1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 32. Termékenységi adatok (1982)
IV. A FOGALMAK MAGYARÁZATA
A társadalmi-foglalkozási csoportok szerint közlésre került adatok összetétele a következő: A munkásosztályhoz, valamint a szövetkezeti parasztsághoz tartozók és a kisárutermelők, kiskereskedők közül — a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak alkotják az első, — a nem mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak képezik a második csoportot. A harmadik csoport a nem fizikai (szellemi) foglalkozásúak rétegéből és a munkásosztályhoz, illetve a szövetkezeti parasztsághoz tartozó közvetlen termelésirányítókból tevődik össze. FOGLALKOZÁS A foglalkozási főcsoportok a fizikai, illetve a nem fizikai (szellemi) tevékenységeken belül képzett olyan csoportok, amelyeknél a fizikai foglalkozások elsődlegesen a foglalkozás ágazati jellege, a nem fizikai (szellemi) foglalkozások pedig az úgynevezett munkajelleg szerint tartoznak össze, illetve különülnek el egymástól. Fizikai foglalkozási főcsoportok: Ipari Építőipari Mezőgazdasági Szállítási és hírközlési Kereskedelmi és vendéglátóipari Vízgazdálkodási és szolgáltatási Anyagmozgatógép-kezelő, árukezelő Egyéb fizikai Nem fizikai (szellemi) foglalkozási főcsoportok: Műszaki Igazgatási, igazságszolgáltatási, gazdasági, forgalmi és áruforgalmi Egészségügyi és kulturális Számviteli, pénzintézeti, pénzügyi és egyéb ügyviteli Egyéni foglalkozás az a tevékenység, amelyet a keresők rendszeresen, megélhetésük főforrásaként, a gyermekgondozási segélyen levők pedig utoljára folytattak. Kiemelt egyéni foglalkozás a tipikusan női foglalkozásokat, illetve a túlnyomórészt nők által végzett tevékenységeket tartalmazza, valamint azokat a foglalkozásokat, melyet a nők közül a legtöbben folytatnak. MUNKÁBA JÁRÁS JELLEGE A szülőképes korú házas vagy volt házas aktív kereső nők a munkábajárás jellege szerint az alábbi csoportosításban találhatók az 1.18, illetve a 2.31 sz. táblák adatsoraiban: Állandó lakos — lakóhelyén dolgozó, — naponta eljáró. Ideiglenes lakos — lakóhelyén dolgozó, — naponta eljáró. Lakóhely területe: Budapest vagy valamelyik város, illetve község. 65 Termékenységi adatok 513