Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Dányi Dezső: Az etnikai statisztika néhány problémája - Szlovákia példája
a legszívesebben beszél" - tehát nem az anyjától tanult nyelv. Nem kétséges, hogy ez a statisztikai körülhatárolás módot nyújtott a nyelvcsere deklarálására. A másik mozzanat tényszerűbben világítja meg a nyelv és a nemzetiség 19. század végi - 20. század eleji relációját. A Központi Statisztikai Hivatalnak a magyar-szlovák nyelvhatár községeiben lebonyolított század eleji felmérése szerint "E nép a magyar és a szlovák nemzetiséghez tartozás oly bizonytalan határán van, hogy oly joggal vehető magyarnak, mint szlováknak. Egyaránt beszéli és egyaránt használja mind a két nyelvet, az összeíró számlálóbiztosnak úgyszólván hangulatától függ, hogy a magyarság, vagy a szlovákok közé sorozza-e őket" /Katus, L. 1988/. Ez a nagyon tömörített áttekintés azt kívánta érzékeltetni, hogy az etnikum statisztikai definíciójának váltása azaz az anyanyelv helyett a nemzetiség kategória alkalmazása - jelentős mértékben hozzájárult a Szlovákia etnikai összetételéről alkotott korábbi kép megváltoztatásához; - nagyobb teret biztosított a szubjektív, nehezen ellenőrizhető népszámlálási deklarációk megtételére; - növelte a jogtalan adatfelvételi eljárások nagyságrendjét; - egyaránt elősegítette a jogos, illetve a presszionált, hamis vagy jól megfontolt anyanyelv- és nemzetiségcsere, az igazi és az álasszimiláció folyamatát. Végezetül pedig az is hangsúlyozandó, hogy az etnikumok valóságos nagyságrendjének és a velük kapcsolatos folyamatoknak a megragadására szolgáló statisztikai módszerek - összességükben - elégtelenek voltak. Az egyetlen kérdőpont ugyanis - akár az anyanyelv, akár pedig a nemzetiség - nem nyújt kellő objektív információt. b) A nemzetiség definíciójának liberalizálása A második világháború utáni csehszlovák népszámlálások nem azt hangsúlyozták, hogy a nemzetiség "rendszerint" azonos az anyanyelvvel, hanem azt emelték ki, hogy az anyanyelv és a nemzetiség "nem szükségképpen azonos". Végül pedig azt is méltányolták, hogy az állampolgár más nemzetiséget vallott be a népszámlálás során, mint amelyet személyi igazolványába beíratott. Nem kétséges, hogy ez az utóbbi engedékenység kapcsolatban állott az új nemzetiségi kategóriák bevezetésével, de az is bizonyos, hogy tág teret biztosított a minden feltételtől mentes, ellenőrizhetetlen nemzetiségcserének. A népszámlálások nemzetiség-definíciójának liberalizálása bizonyosan eredménnyel járt. Nincsenek statisztikai eszközeink méretének kimutatására. Feltételezzük azonban, hogy jelentős zavarokat idéz elő a nemzetiséghez kapcsolódó mindennapi egyéni és kollektív folyamatokban is. c) A második reszlovakizálás A csehszlovákiai népszámlálási definícióknak még egy különleges fajtáját az úgynevezett reszlovákizációs rendelkezést kell taglalnom. Ez az 1946-ban kezdődő akció, tartalma szerint: nyílt felhívás a nemzetiség megváltoztatására, sőt valójában az állampolgári jogok visszaszerzésének feltételét jelentette. Hivatkozási alapja a délszlovákiai szlovákság korábbi, tehát 1945 előtti asszimilációja, magyarrá válása, azaz annak beismerése, hogy az eltelt időszak nem volt elégséges az el magyarosodott szlovákok visszaszlovákosítására. Mellőzöm ezen akció jogi, morális minősítését. Nem hiszem azonban, hogy utólagos, titkos, vagy nyílt helytelenítése semlegesítené, kiegyenlítené, vagy jóvátenné azt a zavart, kárt, veszteséget, amit okozott /Zvara, J. 1969/. Mégis kiemelem, hogy a csehszlovák demográfusokat elismerés illeti meg, mert egyértelműen megállapították, hogy: "A második világháború után, az első népszámlálás során, a magyar kisebbségben félelem keletkezett, magyar nemzetiségük bevallása terén" /Srb, V. 1985/. Ismeretes az 1960. évi népszámlálás adataiból, hogy a reszlovákizálási akció nem járt teljes sikerrel. Tíz év alatt 354,5 ezer főről 518,7 ezer fore emelkedett a magyar nemzetiségű szlovákiai lakosság száma. Ez a gyarapodás azonban nem érzékelteti a lezajlott traumát és a tényleges veszteséget. 1946-ban ugyanis 410,8 ezer fő kérvényezte a reszlovákizálást, ebből 81 ezret elutasítottak. 1947. év végén pedig a Központi Reszlovákizálási Bizottság felülvizsgálata alapján mintegy 200 ezer magyar reszlovákizálását hagyták jóvá. 103
