1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 36. Összefoglaló adatok (1984)
VI. A TÁRSADALOM OSZTÁLY- ÉS RÉTEGTAGOZÓDÁSA
A vázolt folyamatok eredményeként 1980 elején az aktiv keresők 57 %-a tartozott a munkásosztályhoz. Állományuk 1970 óta alig több mint 2 %-kal gyarapodott, tehát jóval mérsékeltebben mint az előző tiz évben /16 %-kal/. Az értelmiségi és egyéb szellemi réteghez tartozók /közvetlen termelésirányítók nélkül/ létszámnövekedése is jóval lassúbb ütemü volt mint korábban: számuk 1970 óta évi átlagban mintegy 3 %-kal emelkedett, szemben az előző évtized 5 %-os évi átlagos növekedésével. 19 80-ban az aktiv keresők 28 %-a e réteghez tartozott. Legszembetűnőbb változás a szövetkezeti parasztság körében jelentkezett, melynek létszáma 1970-1980 között évi átlagban 3 %-kal csökkent, mig az 1960-as évtizedben - a mezőgazdaság szocialista átszervezésével összefüggésben évenként átlagosan még 5 %-kal növekedett. Az elmúlt évtized során tapasztalt csökkenés nagyrészt azzal függ össze, hogy a felnövő uj generáció egy része elhagyta a mezőgazdaságot, az idősebb aktiv keresők közül pedig mind többen mentek nyugdijba. 1980-ban a szövetkezeti parasztság aktiv keresőkön belüli aránya már csak 12 % volt, szemben a tiz évvel korábbi 18 %-kal. A kisárutermelők, kiskereskedők aránya az elmúlt tiz évben már lényegesen nem változott, továbbra is 3 % körül mozog. Az aktiv keresők osztály- és rétegtagozódása Szám /I 000 fő/ Százalék Index: Osztály, réteg 1960 1970 1980 1960 1970 1980 1970 1960= 100,0 1980 1970= 100,0 Munkásosztály 2 434 2 819 2 887 51,1 56,5 57,0 115 ,9 102,4 Szövetkezeti parasztság 571 880 608 12,0 17,6 12,0 153 ,9 69,2 Értelmiségi és egyéb szellemi 31 746 1 128 1 436 15,7 22,6 28,3 151 ,2 127,2 Kisárutermelő, kiskereskedő 1 009 b / 162 138 21,2 3,3 2,7 16 ,0 85,4 Összesen 4 760 4 989 5 069 100,0 100,0 100,0 104 ,8 101,6 a/ Közvetlen termelésirányítók nélkül, b/ A "tőkés, földbirtokos" kategóriába soroltakkal együtt /4 788 fő/. Minthogy az elmúlt évtizedben az aktiv kereső nők száma még elég jelentősen emelkedett, a férfiaké viszont tovább csökkent, igy az egyes osztályokhoz, illetve rétegekhez tartozók száma és összetétele a nőknél erőteljesebben változott, mint a férfiaknál. A munkásosztály aktiv keresőinek állománya 1970 óta ugyan mindkét nemnél növekedett, de a férfiaknál jóval mérsékeltebben /I %-kal/, mint a nőknél /5 %-kal/. Az aktiv kereső nők állománygyarapodásának általános tendenciájával ellentétben, 1970 óta a szövetkezeti parasztsághoz tartozó nők száma jelentősen /37 %-kal/ csökkent. A visszaesés erőteljesebb volt, mint az e kategóriába tartozó férfiaknál 121 %/. Az értelmiségi és egyéb szellemi réteg állománynövekedé se volt a legjelentősebb, különösen a nőknél /36 %/. A különböző irányú és mértékű létszámváltozások befolyást gyakoroltak a férfiak, illetve a nők osztály- és rétegösszetételére. Az aktiv kereső férfiak között 1970 óta a munkásosztályhoz tartozók túlsúlya tovább emelkedett /62 %-ról 64 %-ra/, a szövetkezeti parasztság 132