1996. ÉVI MIKROCENZUS A foglalkoztatottság alakulása, 1980–1996 (1997)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - Foglalkozási főcsoport, csoport

nemek arányának e főcsoportra jellemző változása összefügghet azzal, hogy a hagyományos ipari, építőipari területről kiszoruló férfi munkaerő egyszerre szolgáltatási tevékenységgel váltotta fel korábbi foglalkozását, valamint néhány — főleg férfi munkaerőt igénylő —, korábbi évtizedekre nem jellemző foglalkozás jelentősége növekedett (pl. vagyonőr). Az egyre kisebb létszámú mezőgazdasági foglalkozású aktív kereső között a nők aránya az 1980. évi 41 százalékról az 1996. évi 26 százalékra csökkent. A mezőgazdasági ágazatban végbement változások — a nagyüzemi jellegű termelés visszaszorulása, a magángazdaságok szerepének növekedése — úgy tűnik, főleg a férfiak foglalkoztatásának jelentőségét emelte. E folyamat ellenére, a kiegészítő mezőgazdasági tevékenységet végzők között továbbra is jelentősnek mondható a nők aránya. Az anyagi termeléshez közvetlenül kapcsolódó ipari, építőipari munkafolyamatokban a férfiak továbbra is döntő szerepet játszottak. Arányuk 1996-ban a hetedik és nyolcadik főcsoportban négyötöd körül alakult. A jelentősen csökkent létszámú, segédmunkás jellegű foglalkozásokban (kilencedik főcsoport) a nemek aránya évtizedek óta kiegyenlítettnek mondható, 1996-ban e réteg több mint felét (54 százalék) a nők alkották, akik nagyobb számban takarítási, konyhai kisegítő feladatokat láttak el. Ha az adatokat a nem és a kor függvényében vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a 14—49 éves korosztályok körében az aktív keresők között a nők aránya — az adott foglalkozási főcsoport jellegzetességének megfelelően — az átlagos mértékben alakult. Az 50 éves és idősebb aktív keresők között azonban néhány foglalkozási főcsoportban a női munkavállalók arányának változása kisebb-nagyobb mértékben eltért az átlagtól. Például a segédmunkás jellegű foglalkozásokban (kilencedik főcsoport) az átlaggal szemben az 50 éves és idősebb aktív keresők körében csökkent a nők aránya. Az aktív keresők a megfelelő foglalkozási főcsoport összes aktív keresőjének százalékában, összevont korcsoport szerint, 1980—1996 Foglalkozási főcsoport 1980 1990 1996 Foglalkozási főcsoport 14-29 30-49 50—X 14-29 30-49 50—X 14-29 30-49 50—X 1. 14,7 60,4 24,9 8,4 70,4 21,1 10,2 66,1 23,6 2. 30,9 55,3 13,8 21,9 64,4 13,7 18,8 63,1 18,1 3. 34,5 52,0 13,4 27,5 61,1 11,4 27,8 60,0 12,2 4. 38,4 49,7 11,8 28,8 61,4 9,8 27,5 62,5 10,0 5. 34,9 47,9 17,2 36,6 53,6 9,7 40,3 51,4 8,3 6. 18,6 47,4 33,9 21,9 55,8 22,2 23,7 59,7 16,6 7. 41,6 44,7 13,7 33,5 54,4 12,1 33,5 55,2 11,3 8. 34,2 51,3 14,5 26,7 57,5 15,8 27,5 60,6 11,9 9. 23,6 47,8 28,6 22,9 55,5 21,6 24,4 60,3 15,3 0. 28,3 61,9 9,7 37,1 57,3 5,6 Összesen 32,6 49,4 18,1 27,2 58,3 14,5 28,5 58,6 12,9 Ebből: 1—4. főcsoport 30,1 54,2 15,7 21,9 64,1 13,9 22,2 62,3 15,5 5—9. főcsoport 33,7 47,2 19,0 29,9 55,2 14,9 32,3 56,2 11,5 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom