1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)

I. Általános jelentés - A) Az 1900. évi népszámlálás előkészítése ós végrehajtása

24* hogy az anyaországban a városi népelem aránya magasabb ; a sűrűbben lakott városokban pedig egy-egy számlálóbiztos nagyobb népességű kerületet is el tud látni ; viszont a társországok legnagyobb városában, Zágrábban, a számlálókerületek megalakítása a városiasság daczára is oly kényelmes beosztással történt, hogy egy-egy számlálóbiztos átlagosan csupán 161 lélek összeírását gondozta. Az ellenkező végletet Budapest székesfőváros képviseli, melynek 732 számlálóbiztosára átlag 979 főnyi népesség jutott ; de 900 főnél népesebb kerületei voltak még Zombornak s Szatmár-Németinek is. A vármegyei törvényhatóságok közül Kis-Küküllőben voltak legnagyobbak a számlálókerületek 863 főnyi átlagos népességgel. A minimumot Zágráb után a vármegyei törvényhatóságok közül Turócz képviseli, a városiak közül pedig Selmecz- és Bélabánya, amaz 329, ez 420 főnyi átlagos népességgel. A számlálóbiztosok sorában 15.111 tanító volt, a számlálóbiztosok 49'3°/

0-a. Vas vármegyében a tanítók aránya 74

,9°/

0-ig emelkedik, Szolnok-Dobokában viszont 2r3°/

0-ra száll le. Városi törvényhatóságainkban, a hol a tanítók nem voltak kötelezve a népszámlálásnál való közreműködésre, kisebb a tanítók részesedése a számlálóbiztosok sorában ; Sopronban és Kolozsvárott, mint említettük, egyáltalán nem alkalmaztak tanítókat, Győrött is csak a számlálóbiztosok 5"7°/o-a erejéig ; kiválnak azonban itt is magas arányaikkal Komárom (62-i°/

0), Székesfehérvár (62-00/ o), Szeged (6r4°/

0) és Budapest (56*3°/

0). A tanítókon kívül a községi és körjegyzők vettek leginkább részt a számlálásban, összesen 2.664-en ; nagyobb számmal szerepelnek még az egyéb községi és városi tisztviselők (2.478), lelkészek (1.972), földbirtokosok, bérlők, gazdatisztek, földművesek (együttvéve 2.636), főiskolai tanulók (578), stb. A népszámlálás végrehajtása helyi hatóságainknak összesen 1,689.764 K költséget okozott ; ebből a túlnyomó rész, 1,590.369 K a számlálóbiztosoknak fizetett díjakra esik. A népszámlálásnál közreműködött egyéb közegek díjazása is 61.506 K-t emésztett fel, az irodai költségek 9.133 K-t, a népszámlálási anyag csomagolása 2.223 K-t, szállítása (fuvar a vasúti állomásig és vasúti szállítási költség) 8.826 K-t, s egyéb különféle czímeken még 17.707 K költség merült fel. A népszámlálás helyi költségeiből egy lélekre 9 fillér esik ; az anyaországban ez átlag 10 fillérre emelkedik, Horvát-Szlavonországokban pedig, a hol a legtöbb törvényhatóságban fejenkint átlagosan 3 fillér költség merült fel, — sa maximum is Eszéken csak 7 fillér volt — 4 fillérre száll le. Legtöbbe került a népszámlálás Fogaras vármegyében és Selmecz- és Bélabánya városban, fejenkint 18 fillérbe; Kecskemét város 16 fillért, Szeben vármegye, Szeged, Újvidék és Fiume városok 15 fillért költöttek átlagosan egy lélekre. Az anyaországban Bereg vármegyében ment végbe a népszámlálás legkevesebb költséggel : itt 5 fillér, Komárom városban pedig 6 fillér költség jutott minden megszámlált egyénre. 4. A népszámlálási eredmények közzététele. Az a gazdag adatkincs, a melyet az 1900. évi népszámlálás anyagának tüzetes kihasználása eredményezett, a kiadványoknak nagy és változatos sorozatában látott napvilágot, idő szerint is elsősorban kielégítve a gyakorlati életnek a népszámláláshoz fűzött igényeit, azután gazdag kombinácziókban tárva föl a tudományos kutatás használatára a népszámlálás eredményeinek minden figyelemre méltó részletét. A Magyar Statisztikai Közlemények új sorozatában megjelenő tulaj donképeni népszámlálási kiadványokon kivül — a melyek sorát ezen tizedik, befejező kötet zárja le — a népszámlálás anyagának egy-egy részét tartalmazza az 1902. évben kiadott Helységnévtár, továbbá a Magyar Korona Országainak halandósági táblázatáról szerkesztett mű is, a mely ugyancsak a Magyar Statisztikai Közlemények új sorozatában látott napvilágot. Az ilyképen tizenkét kötetben szétosztott hatalmas anyagban vezetőül, tájékoztatóul szolgálhat a következő két összefoglalás : A népesség számát a gyakorlati élet tájékoztatására a községekig, (Horvát-Szlavonországokban politikai községekig) visszamenő részletezéssel tartalmazza a népszámlálási kiadványok I. és II. kötete, továbbá az 1902. évi Helységnévtár. Ez utóbbi még tovább megy a territoriális részletezésben, kimutatva — ezúttal először — az egyes községekhez tartozó lakott helyeknek, nevezetesen a pusztáknak, telepeknek, irtványoknak, majoroknak, tanyáknak stb. lélekszámát is, nem ugyan a statisztikai hivatal megállapítása nyomán, mert a központi feldolgozás ezen legkisebb egységekig nem részletezte anyagát, hanem a községi gyűjtői vek és a járási összesítőívek bemondásai alapján. Ezek az adatok gyakorlati szempontból, tájékoztató értéküknél fogva becsesek, de rövidesen a népességtörténetnek is tartalmas anyagává válnak, mert lehetővé teszik, hogy egyes, fejlődésre hivatott lakott helyek alakulásuk kezdetétől figyelemmel kisértessenek, s másfelől, hogy a népesség tömörülését a legapróbb egységekig szétbontva vizsgálhassuk. A népességtörténetnek tesz szintén igen jó szolgálatot a népszámlálási mű I. kötetének azon — gyakorlati okokból is igen becses — fejezete, mely összes községeink polgári népességét négy népszámlálás — az 1869., 1880., 1890. és 1900. évi összeírások — alapján mutatja be. Ilyen összeállításra azért is szükség volt, mert e négy népszámlálás közti több, mint három évtizedre terjedő időben a községi beosztásban számos változás történt : új községek alakultak, régiek önállóságukat veszítették, egyes községek más közigazgatási járásba, sőt némelyek más vármegyéhez is csatoltattak, számos község időközben nevet változtatott, a mi mind megnehezítette a községek régebbi népességi adatai után való kutatást. Az idézett I. kötet különben nem pusztán a népesség számáról, hanem annak demográfiái tagozódásáról is nyújt adatokat.