1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)

I. Általános jelentés - E) A népesség foglalkozása

48* A foglalkozások tulajdonképeni jelentősége, a foglalkozásokban valóban tevékenyen résztvevő produktív népesség : a keresők számadataiban domborodik ki. Táblázataink túlnyomó része tisztán a keresők adatainak megvilágítására szolgál. Előbbi táblázatunk utolsó rovataiban még az összes népességre vonatkozó adatokat is részleteztük, bogy rámutathassunk arra, bogy az egyes foglalkozási főcsoportokban az eltartottak mekkora tömegei nehezednek a keresőkre, valamint azért is, hogy még egyszer emlékezetbe idézzük az összes népességnek megoszlását foglalkozási főcsoportok szerint. A foglalkozások szerint való megoszlás más a keresőknél és más az összes népességre vonatkozólag. Az őstermelésnél, továbbá különösen a véderőnél és a házicselédeknél az arányszámok nagyobbak a keresőknél, mint az összes népesség között, az iparforgalomban viszont jóval kisebbek. A keresők foglalkozási megoszlása nemek szerint még inkább eltérő. Csupán az őstermelésnél, a kereskedelem- és hitelnél s a közszolgálatnál állanak egymáshoz igen közel az arányszámok, de az iparforgalom többi ágazatainál már jóval kisebb a kereső nők aránya, mint a férfiaké ; a véderőnél természetesen női kereső nincs is, ellenben a többi foglalkozásoknál, legkivált a házicselédek között, a női keresők arányszámai magasan kiemelkedők. 2. A népesség társadalmi tagozódása (foglalkozási Viszonya). A foglalkozási viszony három főcsoportja : az önállók, a tisztviselők és a többi segédszemélyzet, nagyjában megfelel a termelő társadalom három nagy alkatelemének : a polgárságnak, az értelmiségnek és a munkásságnak. A társadalmi erőviszonyok alakulásában beállott változásokat — sajnos — nincs módunkban az előző népszámlálások adataival teljes egészükben egybevetni, mert a mai országterületre vonatkozó részletes községenkinti adatok az előző népszámlálásokról nem állanak rendelkezésre. E helyett a (nem-tisztviselő) segédszemélyzetet nagyobb részletezéssel tágyaljuk (művezető, előmunkás, altiszt; segéd, munkás, napszámos ; tanonc ; egyéb segédszemélyzet). Az utolsó évtized alatt végbement változásokra eléggé élesen rávilágítanak azonban a 20 teljes egészében megmaradt törvényhatóság idevágó adatai 1910-ről és 1920-ról, melyeket a «Függeléh> 15. sz. tábla első részében (2—8. rovatok) közlünk. Ezek az adatok a polgárság (önállók) és a munkásság (egyéb segédszemélyzet) arányainak csökkenése mellett az értelmiség (tisztviselők) arányának erős növekedését jelzik, amelynek okait később az értelmiségi foglalkozásúak részletes tárgyalásánál bővebben ki fogjuk fejteni. A foglalkozási viszony szerint való tagozódás adatai a 38. sz. táblán (1. a 68. lapon) vannak részletezve, melyek főeredményei azt mutatják, hogy a kereső népesség túlnyomó része, több mint kétharmada (67'3%), a fizikai munkásság, valamivel több mint egynegyede (26-8%) az önállók, vagyis a polgárság, és a fennmaradó 5*9 %-a a szellemi munkások, vagyis az értelmiség soraiból kerül ki. Az egyes foglalkozási csoportokon belül természetesen igen eltérőek ezek az arányszámok. Az iparnál például az önállók (33-5%) több mint egyharmadot foglalnak el a kereső népességből, a kereskedelem- és hitelnél már 40'9%-ot és a tisztviselők további 25'9%-ot. A közlekedésnél a tisztviselők több mint egyötödét (20'8%) alkotják a keresőknek, a közszolgálat és szabadfoglalkozásúak között a tisztviselők száma domináló (62'1%) és itt az önállók is föltétlenül az értelmiség kategóriájába sorolandók. A bányászatés kohászatnál az önállók száma és aránya jelentéktelen (0'i%), tisztviselők is gyéren vannak e foglalkozási csoportban a munkásság 96'1%-os arányához mérten. Legkisebb a tisztviselők aránya az őstermelésnél (0-3%). A fizikai segédszemélyzetből a művezetők stb. és a tanoncok együttvéve is alig számottevő hányadot alkotnak, úgy, hogy a munkásság két nagy csoportra oszlik : egyrészt a segédmunkás, napszámos, másrészt az «egyéb segédszemélyzet)) alatt összefoglaltak csoportjaira. Nemek szerint vizsgálva a foglalkozási viszony arányszámait, ugyancsak nagyobb különbségekre akadunk úgy általánosságban, mint az egyes foglalkozási csoportokat egymáshoz viszonyítva. Általánosságban a legszámottevőbb különbséget abban lejük, hogy míg a férfi keresőknek csak 26-6 %-a tartozik az «egyéb segédszemélyzet)) alatt összefoglaltakhoz, addig a női keresőknek a relatív többsége, 41'4 %-a, ide van sorozva. Ennek az arányalakulásnak előidézője a női keresők között az őstermelésnél a női segítő családtagok, valamint a házicselédek nagy száma, mely a női <<egyéb segédszemélyzetnek)) majdnem pontosan 90%-át alkotja. A női keresők között aránylag kevesebb az önálló, mint a férfiak között, de valamivel több a tisztviselő. A nőknek a tisztviselői pályákon való térfoglalása már abból is meglátszik, hogy a legtöbb tisztviselőt alkalmazó foglalkozásoknál : a közszolgálat- és szabadfoglalkozásoknál, a közlekedésnél és az iparnál alkalmazott összes tisztviselőknek ezen foglalkozási csoportokban jó egyharmada vagy közel egyharmada nő (35-2%, 397, 29*4%). A női keresők közül különösen a közlekedéssel foglalkozók között igen magas a tisztviselők aránya (80'9%). Ezek különösen a postánál és vasútnál tisztviselői és díjnoki minőségben szolgálatot teljesítő női keresők. A kereskedelem- és hitelnél a női keresők több mint háromnegyede önálló és tisztviselő (44'3% önálló és 31'9% tisztviselő). Az iparban is az önállók és tisztviselők a női keresőknek majdnem a felét alkotják (41'0% és 57%). A közszolgálatnál szintén a női keresőknek nagyobb hányada (69'5%) tisztviselő, mint a férfi keresőké (587). így azután végeredményben is a női keresők közül magasabb arányban vannak tisztviselők (6-2%), mint a férfiak között (57%). Jóval kevesebb azonban az önálló a női, mint a férfi kereső népesség között, mert a népesség zömét alkotó őstermelési keresőknél a férfi keresőknek majdnem mégegyszer akkora hányada önálló, mint a női keresőké, bár az