1930. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. Foglalkozási adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint, továbbá az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok (1934)

I. Általános jelentés - a) Szöveg - 1. Bevezető megjegyzések

1. Bevezető megjegyzések. A magyar gazdaságtörténelem legküzdelmesebb szakaszainak egyike zajlott le a trianoni kényszerbékekötés esztendejében végrehajtott 1920. évi népszámlálás és a megcsonkított magyar állam népességének második, 1930. évi számbavétele között. A nagy népességi leltározások ma talán legfontosabb adattömegének, a foglalkozási eredményeknek tükrében e tíz nehéz esztendő gazdaságdemografiai fejleményeinek nem minden vonása bontakozik ki elég élesen. A foglalkozási eltolódások hátterének — főleg gazdasági kulisszáinak — megfestése, valamint az 1920. és az 1930. évi felvétel összehasonlítását zavaró körülmények következetes felemlítése azonban az alábbi adatelemzés keretein kívül esik. Erre az adatok bemutatása előtt is csak futólag térhetünk ki. Az 1920. évi népszámlálás a szerencsétlen kimenetelű világháború és az azt nyomon követő forradalmak s megszállások által felkavart népesség foglalkozási arculatát idegenszerű vonásokkal örökítette meg. Ez nem is történhetett máskép. Hiszen a népszámlálás időpontjában még az ország jelenlegi területe sem volt teljesen magyar kézben. A megszállás alól csupán 1921 augusztusában felszabadult déli határsávon a népszámlálást csak ennek az évnek a novemberében lehetett végrehajtani. Az elkésett felvétel természetszerű pontatlansága lényegesen hozzájárult ahhoz a bizonytalansághoz, mely a gazdasági és közállapotok átmeneti volta következtében a mult népszámlálás foglalkozási fejezetének is sajátja. 1920 decemberében ugyanis még szakadatlanul folyt a hadifoglyok hazaszivárgása, valamint a különféle fegyveres alakulatok (karhatalmak stb.) tagjainak a polgári foglalkozásokhoz való tömeges visszatérése. A modern vándormozgalmak legfájdalmasabb folyamata pedig még 1920 folyamán is az elszakított területről kiutasítottak és menekülők egész seregét kényszerítette az új országhatáron túlról a mai területre. Úgy hogy a munkaképeskorú férfinépesség a fegyverszünet után ugrásszerűen nőtt meg, jórészben sajnos a hadbavonulás ill. kiutasítás előtti foglalkozásnak megfelelő elhelyezkedés reménye nélkül. Hiszen a katonai szolgálatra behívottak megürült munkahelyeit a fegyverviselés évei alatt túlnyomóan női munkaerővel kellett betölteni, már pedig a tisztviselő- és munkásnők nagyraduzzadt rétege a keresőtevékenységből máról-holnapra nehezen válhatott ki. Ehhez járult azután a hadiipar hirtelen megszüntetése, majd az októberi forradalmat követő két borzalmasan súlyos megrázkódtatás: a terroruralom és a román megszállás. Roppant pusztításaik következtében a hazai ipar katasztrofális helyzetbe sodródott s talpraállítását a nemzeti vagyon tekintélyes hányadának megsemmisülésén és a valutáris helyzet bizonytalanságán kívül az ország magárahagyottsága és a külföldi vámsorompók is akadályozták. 1920/21 telén tehát az évtizedeleji ipari javulás jelei még alig mutatkozhattak. A háborús évek alatt jóval nagyobb ipari munkásság, a leszerelő katonaság, a feleslegessé váló házi cselédség stb. ezért az összeomlást követő ipari pangás és közélelmezési nehézségek idején tömegesen tért vissza a faluba. A népességnek ezt a belső vándormozgását az a körülmény is elősegítette, hogy a háborús évek alatt külterjesen művelt, újjáépítésre szoruló mezőgazdaság nemcsak viszonylag jobb helyzete, hanem kimondottan jó konjunktúrája : jövedelmezősége és munkaerőkereslete révén aránylag több ember kenyérszerzését tette lehetővé, mint máskor. Lelki okok (földreformhírek, a birtokszerzés reménye stb.) is arra vezethettek, hogy a munkaerőfelesleg a zűrzavaros háborúvégi években tömegesen a szülőfaluba gravitált vissza. Az államháztartás nehéz helyzete, a tisztviselőréteg anyagi válsága, a tőkeképződés akadályai, a lakásínség stb. ugyancsak a városi — főleg fővárosi — élet 1920 körül is még megfigyelhető pangásának, az iparforgalmi fejlődés világháborúvégi megtorpanásának legfontosabb okai közé tartoznak. Az ország mai határaihoz alkalmazkodó társadalomgazdasági berendezkedés erősebb lendülettel tulajdonképen csak 1920 után indulhatott meg. Ez a folyamat a gazdaságföldrajzilag egységes, évezredes államkeretekből kiszakított, monarchiabeli nagyobb piacaitól elvágott mai Magyarországon nem lehetett zavartalan. Hiszen a magyar közgazdaságnak nemcsak a tíz év alatti általános krízisekkel, hanem a trianoni békekötés okozta külön magyar válsággal is állandóan meg kellett küzdenie. Az 1920 és 1930 közé ékelődő konjunktúraperiódusokban — látszólagos fellendülés, az inflációs esztendők kiszámíthatatlan fordulatai, szanálási válság, javuló, majd rövid lélekzetű jó konjunktúra, aggasztó jelenségek a mezőgazdaságban, az agrárválságot és világdepressziót nyomon követő általános leromlás — az egyes gazdasági ágazatok pályafutása felettébb mozgalmas és változatos volt. A népesség 1930. évi fényképe természetesen az évtizedes hullámverésnek mintegy csak a végső hatásait rögzítette meg. Kétségtelen, hogy a magyar közgazdaság 1930 körül merőben más helyzettel állt szemközt, mint tíz év előtt. Az agrárkonjunktúrának már az emléke is alig élt. A legközvetlenebb fogyasztópiacaitól megfosztott mezőgazdaság exportnehézségek közé került s termékeinek árzuhanása, az agrárolló szétnyílása jövedelmezőségét a minimumra nyomta le ; természetesen eladósodása is tovább súlyosbodott. Mindennek következményeként az őstermelés népességeltartó képessége éppen akkor csappant meg lényegesen, amikor — 1920 óta — a munkabírókorú réteg terjedelme igen erőteljesen megnagyobbodott. A helyzetet az is súlyosbította, hogy a gazdasági szempontokra kevésbbé ügyelő földbirtokreform népesedési befolyása sem volt minden szempontból előnyös. A néperő megtartása, a földhöz juttatott nincstelenek szülőföldjükön való megkötése terén mindenesetre vannak érdemei. Viszont a felosztott uradalmak állástalan gazdasági cselédségének s a munkához nem jutó napszámoselemnek jelentékeny része — a földbirtokjövedelem összezsugorodása folytán a mezőgazdaságból megélni nem tudó segítő családtagokkal, a létszámcsökkentett uradalmi cselédséggel együtt — az agrárkrízis idején az ősfoglalkozások köréből kiszorult. Ez a tekintélyes népréteg a külföldi vándorpolitika fokozódó elzárkózása következtében egyedül az új országhatárokon belül, az ipar-forgalomban próbálhatott meg elhelyezkedni. Ennélfogva a városokban, j**