1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 22. Foglalkozási adatok I. 1. rész (1981)
A FOGLALKOZTATOTTSÁG ALAKULÁSA AZ AKTIV KERESŐK ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA - Az aktiv keresők osztály- és rétegtagozódása
A szellemi pályákon dolgozók 80 %-a ma már legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, ebből 26 %-nak van felsófoku végzettsége, szemben a tiz évvel korábbi 66, illetve 20 %-os aránnyal. Ezzel egyidejűleg 2 8 %-ról 19 %-ra csökkent körükben azoknak az aránya, akiknél a befejezett általános iskola jelentette a legmagasabb iskolai végzettséget. AZ AKTIV KERESŐK OSZTÁLY- ÉS RÉTEGTAGOZÓDÁSA Az aktiv keresők ágazati, foglalkozási szerkezetének változása, szakképzettségi és iskolázottsági szintjének általános javulása jelentős befolyást gyakorolt a társadalom szerkezetének, illetve az egyes osztályokhoz és rétegekhez tartozó aktiv keresők összetételének alakulására. A társadalmi szerkezet változásának folyamata az 1970-es években jóval mérsékeltebb volt, mint a korábbi évtizedekben. Az alapvető osztályokhoz és rétegekhez tartozók állománya az elmúlt tiz év során kisebb mértékben változott mint azt megelőzően, a mobilitási folyamat pedig döntően az egyes osztályok és rétegek belső átrendeződése irányába hatott. Az 1970-1980 közötti időszakban az aktiv keresők osztály- és rétegösszetételének alakulását a következők jellemezték: - Mind a generációk közötti, mind a generáción belüli mo bilitás mérséklődött . A mobilizálható munkaerő-tartalék fokozatos kimerülése folytán az egyes osztályok, illetve rétegek utánpótlását döntően a tanulmányait befejező ifjúság biztositotta, melynek létszáma az 1970-es években fokozatosan csökkent. A munkába álló fiatalok pályaválasztását, -így adott osztályhoz, illetve réteghez tartozását pedig döntően a megszerzett szakmai képzettségük, illetve iskolázottsági szintjük határozta meg. A munkaerőforrás beszűkülése lényegében azt jelentette, hogy a változások zömében csak a rétegek közötti mozgás formájában mehettek végbe. - A gazdasági folyamatoknak a társadalmi rétegváltozásra gyakorolt hatása is mérséklődött. Lelassult az az előbbi évtizedekre jellemző igen jelentős átrétegződési folyamat, amely a mezőgazdasági (kisárutermelői, majd szövetkezeti paraszti) rétegből, főleg a munkásosztály irányába történt mozgás formájában jelentkezett. A mezőgazdaságban az iparszerü termelés fokozatos térhódítása, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységének fokozódása ugyanis főleg rétegen belüli mozgásokat eredményezett, ezáltal mérséklődött a szövetkezeti parasztság köréből való kiválás. - Az értelmiségi és egyéb szellemi réteg létszámgyarapodásának ütem e - nagyrészt szervezési-adminisztrativ intézkedések hatására - lelassult. A mobilizálható munkaerő-tartalék hiánya, valamint az ifjúsági utánpótlás egyre szűkebb keretei mindinkább ráirányították a figyelmet arra, hogy a gazdasági fejlődés csak a rendelkezésre álló munkaerő célszerűbb felhasználásával, a szükséges átcsoportosítások utján biztositható, melynek kezdeti lépéseit az 1970-es évek második felében már tapasztalhattuk. A vázolt folyamatok eredményeként 1980 elején az aktiv keresők 57 %-a tartozott a munkásosztályhoz . Állományuk 1970 óta alig több mint 2 %-kal gyarapodott, tehát jóval mérsékeltebben mint az előző tiz évben (16 %-kal). Az értelmiségi és egyéb szellemi réteghe z tartozók (közvetlen termelésirányítók nélkül) létszámnövekedése is jóval lassúbb ütemü volt mint korábban: számuk 45