Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Dányi Dezső: Az etnikai statisztika néhány problémája - Szlovákia példája
Az idézett 1921. évi népszámlálási definícióváltás igen bonyolult folyamatokat idézett elő, egyrészt a statisztikai idősorokban, másrészt az egyének tudatában, magatartásában. 1921-ben ugyanis Szlovákia területén 270 ezer fővel több szlovák nemzetiségű szerepelt a népszámlálásokban, mint amennyi szlovák anyanyelvűt az 1910. évi népszámlálás regisztrált. Ennek ellentételeként 234 ezer fővel kevesebb volt a magyar nemzetiségűek száma, mint 1910-ben a magyar anyanyelvűeké. Számba véve a trianoni szerződést követő kiutasított személyek számát /101,7 ezer/, a zsidóság új nemzetiségi kategóriaként való kezeléséből kimutatható veszteséget /84,9 ezer/, valamint a rendezetlen állampolgárságú egyéneket lei legnagyobbrészt magyar anyanyelvű 13,4 ezer főt/, az előbb idézett 234 ezer fős csökkenésből mintegy 200 ezer fő magyarázható. Becslésünk szerint azonban az a réteg, amely 1910-ben még magyar anyanyelvűnek, 1921-ben azonban már szlovák nemzetiségűnek minősült vagy minősítette magát, több, mint a kivonás végeredményeként mutatkozó 34 ezer fő. Nem feledkezhetünk meg ugyanis az 1910. és 1921. évek között keletkezett természetes népmozgalomból eredő többletről és az 1910-1921. évek közötti, elsősorban a szlovákságot érintő migrációs veszteségről. A definíciómódosítás eredménye nyomon követhető az 1930. évi népszámlálásig, amikor is 65 ezerrel kevesebb magyar nemzetiségűt regisztráltak, mint 1921-ben. A különbségből a magyar nemzetiségű zsidóság csökkenése miatt 11,8 ezer, a magyarok gazdasági válságra visszavezethető kivándorlása miatt 12,2 ezer főt elszámolhatunk, de a maradék 41 ezer fő és a természetes szaporulatból eredő többlet egyéb tényezők hatásának tudható be. /Megjegyezzük, hogy a hiány semmiképpen nem magyarázható a természetes szaporulat adataival./ A statisztikai rendszer nem nyújt arra módot, hogy az idézett adatokat korrekt módon elemezzük, az objektív folyamatokat megragadjuk. Mindössze azt állapíthatjuk meg, hogy a hivatalos nemzetiségi statisztika szerint Szlovákia etnikai struktúrája 1910 és 1930 között alapvetően átalakult és ennek területi vetülete egyértelmű szándékok érvényesülését tükrözi. Ezt a struktúraváltást megközelítendő három tényezőt vizsgálhatunk: - a természetes és a tényleges népmozgalmat; - a jogtalan, erőszakos népszámlálási eljárásokat; - a legkülönbözőbb indokokkal magyarázható, igaz, hamis anyanyelv-nemzetiség cserét. Amint már említettük, a természetes népmozgalom nem magyarázza a leírt folyamatot. Szorgos kutatások ugyan számtalan részletét idézték a jogtalan nemzetiségstatisztikai eljárásoknak, ennek összesített nagyságrendje azonban meghatározhatatlan /Popély, Gy. 1988/. Az anyanyelv-nemzetiség csere bonyolult folyamatára pedig csak hipotéziseket formálhatunk meg. Az utóbbi tényezővel kapcsolatban ki kell emelnünk, hogy ezek egy része feltételezhetően jogos, morálisan is indokolt volt. Nem zárható ki ugyanis, hogy az első világháború előtti magyarosodás és magyarosítás hatására - még erőszak nélkül is - szlovák kultúrájú, szlovák identitású egyének magyar anyanyelvűként kerültek a népszámlálási statisztikák rovataiba. Az sem lehetetlen, hogy az első világháború előtti korszakban a kétnyelvűség idézte elő a magyar anyanyelvűek számának jelentős növekedését és ugyanez a tényező okozta a magyar nemzetiségűek számának csökkenését az első világháború után. Mindezt mérlegelve alig tagadható, hogy Szlovákia etnikai struktúrájának 1910 és 1930 közötti átalakulásához jelentős mértékben hozzájárult az első világháború előtt lezajlott magyarosítás, magyarosodás, és az első világháború utáni reszlovákizálás. Nem zárhatjuk ki, hogy ennek a két folyamatnak azonos szereplői is voltak /Katus, L. 1990; Szarka, L. 1990/. Az első világháború előtti elmagyarosítás, elmagyarosodás nagyságrendjének megközelítése során azonban a szlovák kivándorlás és elvándorlás tényét nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Részletesebb számításokat mellőzve utalhatunk arra, hogy a szlovák anyanyelvű népesség kismértékű gyarapodását 1880 és 1910 között, mintegy 300 ezer fő tengeren túli és 100-150 ezer fő belföldi elvándorlása is előidézte /Puskás, J. 1982, 1988; Katus, L. 1988; Tajták, V. 1978/. Igaz, hogy a szlovák anyanyelvűek természetes szaporodása magasabb szinten hullámzott, mint a magyar anyanyelvűeké, és az is hangsúlyozandó, hogy a magyar anyanyelvűek száma 1880-1910 között nyolcszor olyan gyorsan növekedett, mint a szlovák anyanyelvűek száma /63,9, illetve 7,5%/. Az etnikumokat elhatároló statisztikai definícióváltozást követő folyamat tárgyilagos megítélése érdekében még két momentumot kell kiemelnünk. Tévedések elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy az első világháború előtt alkalmazott "anyanyelv" kritérium az a nyelv "amelyet az illető személy magáénak tekint, s amelyen a legjobban és 102
