Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
V. HIERARCHIA, BÜROKRATIZÁLÓDÁS ÉS MOBILITÁS A 18-19. SZÁZADBAN - 13. Gyáni Gábor: Migrigáció és mobilitás: A városi munkásság szerkezete a két világháború között
500 említett 21,7 %-os aránya, de a kisbirtokos parasztság további 16 %-os részesedése is. Egyébként az önállóak kétötöde került ki a birtokos parasztságból, ami nagyjából egybevág a mezőgazdasági keresetű/jövedelmű rétegek egészében vett képviseleti súlyával (37,7 %). Tény tehát, hogy a városi munkásságon belüli merítés semmivel sem jellemzőbb, mint amilyen gyakran kerül sor agrárrétegek leszármazottainak a beáramlására: sőt az utóbbi — pusztán százalékosan — némileg jelentősebb is. Vegyük most szemügyre külön-külön az egyes munkáscsoportokat, hogy bemutassuk a társadalom e téren is igazolható hatványozott sokszínűségét. A bányászok pl. merőben más arcot mutatnak, mint bármely további munkáskategória, lévén a városi munkásság talán legzártabb képződménye: háromnegyedük áll örökletes proletárokból. De nemcsak a szinte kizárólagos proletár családi háttér, hanem a szorosabban vett ipari-bányamunkási örökletesség vonalán is kifejezetten zárt társadalom benyomását keltik: 45 %-uk apja volt ipari-vagy bányamunkás (a kettő a statisztikában nem választható el). Mindenképp ez a 45 % alkotja a bányásztársadalom egyik, s bizonnyal jellegadó csoportját vagy típusát. Azok tartoznak közéjük, akik foglalkozásukat — gyakran többgenerációs bányászdinasztiák leszármazottaiként — örökletesen űzik. A bányászok egy további markáns típusa az a mezőgazdaságból érkező, korántsem oly stabil munkavállaló, amely többnyire idényszerűen vállal a bányákban munkát, s mindig visszatér a mezőgazdasági munkához. Nagyságrendjük alig valamivel marad alatta az előző csoporténak (41,4 %). Hogyan kerülnek a bányamunka vonzásába? Egyszerűen úgy, hogy a zömmel a falvak szomszédságában megnyitott tárnák kézenfekvő kiegészítő (mellékes) kereseti forrásként kínálják magukat a közeli falvak munkanélküliségtől súlytott félproletár-proletár agrárnépessége számára. A bányászkolóniák lakosai viszont az örökletes és főfoglalkozású bányászokból verbuválódnak — a két bányászréteg tehát nemcsak származásilag, de lakóhelyét tekintve is élesen elkülönül egymástól. Viszonylag gyorsan elintézhető az ipari munkásság belépési mobilitásának elemzése, miután Lackó Miklós egy egész monográfiát szentelt már e kérdés tisztázásának. Megállapítása értelmében az ipari munkásság — a társadalmi eredet tükrében — módfelett heterogén, mivel csak a negyede (27,3 %-a) áll örökletes ipari munkásból. Fokozottan áll mindez a férfi proletariátusra. Másik tézise szerint nagy különbség állapítható meg az ipari proletariátus budapesti és vidéki része között: a fővárosiak között sokkalta magasabb az örökletesek aránya. /11/ Lackó téziseihez érdemben nincs sok hozzáfűznivalónk. A városi, pontosabban ezen belül az ipari munkásság nagyfokú nyitottságát mutatja — más oldalról — az is, hogy a merítési bázist elsősorban nyújtó, tágan vett proletariátus lényegében csak 56,7 %-ban járult hozzá a réteg feltöltéséhez. Ezzel szemben az apák kereken kétötöde volt az önálló! Mindamellett nem téveszthető szem elől, hogy az ipari munkásság a városi proletariátushoz mérten inkább nyerte utánpótlását ebből a körből (az utóbbi oldalán a megfelelő érték nem több egyharmadnál), s sokkal kevésbé volt nyitott az agrárnépesség irányába. Megítélésünk szerint az ipari munkásságnak három jól számszerűsíthető típusa írható le pusztán a társadalmi származás alapján. Első típusba soroljuk azt a Lackó által is kiemelt örökletes ipari munkás csoportot, amely a kategória nagyjából egynegyedé nek felelt meg. Második típusnak tekintjük az ipari munka tágan szemlélt világába akár munkásként, akár bizonytalan egzisztenciájú önállóként, a gyári szakmunkástól gyakorta alig megkülönböztethető iparosmesterként, műhelytulajdonosként betagozódó rétegek leszármazottait. Ök alkották a réteg felét . Végül külön típust képezett a kifejezetten agráreredetű, elsőgenerációs (tanulatlan) munkások tömege, arányuk a réteg egyharmadával
