó középosztályt a polgári társadalomszerkezet részének tekinthetjük. így a besorolás véglegessé vált: a tagság kb. negyedét (22,6%-át) soroltam a történeti-nemzeti és háromnegyedét (72,2-át) a modern-polgári struktúrához.
