1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)
I. Általános jelentés - E) A népesség foglalkozása
47* Foglalkozási főcsoport I. őstermelés II. A) Bányászat és kohászat B) Ipar C) Kereskedelem és hitel DJ Közlekedés II. összesen III. Közszolgálat stb IV. Véderő V. K. m. n. napszámos VI. Nyugdíjas stb VII—VIII. Egyéb és ismeretlen fogl. Házicselédek Általában : A legjelentékenyebb foglalkozási csoportokban, az őstermelésnél, iparforgalomnál és a közszolgálatnál az arányszámok egymáshoz még eléggé közel esők. Az iparforgalmi keresők aránya mutatja a legcsekélyebb eltérést a régi Magyarország 1900. és 1910. évi (41*0, illetve 41*2%) arányaitól. Az őstermelési keresőknek aránya a mai területen jóval magasabb, mint a régi Magyarországon 1910-ben volt, az 1900-as arányszámhoz azonban közelebb áll, mert — amint már említettük is — 1920-ban a női segítő családtagok teljes egészükben a keresők között szerepelnek. A közszolgálat és szabadfoglalkozásiiak 1920. évi aránya szintén magasan a régi Magyarország 1900. és 1910. évi arányain felül alakul, aminek nem csekély oka az is, hogy az ország megfogyatkozott területére az idegen uralom alá került területekről kiutasított közalkalmazottak ezrei menekültek. Legtöbb kereső a házicselédek és a véderő csoportjaiban van. Mindkét foglalkozás természete hozza magával, hogy kevés közöttük az eltartott. A véderőnél ugyanis a fiatal nőtlen férfiak, a házicselédek között pedig a fiatalkorú ha jadon nők vannak jelentékeny túlsúlyban. Legkevesebb kereső az egyéb és ismeretlen foglalkozásúak között van, ebben a csoportban foglaltatnak ugyanis a különböző intézetek által eltartottak. Ha a régi országterület kereső nőinek arányait foglalkozási csoportonkint összehasonlítjuk a mai terület női népességére vonatkozó arányokkal, azt tapasztaljuk, hogy a mai területen 1920-ban a legtöbb foglalkozási csoportban feltűnően magas a női népességben a keresők aránya. Az őstermelésnél a női kereső népesség magas arányát megint csak azzal magyarázhatjuk, hogy a női segítő családtagok mindenütt egységes elv alapján a keresők közé soroltattak. Ugyanezen elv szigorú keresztülvitelének a következménye az is, hogy a k. m. n. napszámosok között oly sok kereső nőt találunk. Igen magas még a kereső nők aránya a közszolgálatnál s a kereskedelem és hitel foglalkozási csoportjában. Ez utóbbi adatok már a közvetlen háboni utáni esztendők nyomorúságaira vetnek világot, mikor is a különösen fix fizetésre utalt társadalmi osztályhoz tartozó női népesség munkabíró fiatalabb korcsoportjai puszta megélhetésük érdekében a közszolgálatnál s a kereskedelem- és hitelnél nagy számban alkalmazást vállalni kényszerültek. Kétségtelen, hogy ezek közül többen a kedvezőbb gazdasági korszak beálltával is helyükön maradtak, de az 1920-as népszámlálás időpontjában fennállott helyzetet mégis csak átmenetinek kell tekintenünk. A népességnek az egyes foglalkozások szerint való megoszlását, valamint az egyes foglalkozási csoportoknak törvényhatóságonkinti elterjedtségét a II. számú népszámlálási közleményben az 1. sz. táblázaton (1. a 19.