Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (20. évfolyam, 1996)
Bevilagua Olga: Csipkeverő szakkör a Csallóközi Múzeumban
Szarva, Csallóközcsütörtök), a csölösztoi szanatórium (Liečebný ústav — Cilistov) három szakdolgozója és három haladó (az előző csoportból) vett részt. A célunk az volt, hogy a pedagógusok a gyerekeknek egy újabb, kevésbé ismert kézimunka technikát mutathassanak be az iskolai képzőművészeti foglalkozások keretében. A vertcsipke készítés vázlatos története A szakirodalom szerint a csipkekészítés módját tekintve kézi és gépi csipkét különböztetünk meg. A kézi csipke lehet: varrott, horgolt, kötött, fonatos vagy vert, hímzett és esetleg hímzés után még maratott. A fonatos vagy vert csipke készítésmódját csipkeverésnek vagy csipkevetésnek nevezzük. Rednkívül idő- és munkaigényes kézimunka fajta. A csipkeveréshez igen egyszerű eszközök kellenek, úgy mint párna (homokkal és fűrészporral kitömött hengeralakú párna), csölönkök (cséve, verőke) (a fonal két végét ezekre csavarjuk fel), fonal, mintalap, gombostű a fonal rögzítéséhez. Alapkötései is igen egyszerűek, megkülönböztetünk fonatos kötést, hálószerű kötést, vászon kötést, laza sejtalakú kötést és sodrott sejtalakú kötést. Ezekből az alapkötésekből készülnek a legváltozatosabb minták. A vertcsipke készítés kezdeteit pontosan nem lehet megállapítani, mikor is kezdték az asszonyok a ruhát díszíteni vertcsipke szegéllyel. A feladata elsősorban az volt a csipkeszélnek, hogy a szövedék széleiből kifoszlódó szálakat megerősítsék. A ruha széleit így tartósabbá tették. A szálak fonásával, bonyolult összekapcsolásával lágyabb, finomabb széldíszítést kaptak. A legrégibb emlékek a 16. századba nyúlnak vissza. Előkelő főúri öltözeteken láthatóak a vertcsipke díszítések, gallérok. Szinte egyidőben jelent meg Olaszországban és Németországban. Hamarosan elterjedt a többi európai államban is, a 17.—18. században élte virágkorát a főúri öltözködéskultúra elengedhetetlen részeként. A nagy kereslet felvirágoztatta a csipkeipart. Rendkívül elterjedt és vidékenként változott az elnevezése, a felhasznált alapanyaga és a fonalak színe is. A vertcsipke bármilyen vastagságú fonalból készíthető, de lehet arany, ezüst, sőt selyem szálból is készíteni. A vertcsipkét elnevezik, megkülönböztetik készítésének helyéről is pl. körmöcbányai, gömöri, pőstyéni, vagy külföldről velencei, brüsszeli, stb. A csipkét a vásárlás helye szerint is elnevezhetik pl. sponyol blonde csipkének, ez fehér selyem vertcsipke, melyet egy időben Spanyolország vásárolt fel.1 ) A társadalmi és gazdasági változások, az új társadalmi osztály, a polgárság, kialakulásával a vertcsipke készítése is egyre jobban elterjedt. A reneszánsz hímzőműhelyekből az út a manufaktúrákhoz, majd a gyári termeléshez vezetett. A csipkekészítést elsajátította és saját szükségleteihez igazítva felhasználta a lakosság szegényebb rétege is. így pl. a 16.—17. századi német bányász kolonizáció jelentősen befolyásolta a felvidéki vertcsipke készítés fejlődését.2) A bányász vidékeken élő emberek anyagi kiszolgáltatottsága, a gyakori munkanélküliség volt az egyik oka a csipkeverés széleskörű elterjedésének, s egyben pénz kereseti forrássá is vált. A specifikus környezetben specifikus ún. bányász csipke fejlődött ki, amelyet a mai napig készítenek mesteri módon Besztercebánya, Körmöcbánya. Selmecbánya környékén és Kelet-Szlovákiában Eperjes (Prešov) környé kén.
