1970. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. Részletes adatok az 1 %-os képviseleti minta alapján (1971)
IV. A MINTAVÉTELI ELJÁRÁS MÓDSZERE
A szisztematikus kiválasztás előnye, hogy végrehajtása és ellenőrzése egyszerű és a szelekcióban esetleg elkövetett hibák könnyen korrigáihatók. A szisztematikus kiválasztás technikája ugyancsak befolyásolja a minta megbizhatósági határait az egyszerű véletlen kiválasztáshoz képest, amely utóbbira számításaink képletei általában vonatkoznak. A minta pontosságát ronthatja, ha a szisztematikus kiválasztásra kerülő sokaság elemei nem függetlenek egymástól. Ilyen esetben a szisztematikus minta elem-párjai között korreláció áll fenn. Az 1 %-os minta esetében, 100-as váltószám alkalmazása mellett feltételezhető, hogy az egyes kiválasztási egységek között semmiféle, vagy elhanyagolhatóan csekély korreláció mutatkozik. A jelzett okból tehát a minta pontossága nyilvánvalóan nem romlik jelentősen. A szisztematikus kiválasztás ugyanakkor rétegzést visz be az eljárásba, mert terület szerint rendezett alapsokaságból történik és igy az egyes területrészek (megyék, járások, sőt községek) rétegeknek tekinthetők. A vizsgált ismérvek szempontjából többé-kevésbé homogén rétegek képzése számottevően csökkentheti a megfelelő standard hibákat. A szisztematikus kiválasztással járó automatikus rétegzés tehát növeli a minta pontosságát és ugyanakkor az egyes területrészekre (megyékre) is megbizhatóbb mintát szolgáltat. A gyakorlati végrehajtásnál minden járás (j. j. város; megyei jogú városokban és Budapesten kerület) anyagának a 100-ik Lakásösszeiróivénél kezdtük a kiválasztást. Ez a kezdőszám a becslések megbízhatóságát alig befolyásolhatja, viszont a munka technikai végrehajtását rendkívül megkönnyítette. A 100-as kezdőszám miatt a képviseleti mintába a lakásszám 1 %-ánál járásonként 1, megyénként 5-6 lakással kevesebb kerülhetett. Ezt bizonyos mértékben ellensúlyozhatja, hogy a kiválasztást a magánlakások és intézeti háztartások együttes száma alapján végeztük és ha a 100-as lépés véletlenül intézeti háztartásra esett, akkor a következő magánlakást kellett mintába venni. A kiválasztás egyszerűsége és áttekinthetősége érdekében ezekkel az egyébként jelentéktelen eltérésekkel előre számoltunk és azokat a később ismertetendő korrekciós eljárás során küszöböltük ki. Korrekció szükséges volt annak folytán is, hogy a kiválasztás lakásonként történt és a lakások különböző lakottsága miatt a mintába került személyek száma valószínűségi változó volt. Ebben a tekintetben a következő számítás végezhető: Alapul vehetjük az 1960. évi népszámlálásból származó adatokat a lakások lakottság szerinti eloszlására. Eszerint az i=0, 1, 2, 3, 10 lakóju lakások számának relatív gyakorisága (százalékban): p =1, 7 p =8, 3 p =22, 9 p =23, 1 p =20, 2 p =12, 5 p=6, 1 O 1 & o 4 0 o p 7=2,7 P 8 = 1> 3 Pg =0, 6 és P 1 0/ 1 0 és több lakóju lakások) = 0, 6 %. A lakásonkénti átlagos lakosszám 1960-ban n = 3, 44 fő volt, ami 1970-ig 3, 15-re csökkent. A fenti adatok alapján a lakások lakosszámának szórása az átlag körül: (} =1,74 és a relatív szórás: ff V=-~= 0, 503 ^ 0, 5. n 224
