NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN / Tanulmányok (1998)

Csizmazia Károlyné - Varga Alajosné: Az iskolázottság és a szakképzettség mérése a népszámlálási program keretében

1. A népesség iskolázottsági szintjének változása és hatása a népszámlálások programjára 1.1 Az írás-olvasás ismeret összeírása Az első magyarországi iskola - a pannonhalmi bencés kolostor iskolájának - alapítását követő közel 9 évszázadon át még a műveltség alapjait jelentő írás-olvasás ismerete sem teijedt el széles körben, ez csak a tudományokkal és részben a művészetekkel foglalkozók között volt jellemző. A népesség nagyobb hányada még a 19. század kezdetén nem tudott írni-olvasni. Az analfabetizmus felszámolására irányuló törekvésekre, a tankötelezettség törvényi szabályozására első ízben az 1800-as évek második felében került sor, és erre az időre tehető a népiskolai hálózat kiépítésének kezdete is. A magasabb - középfokú vagy felsőfokú - iskolázottság ebben az időben rendkívül ritkán fordult elő. Az akkori népszámlálások elsődleges feladata az írni-olvasni tudás felmérése, áttekintése volt. így az első három magyarországi általános népesség-összeírás műveltségi fejezete kizárólag ezt a kérdést vizsgálta. A későbbi népszámlálások programjában 1960-ig ez a kérdés továbbra is szerepelt, de a kérdésfeltevés oly módon bővült, hogy az írás-olvasás ismerete mellett külön tudakolta a csak olvasni tudást is. 1970-ben az írás-olvasás ismeretének kérdése a hagyományos formában megszűnt, és mint a műveltség egy foka, összekapcsolódott az iskolai végzettség, illetve az elvégzett osztályok számának megkérdezésével. Ez több okból is indokolt volt. A tankötelezettség egyre általánosabbá váló teljesítésének hatására a fiatal generációk túlnyomó hányada járt iskolába, így feltételezhető volt, hogy ott legalább írni-olvasni megtanult, illetve az írástudatlanok többsége az iskolába nem jártak, egyébként elenyésző (1% alatti) köréből tevődött ki. Az iskolába jártak, de írástudatlanul maradtak, illetve az iskolába nem járt írástudók száma az analfabetizmus értékelése szempontjából ebben az időszakban már nem volt számottevő. Az írástudatlanság a 20. század második felében már a társadalmi megítélés szempontjából is elfogadhatatlan volt. így az adatbevallásra épülő népszámlálások során az írni-olvasni nem tudók ezt a tényt csak elvétve vallották be. A fenti meggondolásokból is az 1970. évi népszámláláskor már a „nem járt iskolába" kérdést tették fel, 1980-ban a „0" évfolyam beírásával jelölték az iskolába nem jártakat, 1990-ben a „nincs iskolai végzettsége" választ adhatták az adatszolgáltatók. 73