* lapon) és a szöveges rész első fejezetében már ismertettük ; alábbi táblázaton a kereső és eltartott férfi és női népességnek az egyes főbb foglalkozási csoportokban való arányát tüntetjük fel: A férfi A női Az I összes népességből kereső "/o-ban 68'r 27-» 1 47*8 62-7 2-4 34-a 70-2 17-8 44*6 G8'« 23-i 45-i 59-8 6*7 33-o 68'r 16« 42'b 66-i 26-e 45-i 90-4 — 70-7 60-8 44-s 51-J 64 "a 42-B 50-s 27-s 26-8 27'a 61-o 91-o 88-7 67-8 27-s 47-o -3 xL 2 Sr K 5 g e — .§ '3 A foglalkozási főcsoport, illetve főosztály megnevezése Keresők Eltartottak Keresők és eltartottak -3 xL 2 Sr K 5 g e — .§ '3 A foglalkozási főcsoport, illetve főosztály megnevezése férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt -3 xL 2 Sr K 5 g e — .§ '3 A foglalkozási főcsoport, illetve főosztály megnevezése szára szerint % szám szerint j % szám szerint t 0 /i szára j sze- í % vilit 1 szára szerint % szám szerint 0/ 7o szám Í szerint, szám szerint % szám szerint % i i 3 4 5 6 7 ! 8 9 i 10 u )i (3 14 | 16 17 18 19 30 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Mezőgazdaság és kertészet 1,486.045 8.358 56'c O-.-i 56'» 1 "Ü 20-8 5-2 4-o 31-6 4-i 3-4 0-» 1-7 0-8 0-í 632.100:56-1 185 0-o 2.118.145 56-s 683.386:54-9 5.190 04 1,620.734 13.106 54-4 0-4 2,304.120:54-5 2,169.43156-o 13.548 0-4 2,252.834 54-8 4,422.265 26.839 55-4 0*3 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Őstermelés egyéb ágai Őstermelés összesen Bányászat és koháíizat Ipar 1,486.045 8.358 56'c O-.-i 56'» 1 "Ü 20-8 5-2 4-o 31-6 4-i 3-4 0-» 1-7 0-8 0-í 632.100:56-1 185 0-o 8.543 0-2 683.386:54-9 5.190 04 1,620.734 13.106 54-4 0-4 18.296, 0-4 2,169.43156-o 13.548 0-4 13.2911 0s 4,422.265 26.839 55-4 0*3 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Őstermelés egyéb ágai Őstermelés összesen Bányászat és koháíizat Ipar 1,494.403 38.736 547.322 135.187 105.563 56'c O-.-i 56'» 1 "Ü 20-8 5-2 4-o 31-6 4-i 3-4 0-» 1-7 0-8 0-í 632.285 1.362 132.335 48.549 12.044 56'i 0-j 11-7 4*3 1-l 2,126.688 40.U98 679.657 183.736 117.607 56'-7 18*i 3di 688.576 23.042 231.480 61.642 70.989 55" 3 l-» 18-6 5"ii 5-7 1,63334054-a 54.204 1-s 611.17220-5 161.642 5-4 167.530 5-6 2,322.41654-1, 77.246! 1-s 842.65219-s 223.284 5-s 238.519 5-7 2,182979 56-* 61.778 l-« 778.802 20'i 196.829 5-i 176.552 4-6 2,266.125 55.566 743.507 210.191 179.574 55-i 1-3 18-, 5-i 4-4 4,449.104 117.344 1,522.309 407.020 356.126 55' 7 1-5 19-i 5-i 4-4 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Kereskedelem és hitel Közlekedés Bány., ipar, forg. össz. Közszolg. és szab. fogl. Véderő 1,494.403 38.736 547.322 135.187 105.563 56'c O-.