Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Dányi Dezső: Az etnikai statisztika néhány problémája - Szlovákia példája
A magyar és a szlovák nemzetiségű produktív korú népesség aránya /%/ 11970-1980/ 17. tábla! Korcsoport Szlovák nemzetiségűek aránya Magyar nemzetiségűek aránya a szlovák nemzetiségűek arányának százalékában 1970 1980 1970 1980 20-24 8,5 8,7 85,8 96,6 25-29 8,8 8,8 101,5 96,8 30-34 7,1 7,3 105,1 102,0 35-39 5,7 6,3 103,2 110,5 40-44 5,2 5,8 103,2 111,5 Magától értetődik, hogy a magyarság alacsonyabb szintű termékenysége és kedvezőtlenebb korösszetétele elősegíti az asszimiláció /természetes asszimiláció/ előrehaladását, amit a népességszám előrebecslései során is szem előtt kell tartani. A csehszlovák demográfusok is igazolják az ún. differencia módszerrel, hogy két népszámlálás között a magyarok tényleges népmozgalmi egyenlege rendszeresen nagyobb, mint a magyar nemzetiségű népesség számának növekedése /Srb, V. 1985, 1991/. Az ilyen módon adódó különbséget asszimilációs koefficiensnek minősítik. Ez az együttható is bizonyítja, hogy nem csak a magyar nők alacsonyabb termékenysége okozza a magyarság lassú növekedését, sőt némely területen csökkenését, hanem az asszimiláció is. A differencia módszer pontosságát természetesen csökkenti az a körülmény, hogy olykor magyar szülők vagy vegyes nemzetiségű szülők gyermekei nem magyar, vagy nagyobbrészt nem magyar születési anyakönyvi megjelölést kapnak. /A vegyes házasságokról lásd Zigenfuss, V. 1966./ Az is torzíthatja a korrekt koefficiens mértékét, ha a népszámlálás során magyar nemzetiségűként regisztrált állampolgárt más nemzetiségűként jegyeznek fel a halotti anyakönyvben. Az etnikumok statisztikai elemzése tehát megköveteli a népmozgalmi statisztika nemzetiségi statisztikai szempontokat is tartalmazó továbbfejlesztését. Az asszimiláció valóságos nagyságrendjének megközelítésére két hipotézist mutatunk be /8. tábla/. A hipotézisek alapfeltételezése, hogy az 1960. és 1991. évi népszámlálások szerint mért etnikai növekedési hányadosok nem csak a természetes és tényleges népmozgalom adatait tartalmazzák, hanem az asszimiláció hatását is. Feltételezhetjük tehát, hogy a növekedési mutatóknak a tényleges népmozgalmat reálisabban tartalmazó korrekciója - összevetve a népszámlálás adataival - megközelíti az asszimiláció tényleges nagyságrendjét. Az alábbi becslésekben természetesen szem előtt tartottuk a két etnikum, a szlovákság és a magyarság együttes növekedésének kiinduló adatait és nem vettük tekintetbe - az egyszerűség kedvéért - a szlovák etnikum nem jelentéktelen csehországi kivándorlását. Az első hipotézis /a)/ szerint a magyar nemzetiségűek száma fele olyan ütemben nőtt volna 1960 és 1991 között, mint a szlovák nemzetiségű népesség száma. A második hipotézis /b)/ szerint a magyar nemzetiségűek számának növekedési üteme harminc év alatt egyharmadával lett volna kisebb, mint a szlovák nemzetiségű népességé. A két hipotézis tehát korrigálta a népszámlálási nemzetiségi növekedési arányokat, azaz azt az állítást, hogy a szlovákság számának növekedése /26,72%/ közel háromszor akkora volt, mint a magyar nemzetiségű népesség számának gyarapodása /9,24%/. A szlovákiai magyarság asszimilációjának mértéke /hipotézisek/ /8. tábla/ Az 1960-1991.években A szlovák A magyar A magyarság asszimilációja Hipotézis a szlovák a magyar nemzetiségű népesség hipotetikus száma 1991-ben A magyarság asszimilációja Hipotézis nemzetiségű népesség számának növekedése, % nemzetiségű népesség hipotetikus száma 1991-ben fő % a) 26,17 13,07 4 491 833 586 587 19 846 3,5 b) 25,58 17,07 4 471 082 607 338 40 597 7,2 A fentiek alapján kiemelhető, hogy a szlovák nemzetiségű népesség növekedési ütemének viszonylag kismértékű módosítása is el nem hanyagolható asszimilációs folyamat bizonyítéka. 107
