Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

I. A NEMZETISÉGI STATISZTIKA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI - Takács Imre: Nemzetiségi statisztika, nemzetiségi jog

Takács Imre NEMZETISÉGI STATISZTIKA, NEMZETISÉGI JOG A politikailag megosztott Európa helyére képzelt egységes Európa, a demokráciát, az emberi jogokat tisztelő és megvalósító független államok önkéntes társulása jószándékú és okos deklarációkban igazán biztató jövőképet rajzol elénk. Európának kinyilvánított érdeke, hogy a világméretű versengésben és az egyre veszélyesebbé váló globális problémák megoldásában egyesítse erőit és múltjához, kultúrájához, eszmei értékeihez és teljesítményeihez méltó helyet foglaljon el a világban. Az egyesült Európa az egész emberiség kulturális örökségének gazdagodását, a humanista eszmeiség erősödését ígéri. Európa népei az integráció kereteiben is megőrzik kultúrájuk sokszínűségét, a nemzeti érzületet, ugyanakkor nyitottak a modernizáció iránt. A jelen eseményei olyan erővel hozták felszínre régiónkban az eddig elnyomott nemzeti törekvéseket, a nemzeti identitás tudatát, hogy az veszélybe sodorhatja az integrációs folyamatot is. A kényszer-föderációk felbomlásával új nemzetállamok keletkeztek anélkül, hogy felkészültek volna a kisebbségi jogok biztosítására. Ma szinte nosztalgiával gondolunk az első világháború után létrehozott, bár tökéletlen, de egy minimális hatásfokkal mégis funkcionáló kisebbségvédelmi rendszerre, amelynek területi hatálya Finnországtól Ciprusig húzódott, sőt Európán túl Irakra is kiterjedt.

1 Ezért nem érdektelen felidézni a kisebbségvédelem klasszikus mondását, amely a nyelvi, faji vagy vallási közösség kollektív jogainak felismerésére épül. Fél évszázad tapasztalatai alapján a nemzetközi jogászok többsége ma már szükségesnek látja a kollektív jogok védelméhez való visszatérést.

2 1. A Népszövetség kisebbségvédelmi rendszere Az első világháborút követő békeszerződésekben és az antant hatalmakhoz csatlakozott államokkal kötött külön szerződésekben az aláírók vállalták a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A nemzetközi jogvédelmet a Népszövetségre bízták. A "békemű" diktálói tisztában voltak az új államok keretei közé kényszerült etnikumok jogfosztottságából fakadó veszélyekkel. A békeszerződés ezért előírta az egyenjogúság érvényesülését, az élet és szabadság teljes védelmét faji vagy vallási különbség nélkül, tehát a diszkrimináció teljes tilalmát. A szerződések szerint senki sem volt korlátozható "bármely nyelv szabad használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallás, a sajtó útján történő vagy bármilyen természetű közzététel terén, vagy a nyilvános gyűléseken". Az individuális jogok diszkriminációmentes biztosításán túl a kisebbségeket kollektív jogok is megillették. A szerződések a kisebbséghez tartozó állampolgárok intézményeiről rendelkezve kimondták: "joguk van saját költségükön jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, iskolákat és más nevelőintézeteket létesíteni azzal a joggal, hogy azokban saját nyelvüket szabadon használják és vallásukat szabadon gyakorolhatják". Jelentékeny arányú kisebbségi lakosság esetén előírták az anyanyelven folyó elemi iskolai oktatás állami támogatását és általában is méltányos rész biztosítását az állami és községi költségvetésben. Ezek a rendelkezések nemzetközi érdekű kötelezettségek és ezért a Nemzetek Szövetsége védelme alatt álltak. A felmerülő nemzetközi vitában végső soron a hágai Nemzetközi Állandó Bírósághoz lehetett fordulni, amelynek döntése ellen fellebbezési lehetőség nem volt. E szerződésekben első alkalommal történt átfogó nemzetközi jogi kísérlet a kisebbségi jogok normatív szabályozására és garanciáinak megteremtésére. A mai helyzettel összehasonlítva állapíthatja meg a nemzetközi jogász a nemzetiségi jogok védelméről, hogy "a kormányok ezekkel kapcsolatos kötelességeinek teijedelme lényegesen nagyobb, a védelem hatékonysága pedig magasabb volt annál, mint amit egy korszakkal később a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 27. cikke nyújtani tud".

3 Vallási és tanügyi kérdésekben nemzetiségi önkormányzati lehetőségeket szorgalmaztak. A bírósági eljárásban használt hivatalos nyelv megállapítását a békeszerződés nem érintette, azonban méltányos könnyítést sürgetett az anyanyelvnek a bíróságok előtti használatában. A kisebbségvédelmi nemzetközi jogi szabályozás segítette a nemzetiségi identitás megőrzését, a nemzetiségi intézmények fenntartását. Ugyanakkor sem területi autonómiát nem biztosított, sem a képviseletben való arányos részvételről nem rendelkezett, de egy olyan régióban vetette alá az államot a nemzetközi ellenőrzésnek, amely régióban a civil társadalom fejletlensége folytán a centralizált államnak nem volt valóságos ellensúlya.

4 54