Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Gyurgyik László: Adalékok a szlovákiai magyarság lélekszámának és településszerkezetének alakulásához
Gyurgyik László ADALÉKOK A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG LÉLEKSZÁMÁNAK ÉS TELEPÜLÉSSZERKEZETÉNEK ALAKULÁSÁHOZ Az 1991. március 3-i népszámlálás előzetes eredményeit a Szlovák Statisztikai Hivatal 1991 júniusától több részletben hozta nyilvánosságra. 1992 januárjában a nemzetiségi megoszlás községsoros adatait is kiadták, így lehetőség nyílt az 1980-as évek nemzetiségi változásait községekre bontva elemezni. A végleges adatok közzétételét az 1992-es év végéig tervezi a Szlovák Statisztikai Hivatal. Az 1991. évi népszámlálásnak /hasonlóan, mint 1980-ban, a magyar nemzeti kisebbség lélekszámára vonatkozó adatai nagymértékben eltértek a demográfusok számításaitól. A korábbi évtizedek során a demográfiai szakirodalom a természetes népmozgalmi statisztikák alapján a magyarság számának növekedését jóval magasabb értékben határozta meg, mint amelyet a tényleges népszámlálási adatsorok kimutattak. A két adatsor közti különbség az asszimiláció mértékét jelzi. Mielőtt a népmozgalmi adatsorokat összevetnénk a népszámlálások eredményeivel, szükségesnek látszik egy alapvető módszertani problémára felhívni a figyelmet. A nemzetiségek számbavételének kétféle bevett módszere, gyakorlata több-kevesebb bizonytalansági tényező forrása. Ez megmutatkozik a nyert adatsorok közti eltérésekben is. Az egyik módszer a nemzetiség leglényegesebb, de korántsem egyetlen meghatározó jegyét, az anyanyelvet emeli ki, és erre kérdez rá. Azaz anyanyelvi alapon határozza meg a nemzetiséget, illetve azonosítja az anyanyelvet a nemzetiséggel. E megközelítésmód nem problémamentes. Hiszen a kettős kötődésű, kétnyelvű közegbe, mindkét nyelvet /közel/ egyformán jól beszélők számára, /de egyéb okokból is/ problémát jelenthet anyanyelvi azonosságuk, identitásuk meghatározása. A másik módszer szubjektív, a megkérdezett /látszólag/ minden egyéb tényezőtől függetlenül olyan nemzetiségűnek vallja magát, amilyennek akarja. E megközelítésmód nehézsége abból származik, hogy nem mindenki rendelkezik kialakult nemzeti tudattal, s ha az egyik nemzethez tartozás az adott történelmi pillanatban előnyt vagy hátrányt jelent, akkor a kapott eredmények megkérdőjelezhetők vagy legalábbis korrekcióra szorulnak. A csehszlovákiai népszámlálások rendszeresen a nemzetiségi hovatartozást mutatják ki, az anyanyelvre vonatkozó kérdés 1970-ben és 1991-ben szerepelt az adatlapon. /1970-ben a magukat magyar anyanyelvűeknek vallók száma mintegy 10%-kal volt magasabb a magyar nemzetiségűek számánál./ A lakosság egy rétegének kettős nyelvi és kulturális kötődése, nemzeti identitásának bizonytalansága, valamint a különböző okokból magukat a ténylegestől más nemzetiségűnek vallók nem kis csoportja eleve megnehezíti a nemzetiségek lélekszámában bekövetkezett változásoknak, illetve az asszimilációs folyamatoknak objektív, számokban is kifejezhető megismerését. Mint már feljebb említettük, a szlovákiai magyarság népmozgalmi változásai az elmúlt évtizedek során sokkal jelentősebb arányú magyar népességnövekedést jeleztek, mint amelyet a népszámlálások kimutattak. A magyar és a szlovák lakosság természetes népmozgalmának alakulását szemlélteti a függelék 1. táblája. Az ötvenes évektől a nyolcvanas évek végéig tartó időszakban a szlovákiai magyarság természetes szaporulata elmaradt a szlovák lakosság szaporulatától. Az élveszületettek számának alakulása viszonylag kedvező volt az elhalálozottak számához viszonyítva. Megfigyelhető, hogy az 1950-es évek második felében nem volt lényeges különbség a magyar és szlovák lakosság élveszületési százalékarányai között. A magyarságnak az összlakosságénál magasabb halandósági indexe a kedvezőtlenebb kormegoszlás következménye volt, mely részben az 1940-es évek második felében történt meghurcoltatások 1, részben a fokozatos asszimiláció következménye. A magyar lakosság természetes szaporulata a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek végéig közel kétszer volt alacsonyabb a szlovák lakosság szaporulatánál. Az 1980-as évekre - az 1981 és 1989 közötti időszakra - vonatkozólag migrációs adatokkal is rendelkezünk 2. /A szlovákiai vándorlási statisztikában évtizedek óta a kivándorlás dominál. Elsősorban a Csehországba irányuló migráció a meghatározó. A Csehszlovákia területén kívülre irányuló hivatalosan kimutatott migráció az elmúlt évtizedekben alacsony volt. Ezzel szemben az ország területét engedély nélkül elhagyók számát 1948 és 1989 között V. Srb 440 ezerre becsüli 3. A szlovákiai magyarság vándorlási különbözete negatív, a természetes szaporulat 10%-ának felel 116
