1996. ÉVI MIKROCENZUS A népesség és a lakások jellemzői (1996)
MÓDSZERTANI ISMERTETÉS - A FOGALMAK MAGYARÁZATA
szobaszám kifejezés szerepel. Egyes táblákon a szobaszám szerinti csoportosítás kiegészül a konyhával való ellátottsággal is. — A szobák összevont száma szerinti csoportosítás a helyiségek alapterületét is figyelembe veszi, és a kisszobákat félszobává, a félszobákat lakószobává összevonva sorolja be. Ez azt jelenti, hogy a 4-6 m 2 alapterületű kisszobák párosával, továbbá a maradék páratlan kisszobák egy-egy félszobának számítanak. Hasonlóképpen a 712 m 2 alapterületű félszobákból kettő képez egy lakószobát. (így pl. az egy lakószoba + két félszoba nagyságú lakás e besorolás szerint kétszobás; vagy: az egy lakószoba + egy félszoba 4- két kisszoba az összevonások után szintén két szobát jelent.) A szobák összevont besorolását kétféleképpen közöljük. A részletesebb táblázatokban félszobánkénti (1, 1 és 1/2, 2, 2 és 1/2 stb.) adatsorok szerepelnek, de további összevonással félszoba nélküli (1, 2, 3, 4—X) csoportosítást is közlünk. Ez utóbbi, másodlagos összevonásnál a másfélszobás lakások a kétszobásak között, a két és félszobás lakások a háromszobásak között szerepelnek. Az ilyen összevonással képzett adatokat tartalmazó táblázatok formailag (1, 2, 3, 4—X) megegyeznek az összes szobaszám szerinti táblázatokkal, de az összevonás az adatokban kisebb eltérést eredményez. A táblázatok megnevezéseiben, illetve címében mind a félszobás, mind az összevontabb csoportosítás esetén az összevont szobaszám kifejezést használjuk. (A korábbi népszámlálási publikációk lakásnagyságcsoport megnevezése csak szóhasználati eltérés, a közölt adatok tartalmilag megfelelnek a szobaszám, illetve az összevont szobaszám szerinti adatsoroknak.) Az egy helyiségből álló (szoba nélküli) lakások mindkét csoportosítás szerint az egyszobás lakások között szerepelnek. Alapterület szerint — A lakás-alapterület szerinti besorolás a lakáshoz tartozó valamennyi helyiség teljes alapterületének m 2-ben kifejezett nagysága alapján történt. — A szoba-alapterület szerinti csoportosítás már csak a szobák együttes alapterületét veszi számításba, szintén m 2-ben kifejezve. Az alapterületek meghatározásánál a válaszfalak és a szerkezeti elemek alapterületét figyelmen kívül hagytuk. A beépített szekrények és a konyhai, fiirdőszobai stb. berendezések alapterülete viszont beletartozik az adott helyiség alapterületébe. TULAJDONI JELLEG A tulajdoni jelleg a lakás teljes egészére vonatkozik, függetlenül attól, hogy a lakók milyen jogcímen laknak a lakásban. Természetes személyek tulajdonában lévő lakások: — családi ház jellegű épületben megjelölést kapott a lakás, ha 1—3 lakásos lakóházban van; ide tartoznak a csoportházban (ikerház, sorház, láncház, átriumház) lévő lakások is; — társasházi lakás, öröklakás a 4 vagy többlakásos épületben lévő lakás, akkor is, ha nem készült társasházi alapító okirat (ide tartoznak a vegyes tulajdonú épületben 369