Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
I. CSOPORTOK, KÖZÖSSÉGEK, EGYESÜLETEK A 18-19. SZÁZADBAN - 1. Kiss Z. Géza: A dunamelléki református egyházkerület 1816-1819. évi püspöklátogatási iratainak forrásértéke és ezek történeti tanulságai
21 kép idáig egyezik a protestáns templomépítészetre vonatkozó ismereteinkkel és a püspök naplója is arról beszél, hogy Pestről dél felé haladtában a vértes-aljai-, külső-somogyi- és a tolnai egyházmegyékben mindenütt a születő új fogadta és " ...még a kisebb eklézsiákban is szép kőtemplomokat, bádogos tetejű tornyokat, tsinos parókiális házakat " talált és ritkaság számba ment a roskadozó templom, meg parókia, amelyeket "77.az együgyűséget kedvelő régiség erőtlen anyagból öszve hányt, vetett ". /4/ Alighanem alaposan meglepődött a püspök, amikor észrevette, hogy amit a Mecsek északi oldalán szabályt erősítő kivételként jegyezett fel naplójába az elmaradottságról, az a Mecsek déli lejtőjén szabállyá változott, mert az ormánsági részen a 18. század végéig csak a mezővárosi fejlődés útján járó Vajszlón, a Petrovszkyak által patronált Drávaiványiban, meg a szőlőtermelésről híres Diósviszlon emelkedett karcsú toronnyal ékes, új templom, másutt pedig szélesen terpeszkedett a naturális gazdálkodás által determinált talpas világ. A látogatás időpontjáig épült új templomok nagyobbik része ugyanis még talpas technológiával torony nélkül épült és inkább csak az uradalmi központokban sikerült valamely bontásépületből alaphoz való téglát-követ szerezni, amelyre azután vályogfalat húztak. Olyan eset is volt (Drávaszabolcs-Iszró), hogy a törökvilágot is túlélt középkori templom megmaradt falaiból építették meg a korszerű istenházát...Ki tudja, mi okból, csak a harangvásárlásnál követték az itteni gyülekezetek egyöntetűen az idők szavát. Egyszerre csak szégyellni kezdték a messzi Grácból, fürge drávai tutajon hozott 20-70 fontos csengettyűket, amelyek pedig a 18. század nehéz évtizedeiben messzecsengő, éles hangon hirdették feliratuknak megfelelően, hogy " Gloria in excelsis Deo ". Azután megvették a 2-5 mázsás új harangokat, amelyek a statikailag megbízható tornyok megépüléséig vaskos gerendákból összerótt lábakra kerültek, mert olyan gyülekezet, amelynek egyszerre futotta volna harangra is, toronyra is, nem volt az Ormánságban. Aki ez új harangok-méreteire, gyártójára, sok izgalmat kínáló feliratára kíváncsi, az kimerítő választ kaphat forrásunkból. Ez az információ azért egyedülállóan fontos, mert a harangokat megtizedelte a két világháború, s egy részüket az elhanyagolt tornyokban életveszedelem nélkül ma már megközelíteni sem lehet... A művészettörténet kedvelői ne feledkezzenek meg arról, hogy itt olyan precíz felsorolását találják a kálvinista templomok felszerelési tárgyainak: úrasztali kendőinek, térítőinek, meg a keresztelés és az úrvacsora alkalmával használt, úgynevezett szent edényeinek, ami páratlan kutatási lehetőségeket kínál. Dúl a harc egyébként a textíliák világában is az új és a régi között. Hétköznapokon " együgyű készüléssel " szőtt, " avétt " abroszok is megteszik, de megjelennek már a manufakturális ipar tarka selyemkendői, gyapjú meg bársony térítői is. A láda formára képzett úrasztala fiókjában, vagy inkább a parókián, az eklézsia javait őrző ládában féltve tárolják ezeket a drága készségeket és majd mindenütt az a gyakorlat, mint Vejtiben, hogy " A szent edényeket bé fedező setét, veres kendő...tsak Communiókor (úrvacsora) vétetodik elo . Ebben a világban a templomi edények is a gyülekezetek szegénységéről vallanak. Egy egy aranyozott, ezüstözött kehellyel, tányérral csak szabályt erősítő kivételként (Drávafokon, Bogdásán, Sellyén) találkoztunk, mert az edények anyaga ekkor még cserép, bádog, ón vagy réz, de Adorjáson még megvan a bujdosásból visszahozott fűzfából való kenyeres tányér is. /5/ Nem tudom megállni, hogy ne szóljak itt a múltban végleg elsüllyedt vén parókiákról. A talpas ház egyik legrégibb, hivatalos leírását adja itt Nagy Mihály hiricsi lelkész, akinek parókiáján téglából van ugyan már a kémény, de egyébként fatalpakra, vesszőből, sárból készült. Az épület közepén konyha található, ebből nyílik a mi esetünkben két " tsinos és alkalmatos " szoba. Vele
