Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

II. rész (1842-1864) - 235. Gyürky Pál felperes fellebbezése özv. Madách Imréné és érdektársai mint alperesek ellen (1857. augusztus 30.)

ványok ön magában felszóllamlanak, bogy birói lemarasztalás után történt visszafizetések csak azon öszveg megtérítésére vonatkoznak, melyet mint kész pénzbeli kölcsönt lső számú kötelezvény tartalmaz Eddigiekből, de különösen onnan, hogy az A. alatti Fassio értelmében az örök időkre vett birtok árában adott 6000 Rftokat alperesek ekkoráig sem fi­zették vissza, tehát azzal most is tettleges adóssai a' Felperesnek, - kitűnik tagadhatatlanul, ha az A. alatti Fassio, és az lső számú kész pénzbeli kölcsönről szólló kötelezvény szemügyre vétetnek, mert A alattiból kitűnik, hogy Madács Sándor úr a' Fabjánfalvi 12 000 Rftokért eladott birtok árában Gyürky István úr édes atyámtól felvett légyen 6000 Rftokat, mert ezek lefizetését ugyan csak A alatti Fassioban nyugtatta is; tehát a' józan fogalomal ellenkezik, miként adhatott volna Madács Sándor úr mint eladó az lső számú kötelezvényt, ha annak tárgya az A alatti Fassionalis 6000 Rf mint bírtok árán felül adott kész­pénzbéli kölcsön viszonyból nem keletkeznék ? - mert Gyürky István úr mint vevő félnek kellett volna ellenkezőleg kötelezvényt kiadni az eladó Madács Sándor úr javára, ha a' birtok fele árát ki nem fizette volna. - Ez magában véve olly határozott tény körülmény, melly minden kétségeket kizár, 's igazoltatik, hogy Gyürky István úr Madács Sándor úrnak A alatti Fassioban nyugtatott 6000 Rftokat fizetett légyen a' Fábjanfalvi bírtok árában, melly öszveg soha sem téríttetvén vissza, most is az eladott Fabjánfalvi részbírtokkal együtt alpe­reseknél vagyon; - de kitűnik az is, hogy Gyürky István úr édes atyám alpe­resi lső számú kötelezvény szerint kölcsön készpénzben adott 6000 Rftot, mellyek meg is térítettek; - mind ezeknél fogva illy világos tények és annyi valóságok ellenére, midőn az eljáró es. K. t. megyei Törvényszék alpereseket keresetem alól ezen alapon felmentette, csak elvetésnek kellett tulajdoníta­nom. ­Mi végre ezen első alapját a hozott ítéletnek illeti, - az, hogy alperesi lső számú mutatvány szerint nem azon 6000 Rftok fizettettek vissza, mellyek mint a' Fabjánfalvi bírtok fele árában az A alatti Fassio értelmében kifizettettek, - hanem azon 6000 Rft öszveg, mint kész pénzbéli kölcsön terítetett légyen meg, mellyel Madács Sándor úr azon fölül Gyürky István édes atyámnak tartozott, kitűnik még e következőkből: Nem is hihető, hogy Madács Sándor úr, az A. alatti Fassioban önkényt be­vallott zavart pénzügyi viszonyaiban - lső számú kötelezvényt 5 % évenkénti kamat fizetésre - mint törvénytudó s belátó tapasztalt ovatosságú férfiú kiad­hatott volna a' nélkül, ha annak tárgya készpénzbeli kölcsön viszonyból nem származnék, - annál inkább, mert nem lehet képzelni azt, hogy azon esetben is, ha kötelezvényt adott, abban meg nem említette volna, hogy lső számú 6000 Rftról szolló kötelezvény csak azon 6000 Rftokat foglalja magában, a mellyeket Gyürky István az A. alatti Fassio értelmében fizetett. ­Ide járul az is, hogy a' pörben, melyet lső számú kötelezvény szerinti kölcsön adott 6000 Rft iránt folytattam, véghez vitt számtételekből, mellyek szerint Madács Imre úr a' kölcsön vett tartozását járulékaival ki is fizette, egyszóval sem említetik, hogy a' visszafizetett 6000 Rftok azok valának, melyeket a Fassio alkalmával Gyürky István annak értelmében fizetett, hanem csak olly kölcsö­nös számtételek hozattak elő, mint kész pénzbeli kölcsönt tárgyazó Okmányok, 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom