1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 37. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1983)

FÜGGELÉK A magyar népszámlálások történeti áttekintése - 1. Az 1869-1970. évi népszámlálások története és jellemzői

A "Felhivás" kiegészítésére a belügyi és a füldmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter az 1869. december 7-én kiadott körrendelettel még egyszer a "bizalom és erély hangján" fordultak a népszámlálás sikeres lebonyolítása érdekében a törvényhatóságokhoz, továbbá a főispánokhoz és a népszámlálás megyei szerveihez. Mindezeket a rendelkezéseket és utasításokat a népszámlálás érdekében tett további intézkedések egészítették ki. így a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter 1869. november 11-én külön átirt minisztertársaihoz a számlálásnak a testvér fővárosokban /Buda-Pest/ való végrehajtása érdekében. A belügyminiszter egyidejűleg a házszámozás esetleges hiányainak pótlására hivta fel a törvényhatóságokat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyes hitfelekezetek püspökeihez, illetve szuperintendenseihez intézett leiratában egyfelől azt kérte, hogy a népszámlálás fontosságáról a papok és lelkészék tájékoztassák a lakosságot; másfelől azt is szükségesnek jelezte, hogy a kor- és egyes további adatok ellenőrzése céljából a számlálás helyi foganatosítói számára az anyakönyvekbe való betekintés lehetősége meglegyen. Az összeirási munkálatok zavartalan lebonyolításának biztosítása végett a pénzügyminisztérium az adóbehajtásnak január 1. és 15. közti szüneteltetését, a vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig az iskolai oktatásnak a számlálás alatt való szüneteltetését rendelte el. Mindez arra utal, hogy a fiatal és ilyen nagy adatgyűjtésben még teljesen járatlan statisztikai osztály /hivatal/ a népszámlálást kivételesen nagy körültekintéssel készítette elő. Nem rajta múlott, hanem a tul nagy feladatot kapott helyi végrehajtás szerveinek és a számlálóbiztosoknak gyakorlatlanságán, hogy az összeirási munkálatok nem voltak zökkenő- és hibamentesek. A szakmai teendőket az "Utasitás" részletesen szabályozta, ugyanis meghatározta a számbavétel körét és tartalmát, a számlálás utáni tennivalókat, az összeirás költségeivel összefüggő kérdéseket. Bemutatta a kérdőmintákat, valamint külön útmutatásokat tartalmazott a "számláló ügynökök", a "vizsgáló bizottságok" számára, továbbá a "községi áttekintések" szerkesztéséhez, vagyis az anyag helyszinen történő feldolgozásához. Az időközben felmerült problémák megoldásáról a "Pótutasitás" intézkedett. A kérdőminták tekintetében az 1869. évi népszámlálás egyszerű volt: egyetlen - kétféle formában /"Felvételi iv" és "Bejelentési iv"/ készült, azonos tartalmú - lajstrom szolgált a személyi adatok bejegyzésére. A népességi adatokat mindkétféle iven személyenként lajstromosan, az iv egymást követő soraiba kellett bejegyezni. Országosan lakásról-lakásra haladva folyamatosan történt az adatbejegyzés; mégpedig "oly módon, hogy minden házra külön boritóiv essék". Többlakásos házak esetében lakásonként; azaz háztartások szerint kellett a lajstromot leösszegelni és ezen kivül az egész házra vonatkozó végösszegeket is be kellett jegyezni a lajstrom egyes rovataiba. A városokban háztartásonként készült egy-egy külön bejelentési iv. A népszámlálás alapja az egyes háztartás volt; de tulajdonképpeni tartalmát a személyenkénti sorokba bejegyzett adatok határozták meg. A bejelentési iv - legalábbis elvileg - önszámlálás szerint készült; a felvételi ivet általában a számláló ügynök töltötte ki. 242