1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 37. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1983)

I. AZ ADATFELVÉTEL ÉS FELDOLGOZÁS ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETÉSE - 2 . Program

Továbbra is megmaradt a kitöltésnek az a módja, miszerint az összeirónak nem a végzettség megnevezését kellett bejegyeznie, hanem a bizonyítványt kiállitó tanintézet nevét, valamint a kart, a szakot és a szakágat. A pontatlan bevallások pontosításának, illetve az esetleges hiányos kitöltések pótlásának megkönnyítése céljából szükség volt a tanintézet székhelyének megjelölésére is. A település nevének és a végzettség megszerzési évének együttes bejegyzése meglehetősen pontos segítséget adott a menetközben! hiányok pótlásához. Az összeirás során nagyon sok esetben a hozzátartozók szolgáltatták az adatokat, akik a család többi tagjáról csak többé-kevésbé pontos információt tudtak adni. A tanintézet megnevezését, helyét /és a későbbiekben tárgyalásra kerülő kart, szakot és szakágat/ a legtöbb esetben nem tudták bemondani, ami azt jelentette, hogy ezeknek az adatoknak a beszerzése céljából a számlálóbiztosnak többször vissza kellett térni ugyanabba a lakásba. Az értelmiségi vizsgálatok napjainkban nagy jelentősséggel birnak a társadalmi vizsgálatokon belül. Ezzel összefüggésben egyre szélesebb körben jelentkeztek olyan igények, amelyek az értelmiség döntő többségét képező felsőfokú végzettségűek foglalkozási struktúrájának bemutatására irányultak, összevetve a megszerzett képzettség jellegével. Ilyen igények mellett is gondolni kellett a felvételi program meghatározásánál arra, hogy melyek a lehetséges kitöltési határok. Utólagosan valószínűsíthető, hogy a legmagasabb iskolai végzettség kérdezésénél, mind a tanintézet nevének, helyének, cimének tudakolása, mind a kar, szak, szakág részletezése tul bonyolult volt, ezért sok tekintetben az átlagosnál jobban megnehezítette a felvételi munkát. Újszerű volt a végzettség szakágának kérdezése is. Ez 1970 előtt nem birt nagy jelentőséggel, hiszen akkor - egy-két végzettség kivételével - a képesítések nem differenciálódtak ugy, mint azóta. Talán túlzottnak tűnik, hogy a népszámlálás csökkentett programja ellenére a végzettségeket szakág mélységig kérdeztük és dolgoztuk fel. Ezzel részint a szaktárcák igényeit igyekeztünk kielégiteni, részint pedig tiszteletben tartottuk az arra irányuló törekvéseket, hogy az oktatási rendszer szakosodását lehetőleg teljes részletezettséggel bemutassuk. A bevallás során a szakok és a szakágak számos esetben nem jelentek meg tisztán, keveredtek egymással, ami a részletes feldolgozásnál nehézségeket jelentett. Diplomával rendelkező személyek sokszor nem tudták kitölteni a saját végzettségükre vonatkozó adatokat. Gyakran a feldolgozók olyankor is vélelmeztek pl. szakágat, amikor az adott végzettségre ez nem volt jellemző. A régi végzettségeknél ez különösen feltűnő volt. A társadalmi igények fenntartása mellett az 1980. évi népszámlálás programjának és felvételi módszerének ez a része a következő népszámlálásnál felülvizsgálatra szorul. Az úgynevezett postgraduális végzettségek /szakmérnöki, szakorvosi, szakközgazdászi, ügyvédi, birói vizsgák/ nem képezték az összeirás tárgyát. A mérnök-közgazdászi, mérnök-tanári képesítéseket az alapdiploma mellett be kellett jegyezni, de mivel ezekre a kérdőiv külön kérdést nem tartalmazott, feltehetően az összeirás során bizonyos fokig elsikkadtak. A nemzetközi összehasonlítás - az eltérő oktatási formák, a képzési idő és egyéb okok miatt - meglehetősen bonyolult. Van azonban egy viszonylag tiszta mutató, mely önmagában nem alkalmas az összehasonlításra, de átlagértékként feltétlenül jellemző egyegy ország népességének iskolázottsági szintjére; ez a végzett osztályok, évfolyamok számának bemutatása. Már 1970-ben is történt kisérlet arra, hogy nemzetközi összehasonlítás céljaira legyen adat ilyen jellegű mutatók készítésére. Az 1980. évi programnál a részletes elszámolás, a végzettség különböző szintjeinél az osztályszámok bejegyzése lehetővé tette, hogy ebben a témában előrelépés történjék. Lehetőség van bemutatni, hogy 23