-i 56'» 1 "Ü 20-8 5-2 4-o 31-6 4-i 3-4 0-» 1-7 0-8 0-í 632.285 1.362 132.335 48.549 12.044 56'i 0-j 11-7 4*3 1-l 2,126.688 40.U98 679.657 183.736 117.607 56'-7 18*i 3di 688.576 23.042 231.480 61.642 70.989 55" 3 l-» 18-6 5"ii 5-7 1,63334054-a 54.204 1-s 611.17220-5 161.642 5-4 167.530 5-6 2,322.41654-1, 77.246! 1-s 842.65219-s 223.284 5-s 238.519 5-7 2,182979 56-* 61.778 l-« 778.802 20'i 196.829 5-i 176.552 4-6 2,266.125 55.566 743.507 210.191 179.574 55-i 1-3 18-, 5-i 4-4 4,449.104 117.344 1,522.309 407.020 356.126 55' 7 1-5 19-i 5-i 4-4 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Kereskedelem és hitel Közlekedés Bány., ipar, forg. össz. Közszolg. és szab. fogl. Véderő 826.808 114.969 88.139 24.237 45.190 20.939 10.414 56'c O-.-i 56'» 1 "Ü 20-8 5-2 4-o 31-6 4-i 3-4 0-» 1-7 0-8 0-í 194.290 52.762 25.881 53.764 23.155 145.478 /7-2 4-7 4-8 12-Ö 1,021.098 167.731 88.139 50.118 98.954 44.094 155.892 27 2 4v> 2-3 1-3 2-6 1-9 4*2 lÖÖVi 387.153 58.969 9.312 15.606 25.145 12.844 41.570 6.630 31-2 4-7 0-7 1-s 2-,. l-o 3s 0-5 994.54833'a 145.466 4'u 27.149 0-s 31.745 l-i 72.726 2-4 30.884 l-i 32.327 l-i 12.939' 0-4 l,38l.70Í\32 204.435 4-s 36.461 0-t. l,213MÍ31'i 173.938 4-6 97.451 2-5 39.843 l-o * 70.335 l-e 33.783 0-o 41.570 l-i 17.044 0-4 1,188338 198.228 27.149 57.626 126.490 54.039 32.327 158.417 28-u 4-8 0'7 1-4 3-i 1-3 0-8 3-9 2,402.799 372.106 124.600 97.469 196.825 87.822 73.897 175.461 30-1 4-7 le 1-a 2-5 l-i 0-9 2-9 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. K. m. n. napszámosok Nyugdíjasok, tőkepénzesek stb Egyéb foglalkozásúak Foglalkozás nélküliek és ismeretlen foglalk. Házicselédek Összesen... 826.808 114.969 88.139 24.237 45.190 20.939 10.414 56'c O-.-i 56'» 1 "Ü 20-8 5-2 4-o 31-6 4-i 3-4 0-» 1-7 0-8 0-í 194.290 52.762 25.881 53.764 23.155 145.478 /7-2 4-7 4-8 12-Ö 1,021.098 167.731 88.139 50.118 98.954 44.094 155.892 27 2 4v> 2-3 1-3 2-6 1-9 4*2 lÖÖVi 387.153 58.969 9.312 15.606 25.145 12.844 41.570 6.630 31-2 4-7 0-7 1-s 2-,. l-o 3s 0-5 994.54833'a 145.466 4'u 27.149 0-s 31.745 l-i 72.726 2-4 30.884 l-i 32.327 l-i 12.939' 0-4 47.351 97.871 43.728 73.897 19.569 l-i 2-3 l-o 1-8 0-6 l,213MÍ31'i 173.938 4-6 97.451 2-5 39.843 l-o * 70.335 l-e 33.783 0-o 41.570 l-i 17.044 0-4 1,188338 198.228 27.149 57.626 126.490 54.039 32.327 158.417 28-u 4-8 0'7 1-4 3-i 1-3 0-8 3-9 2,402.799 372.106 124.600 97.469 196.825 87.822 73.897 175.461 30-1 4-7 le 1-a 2-5 l-i 0-9 2-9 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. K. m. n. napszámosok Nyugdíjasok, tőkepénzesek stb Egyéb foglalkozásúak Foglalkozás nélküliek és ismeretlen foglalk. Házicselédek Összesen... 2,625.099 10Ö-O 1,127.615 100-O 3,752.714 27 2 4v> 2-3 1-3 2-6 1-9 4*2 lÖÖVi l,245.805|l«N 2,981.624100-o 4,227.429 100-O 3,870.904;100'o| 4,109.235 100-o| 7,980.143 100-O