1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 37. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1983)

FÜGGELÉK A magyar népszámlálások történeti áttekintése - 1. Az 1869-1970. évi népszámlálások története és jellemzői

A lajstromos rész egy-egy sorába személyenként a következő népességi adatokat kellett bevezetni: kétféle folyószám; név; nem; születési év; vallás; családi állapot; hivatás, kereset; foglalkozási viszony; szülőhely /város, község/; honosság /illetőség/; a jelenlét időtartama /egy hónapon innen vagy tul/; a helybeliek közül olvasni tud; ir-olvas; nem tud; egy széles jegyzetrovatba kellett a testi és "lelki" /szellemi/ fogyatékosságot, a katonai szolgálatra vonatkozó adatokat, idegeneknél a honosságot, távollevőknél a tartózkodási helyet stb. beirni. Az eredeti tervekben, valamint a statisztikai tanács által elfogadott tervezetben is szerepelt még a "nyelv vagy nemzetiség" kettős kérdése. Ez a kérdés - részben mert az osztrák kérdőpontok között nem szerepelt, részben /mint a korabeli szakirodalom emliti/ politikai okokból - sajnálatos módon kimaradt a kérdésanyagból. /A kérdés elhagyása a képviselőházat is foglalkoztatta./ A kétféle változatban elkészített - lényegében azonos - kérdőminta /Felvételi és Bejelentési iv/ nem korlátozódott csak a személyi adatok tudakolására, hanem a lakásra vonatkozó adatokra is kiterjedt, úgymint a lakás fekvése; a szobák, kamrák, előszobák, konyhák száma; a lakás csupán lakás céljára szolgált, vagy "üzletre" is /ez utóbbit az iv nyolc tételben tudakolta/. A hasznos háziállatok részletes számbavételére az ivek hátlapja szolgált. Budapesten a népesség számbavétele az országos szerv, a statisztikai osztály /hivatal/ nagy és korszerű kezdeményezésére egyéni lapokon: a személyenkénti "Számláló lap"okon történt; mégpedig a férfiaké fehér, a nőké piros lapokon. A budapesti számlálólap népességi kérdései megegyeztek az országos ivekkel, a fogyatékosságokat és a "védkötelezettségi viszonyt" azonban nem jegyzetszerüen, "hanem külön kérdőpontokban tudakolták. A lakáskérdéseket a még nem egyesitett testvér- fővárosokban külön minta, a "Háztartási lajstrom" tartalmazta, ennek hátlapja terjedt ki a háziállatok összeírására. Az összeirás minden helyi feladata a népszámlálási bizottságokra hárult. így mindenekelőtt a "számláló csoportok" /számláló kerületek, számlálókörzetek/ megalakítása olyan módon, hogy minden csoportra 500 - 1000 lakos jusson. A helyi számlálási müvelet területi alapegysége a község volt. Az 500-nál kisebb lélekszámú községek, valamint a külön adóközséget képező puszták, telepek stb. önálló számlálókörzetet alkottak. Figyelemre méltó, hogy már az 1869. évi népszámlálás megkísérelte az önszámlálást, méghozzá - legalábbis elvileg - meglehetősen széles körben, bár nem személyenként. Ilyenkor már a bejelentési iveket általában a háztartás feje /a lakófél/ töltötte ki. Rajtuk kivül a házbirtokos is kapott feladatot: a kitöltés helyességét - ellenőrzés után - "aláírásával vagy névjegyével" kellett igazolnia, valamint a házi gyűjtő lajstromot neki kellett kitöltenie. A kétféle összeirási nyomtatványnak megfelelően az eljárás is kétféle volt. Ahol nem került sor önszámlálásra, ott az e célra szolgáló felvételi iveket a számlálóbiztos töltötte ki házról házra és lakásról lakásra járva. Ahol /lényegileg a városokban/ önszámlálás volt /legalábbis elvileg/ az általános, ahol tehát bejelentési ivet kellett kiállítani, a számlálóbiztos kitöltésre előzetesen szétosztotta, majd kitöltés után begyűjtötte, egyszersmind ellenőrizte és esetleg helyesbítette is azokat; szükség esetén a bejelentési ivek kitöltése, valamint a rovatok lakófelenkénti és házankénti leösszegelése is a számlálóbiztosra hárult. Hasonlóképpen az ő feladata volt az anyag összerakása és a házi gyűjtő lajstromok kitöltésének ellenőrzése. 243