Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

III. NAGYBIRTOK ÉS NÉPESSÉGE, PARASZTI TÁRSADALOM – PARASZTI CSALÁD - 5. Szabó László: Családszervezet és családi gazdálkodás a Jászságban a 18-19. században

230 Erk, Nagyfüged, Zaránk határában terjeszkedik, míg a fényszarusiak, felsőszentgyörgyiek és herényiek a Tápió-mentén bérelnek és vásárolnak tanyaföldeket. A család célja az, hogy minden fiúutód részére önálló gazdaságot biztosítsanak az öregek haláláig. A jobbágyfelszabadításig ennek a birtoknak a mértéke az, hogy a fiúutódok az osztozkodás után akkora földet kapjanak, amely után még redemptusjog vagy részjog jár; a tanyás korszak 1850-es években való nagy kibontakozása után, a tagosítások lezárásával pedig a mérték az, hogy életképes, önálló tanyai gazdaság legyen kialakítható (általában 7 holdat tekintettek arra alkalmasnak, hogy egy tanyát építsenek rá, s az életképesen működjék). Az egyes családi üzemegységek között szoros munkakapcsolat volt. A tanyán mindenki önállóan gazdálkodott ugyan, de bizonyos nagy munkák idején (szántás, hordás, aratás, nyomtatás-cséplés, szüret vagy ház- és tanyaépítés, melléképületek felhúzása) a gazda fiait és menyeit, azok egész családját igénybe vette, ha ezt célszerűnek és gazdaságosnak látta. Ugyanígy a termékek értékesítése, vásárokba járás -- már csak azért is, mert minden pénz úgyis a gazda kezébe futott be — közösen történt, illetve a család egy állandóan megbízott, rendszerint még legény tagja a gazdával együtt valamennyiök termékét értékesítette. Ez a nagycsaládi, széttagolt gazdaság a birtokszerzés és birtokgyarapítás fontos eszközévé vált 1850 után, amikor a jobbágyföldek forgalma felszabadult a környező településeken. Olyan kitűnő és alkalmas forrásává vált a vagyonszerzésnek, hogy a 19. század végétől egy kasszára gazdálkodnak sokan a csak házzal, kis szőlővel rendelkező családok közül is: a család férfi és női tagjai egy kasszába hordják haza a bérmunkáért kapott pénzt, s közös birtokvásárlásra fordítják. A Jászságon kívüli olcsó földeket igyekeznek megszerezni és önálló gazdaságot alakítani. Egy Tápiószentmártonba áttelepült jászdózsai család példáján mutattam be ezt a jelenséget, s azt a küzdelmet, amelynek során a csak egy házzal rendelkező jászdózsai család rossz, osztott földön 40 holdnyi szőlőt telepít 1920-1942 között. A kapitalizmus korában nemhogy csökkenne az ilyen családok száma, hanem — immár határozottan a birtokszerzés funkcióját előtérbe állítva — azoknál a rétegeknél is megjelenik, amelyek korábban nem ilyen módon éltek. Ez a családi gazdaság sajátos és a környezetéhez viszonyítva csak a Jászságra és a jász kirajzásokra jellemző üzemszerkezetet hozott létre. Ennek az üzemszerkezetnek a lényege, hogy az egyes (családrészek által működtetett) üzemhelyek, üzemágak szorosan egymásba kapcsolódnak és zárt rendszerben megsokszorozódott a megtermelt javak értéke. Az értéket pedig a családi munka újabb és újabb belefektetése állította elő. A jászsági üzemszervezet két nagy ágazatra oszlott: 1. Termelő és feldolgozó üzemre; 2. Értékesítésre. Ez azt jelentette, hogy a megtermelt és piacra szánt javakat a jász gazdák maguk értékesítették, nem bízták közvetítőkre. Hogy ez így alakult, annak az az oka, hogy a jászkun privilégiumok vám- és harmincad mentességet biztosítottak, ehhez azonban a gazdának magának kellett áruját szállítani. A fejlett gazdaságú Jászság kereskedelme ezért tűnik rendkívül elmaradottnak, ezért zárhatják ki gyakorlatilag még 1840 után is a zsidókat, s korábban a görögöket, örményeket, akik még a Kerületek területén sem éjszakázhatnak. A fejletlenség, a kis intenzitás látszólagos, mert a gazdák maguk szállítanak, s ennek lecsapódása