Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

V. HIERARCHIA, BÜROKRATIZÁLÓDÁS ÉS MOBILITÁS A 18-19. SZÁZADBAN - 2. Vörös Károly: A főrendiház 1885. évi reformja. (Egy kutatás tervei és első eredményei)

399 ajánlására — az örökös főrendiházi tagság jogát külön is adományozza)." A törvény azonban kimondja: a minisztertanács erre csak olyan személyt hozhat javaslatba, akinek megvan a megfelelő vagyoni képesítése (tehát a 3 ezer forint feletti földadóval terhelt birtok). Mint még látni fogjuk, az arisztokrácia politikai súlyát ez már valóban jelentősen korlátozta, még ha a főrendek a törvényjavaslat elfogadása fejében elérték is, hogy — az átalakulás radikális voltát mérséklendő — lehetőséget kaptak az így főrendiházi tagságát elveszítő — mint látni fogjuk, többszáz — főnemes közül 50-nek választás , útján élethossziglani benttartására a főrendiházban (mely ugyancsak a reform elfogadásának feltételeként megőrizte e régi feudális elnevezését). A törvény ezután kimondta azt is, hogy külön törvénybe kell iktatni mindazoknak az örökös főrendiségi joggal bíró családoknak illetve megfelelő ágaiknak nevét, melyeknek a fentieknek megfelelő vagyoni cenzust bármikor (pl. öröklés vagy házasság által) elérő teljeskorú férfi tagjai automatikusan a főrendiház tagjaivá válnak. Ezt a családnévsort egy évvel később az 1886. évi 8. te. állapította meg, és az örökös főrendi jogot ezután elnyert újabb családok neveit (miután ezt már az illető év végén bevezették az örökös jogú főrendek ugyanezen törvény által létesített Családkönyvébe) ettől fogva minden országgyűlés utolsó ciklusában együttesen törvénybe is beiktatták. Azáltal, hogy a főnemesség soraiból főrendiházi tagságra ténylegesen jogosultak megállapításánál a kormány — ugyanúgy mint a területi önkormányzatok képviseleti testületeinek összeállításánál — a részvétel jogát, meglehetősen nyersen, az állami adóval kifejezett legnagyobb vagyonok birtokosainak biztosította, mintegy számszerűen láthatóvá is tett egy, az adott időpont teljes főnemességén belül egyidejűleg meglevő, elsősorban vagyoni főbb választóvonalat. Ez (és az örökösjogú családok törzskönyve) ugyanakkor mintegy meg is adta a kiindulópontot a kései történész számára a bevezetésben már említett kutatási kísérlet elvégzéséhez és ennek során a kor magyarországi főnemességéről egy, az eddiginél árnyaltabb és konkrétabb kép kialakításához. 3./ Anélkül, hogy a következőkben a reform motívumainak és a törvény országgyűlési vitája során kialakult igen jellegzetes álláspontoknak, majd ezeknek a sajtóban továbbgyűrűző konfliktusai ismertetésébe belebocsátkoznánk (ezt a további kutatás feladatai közé sorolva), vizsgálatunk kiindulásául a főnemességnek a reform előtti utolsó, 1884-1887. évi parlamenti ciklusban bírt, még érintetlen főrendiházi pozícióit és az ezek szerkezetén belül már akkor kialakult főbb választóvonalakat, különbözőségeket törekszünk rekonstruálni. Az 1884-1887. évi országgyűlés főrendiházában még a hagyományos rendszer szerint személyre szóló királyi meghívólevél alapján helyet foglaló 802 személyből három főherceg, 28 római katolikus és görög katolikus érsek és megyéspüspök, 21 címzetes római katolikus püspök valamint a pannonhalmi és a jászói főapát és 10 ortodox egyháznagy mellett 13 volt a zászlósúr (közülük 9 a főnemes), 66 a főispán (közülük 21 a főnemes), — sorukhoz csatlakozott az ekkor ugyancsak főnemesi rangú fiumei kormányzó. Az állami vagy akár csak formális, rendi funkció nélküli, csupán főnemesi rangjuk alapján meghívott hercegek száma 27 volt, a grófoké 417, a báróké 224. A főrendiház így összeálló taglétszámán belül a főrangú személyek számát kiegészítve a már a zászlósurak és a főispánok között felsoroltakéval, a hercegek száma 29-re, a grófoké 435-re, a báróké 234-re, — összesen 698-ra emelkedett. E 698 főnyi csoport mögött 12 hercegi, 108 grófi, 86 bárói, összesen 206 örökös főrendi jogú család állt (a főrangú zászlósuraknak éppúgy, mint a főrangú főispánoknak mindegyike, valamelyik, az előzőkben már előfordult főrangú családhoz tartozott). A családoknak és tagjaiknak így kialakult száma azonban, úgy látszik, még