1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. A népesség foglalkozása és a nagyipari és kereskedelmi vállalatok községenkint (1925)

I. Általános jelentés - 3. Ipar

8 A kisbirtokosok, kisbérlők, kisbirtokos- cs kisbérlő­napszámosok 8.310 fővel szaporodtak. Számbeli növe­kedésük azonban nem terjedt ki általában minden törvényhatóságra. Országrészenkint nézve a Duna­Tisza köze kivételével mindenütt javukra billen a mérleg, a Duna-Tisza közén Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében majdnem harmad­félezer főnyi megfogyatkozásukat látjuk. A kisbirtoko­sok legnagyobb szaporodását Bihar, Szabolcs, továbbá Csanád, a Duna jobb partján pedig Somogy és Vas vármegyékben találjuk. A 100 kat. holdon felüli birtokosok és bérlők száma megcsökkent. Részben ez is magyarázatul szol­gálhat a kisbirtokosok számának növekedésére, mert a kisbirtokosok legnagyobb szaporodását feltüntető tör­vényhatóságok közül Bihar, Szabolcs és Csanád vár­megyékben fogyott a 100 kat. holdon felüli birtokosok és bérlők száma. Tekintettel arra, hogy a háború után az ingatlanforgalom szokatlan arányokat öltött, való­színű, hogy e területen több 100 kat. holdon felüli birtok elparcellázódott. A két dunajobbparti vár­megye közül azonban Somogyban a kisbirtokosok számának növekedésével párhuzamosan emelkedett a 100 kat. holdas birtokosok és bérlők száma is, míg viszont Vas vármegyében a 100 kat. holdon felüli birtokosok számának emelkedése mellett a bérlők száma némileg csökkent. A 100 kat. holdon felüli birtokosok és bérlők számának megfogyatkozását meg­közelítő arányban csökkent meg a gazdasági cselédek száma is. A gazdasági tisztviselők száma emelkedett ugyan, de szaporodásuk csak két országrész között oszlik meg, melyek közül az egyikben, a Duna jobb­partján, a 100 kat. holdon felüli birtokosok és bérlők száma egyes törvényhatóságokban még némi emel­kedést mutat, a másikban, a Duna-Tisza közén pedig csak Budapest székesfővárosban emelkedett hatalmas arányban a gazdasági tisztviselők száma. Ezt az emelkedést azonban, miután az más indokokkal magya rázható (menekültek stb.), a foglalkozási viszonylatok­ban beállott normális eltolódások egymásra való hatá­sánál nem szabad figyelembe vennünk. A majorosok és baromfitenyésztők száma 451-gyei apadt meg s ebből egyedül Pest varmegyére a szék­várossal együtt 360 főnyi csökkenés esik. Ugyanitt emelkedett azonban legnagyobb mértékben a kertészek száma annak a jeléül, hogy a kertészet ma már sokkal jövedelmezőbb foglalkozás lévén az előbbiek­nél, igen sokan tértek át a kertészettel való foglal­kozásra. Ez a jelenség különben úgyszólván az összes törvényhatóságoknál tapasztalható Csanád vármegye kivételével, ahol a makói hagymakertészet még 1920-ig sem tudta a háborút megelőző időkben szenvedett csapást teljesen kiheverni. A házzal bíró mezőgazdasági munkások száma 45.287-gyel emelkedett ugyan, miután azonban a sok helyütt nyilvánvalóan tévesen k. m. n. napszámo­soknak minősített mezőgazdasági napszámosokat — mint már előbb is említettük — az őket megillető foglalkozási csoportba helyeztük s ezáltal a mező­gazdasági munkások és napszámosok száma tetemesen kibővült, a házzal bíró mezőgazdasági munkások ará­nyában csökkenés állott elő 28 ,st°/o-ról 25'8°/o-ra. Ha azonban eltartottjaikkal együttes létszámukhoz viszo­nyítjuk a házzal bírók arányát itt már 1 l"9°/o-ról 12-6°/o-ra rúgó arányemelkedésről tudunk 1920-ban beszámolni, Az abszolút számbeli emelkedés mutatja tehát, hogy a gazdasági munkásság szociális hely­zetének javítása érdekében különösen a rnunkáslaká­sok szaporítására irányuló állami és törvényhatósági igyekezet az utolsó 10 évben a mai területen sem volt eredménytelen. Legszembeötlőbb javulás e téren Pest vármegyében mutatkozik, ahol 9.209-cel több a házzal bíró mezőgazdasági munkás, mint 1910-ben volt. Az eltartottaknak a keresőkhöz való aránya lénye­gesen módosult a 10 év előtti arányokkal szemben. A Magyarbirodalomban 1900-ról 1910-re az eltartottak­nak aránya növekedett, amit 1910-ben azzal indokol­tunk, hogy a segitő családtagok nagyrésze 1910-ben eltartottaknak mutattatott ki. 1920-ban részben az egyéni lapok tökéletesebb kitöltése, részben a mező­gazdasággal foglalkozók családtagjainak számlálólapján vallott adatok szigorúbb és egységesen keresztülvitt elbírálása folytán jelentkezett azon eredmény, hogy ellentétesen az előző évtizedben mutatkozott irányzattal az eltartottak száma és aránya úgy általában, mint az egyes foglalkozási viszonylatokban erős visszaesést mutat. Ez azonban csak egyik magyarázata a vissza­esésnek. A másik tárgyi oka azonban abban keresendő, hogy a háborús években elmaradt születések, illetve ezáltal a keresetképtelen korban lévők számának kisebb képviseltetése révén is jelentékenyen meg kellett csök­kennie az eltartottak számának és arányának. Legjobban csökkent az eltartottak aránya: 143-ról 105-re a gaz­dasági munkásoknál, és 201-ről 168-ra a gazdasági tisztviselőknél. Előbbieknél az alacsony arány azzal magyarázható, hogy a keresők között sok a 16 éven aluli munkás, kiknek természetszerűleg még nem lehet­nek nagy arányban eltartottjaik, a tisztviselőknél pedig az eltartottak aránya már 1910-ben is csökkenő irány­zatot mutatott. A mezőgazdasági cselédség és az önálló őstermelők eltartottjainak aránya is meglehetősen megapadt, előbbieknél 184-ről 165-re, utóbbiaknál 149-ről 100-ra esett vissza. 3. Ipar. Az iparral foglalkozó népességet az 1920. évi népszámlálás — hasonlóan a két előző évtized népszámlálási eredményeinek közléséhez — három kategóriára osztotta az iparűzés módjára való tekin­tettel. A kereső ipari népességet ugyanis a tulajdon­képeni kézmű- és gyáriparral, a házi- és népiparral, végül a vándoriparral foglalkozók szerint külön taglalja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom