1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 22. Foglalkozási adatok I. 1. rész (1981)

A FOGLALKOZTATOTTSÁG ALAKULÁSA AZ AKTIV KERESŐK ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA - Az aktiv keresők osztály- és rétegtagozódása

19 70 óta évi átlagban mintegy 3 %-kal emelkedett, szemben az előző évtized 5 %-os évi átlagos nö­vekedésével. 1980-ban az aktiv keresők 28 %­a e réteghez tartozott . Legszembetűnőbb változás a szö­vetkezeti parasztság körében jelentkezett, melynek létszáma 1970-1980 között évi átlagban 3 %-kal csökkent, mig az 1960-as évtizedben - a mezőgazdaság szocialista átszervezésével összefüggésben ­évenként átlagosan még 5 %-kal növekedett. Az elmúlt évtized során tapasztalt csökkenés nagyrészt azzal függ össze, hogy a felnövő uj generáció egy része elhagyta a mezőgazdaságot, az idősebb aktiv keresők közül pedig mind többen mentek nyugdijba. 1980-ban a szövetkezeti parasztság aktiv kereső­kön belüli arány a már csak 12 % volt, szemben a tiz évvel korábbi 18 %-kal. A kisárutermelők, kis­kereskedők aránya lényegesen nem változott, továbbra is 3 % körül mozog. Az aktiv keresők osztály- és rétegtagozódása Osztály, réteg Szám (1 000 fő) Százalékban Index: 1980 1970=100,0 Osztály, réteg 1970 1980 1970 1980 Index: 1980 1970=100,0 Munkásosztály 2 819 2 887 56,5 57,0 102,4 Szövetkezeti parasztság 879 608 17,6 12,0 69,2 Értelmiségi és egyéb szellemi a/ 1 129 1 436 22,6 28,3 127,2 Kisárutermelő, kiskereskedő 162 138 3,3 2,7 85,4 Összesen 4 989 5 069 100, 0 100, 0 101,6 a/ ' Közvetlen termelésirányítók nélkül Minthogy az elmúlt évtizedben az aktiv kereső nők száma még elég jelentősen emelkedett, a férfiaké viszont tovább csökkent, igy az egyes osztályokhoz, illetve rétegekhez tartozók száma és összetétele a nőknél erőteljesebben változott, mint a férfiaknál. A munkásosztály aktiv keresői­nek állománya 1970 óta ugyan mindkét nemnél növekedett, de a férfiaknál jóval mérsékeltebben (1 %-kal), mint a nőknél (5 %-kal). Az aktiv kereső nők állománygyarapodásának általános tendenciá­jával ellentétben, 1970 óta a szövetkezeti parasztsághoz tartozó nők száma jelentősen (37 %-kal) csök­kent. A visszaesés erőteljesebb volt, mint az e kategóriába tartozó férfiaknál (27 %). Az értelmiségi és egyéb szellemi réteg állománynövekedése volt a legjelentősebb, különösen a nőknél (36 %). A kü­lönböző irányú és mértékű létszámváltozások befolyást gyakoroltak a férfiak, illetve a nők osztály ­és rétegösszetételére. Az aktiv kereső férfiak között 1970 óta a munkásosztályhoz tartozók túlsúlya tovább emelkedett (62 %-ról 64 %-ra), a szövetkezeti parasztság aránya visszaesett (18 %-ról 14 %-ra), ugyanakkor az értelmiségi és egyéb szellemi rétegbe tartozóké mérsékelten növekedett (17 %-ról 20 %-ra). Az aktiv kereső nők között a munkásosztályhoz tartozók aránya némileg visszaesett (49 %-ról 48 %-ra), a szövetkezeti parasztságé erőteljesen csökkent (17 %-ról 10 %-ra), ugyanakkor tovább emelkedett (31 %-ról 40 %-ra) az értelmiségi és egyéb szellemi réteghez tartozók hányada. A munkásosztály aktiv keresőinek döntő többsége (mintegy 97 %-a) fizikai tevékenységet foly­tatott, mig kis hányada a termelés közvetlen irányítását ellátó munkakörökben dolgozott. A munkás­osztály mindenkori gerincét képező iparban foglalkoztatott fizikai dolgozók létszáma 1980 elején 1 millió 288 ezer fő volt, 106 ezerrel (8 %-kal) kevesebb, mint tiz évvel korábban. A többi népgazda­sági ágban dolgozó fizikaiak állománya, lényegében az ágazati szerkezet változásának megfelelően - a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, valamint a közösségi, közigazgatási és egyéb szolgáltatások 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom