Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)
II. rész (1842-1864) - 235. Gyürky Pál felperes fellebbezése özv. Madách Imréné és érdektársai mint alperesek ellen (1857. augusztus 30.)
Imre úr mint Madáes Sándor örök eladónak fiával történt számtétel szerint Kiegyenlítés utján ugyan megkaptam 's ki elégítettem, - hanem, az A. alatti Fassionál fogva a' Fábjánfalvi birtok rész örök árának hason felében adott 6000 Rftokat, és mint feljebbiekből Kitűnik, egyszersmind magát az örök áron eladott Fábjánfalvi birtokot is Alperesek mai napig is bírlalják. - Önkényt következik ezekből, miként birtokon kívüli állásba helyeztetvén, a' keresetbe 3 vett Fabjan Falvi már is tagosított és a' határ—— részét magában foglaló nemesi fekvő javak kiadatása engemet kétségtelenül illet, mert azok fele ára 6000 Rftokban a' vétel napján 1791ik évi April I8ikán már is kifizettetett. - Ezekből tehát kétségtelen, miként alpereseket felmentő tisztelt ítélet alapjául felvett az első azon ok elenyészik, mellyszerint édes atyám Gyürky István úr által Madáes Sándor úrnak a' kereseti birtok értékében fizetett 6000 Rforint vissza térítése által - egyszersmind az A alatti örökös csere, illetőleg örökös eladás megszűnt légyen, - mert alperesek nagy attya Madáes Sándor úr, Gyürky István úr édes atyámtól azon egy napon t. i. Ildiik évi April 18án nem 6000, hanem 12 000 Rforintokra kapott, - még pedig: az A alatti Fassió értelmében 6000 Rforintokat mint a keresetbe Fábjánfalvi javaknak 12 000 Rftokban egyezett árának első hason felét, - melly 6000 Rft mint birtok fele ára most is Alpereseknél van, - ezen kívül alperesi lsó' számú Kötelezvény szerint ismét 6000 Rftot mint készpénzbeli kölcsönt, melly öszveg pör folytán tett számtétel következésében hogy ki légyen egyenlítve 's én ki is elégítettem, önkényt nem csak beismertem, hanem alperesek e tényeket ön magok is bevallják, miként ezen Iső számú kötelezvény szerinti 6000 Rft kölcsön visszafizetésére általam megpereltettek; - Kitűnik ezekből, hogy az A. alatti értelmében adott 6000 Rft birtok ára vissza nem fizettetett, mert éppen a beperelt 3. 4. 5. és Gik számú alperesi mutatványok is azt igazolják, hogy Madáes Sándor úr, Gyürky István úr édes atyámtól az A. alatti Fassionalis Oklevél értelmében a' kereseti javak értékének első hason felében felfizetett 6000 Rfton felül több alkalommal kész pénzbeli kölcsön képpen felvett nevezetesebb pénz öszvegeket, még pedig Iső szám szerint 6000 Rftot, Sik szám szerint adóssá volt 8815 Rfttal, - áik szám szerint ismét 6000 Rfttal, Qik szám szerint 500 Rfttal. Ezen tényeket erősbiti azon körülmény is, miként az A alatti Fassio jog erejének elenyésztetésére Alperesek mai napig is -sémit sem tőnek, - ezen Oklevél soha vissza nem hivatott, azt pedig alperesek is jól tudják. De nem is képzelhető, hogy Madáes Sándor, ország hírű ügyvéd, jogtudós 's nagybelátású férfiú lettére, az A. alatti Fassiot - állított fizetés esetében nálam hagyta volna; tehát ezen Oklevél mint kétségen felüli tellyes próba, - magában véve ügydöntőnek tekintendő, mert alperesi mutatványok anak erejét nem gyengítik. Ugyan is: Ezen mutatványokban nem is a' birtok viszonyokról, hanem készpénzbeli kölcsönről történt intézkedés, de azon mutatványokból különössen az, hogy A alatti értelmében kereseti birtok rész árában előre fizetett 6000 Rftok visszafizettettek légyen, kinem tűnik, - következve 's történt visszafizetés azonossága az A. alatti Fassio erányában igazolva nincsen, sőt ellenkezőleg alperesi mutat303