Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (20. évfolyam, 1996)
Szerencsés Magdolna: Visszapillantás a régi Karcsa-vidékre
kodása idején olyan úrbérrendezést eszközölt, melynek értelmében megállapították a jobbágytelkek terjedelmét. Nem akarta eltörölni a jobbágyságot, csupán azt elérni, hogy a jobbágy a telke tulajdonosává váljon. Az urbárium (az úrbéri földek telekkönyvi nyilvántartása) a beltel keket egy magyar holdban állapította meg. Ezen a területen állt a jobbágy háza, a gazdasági épületek, a maradék udvarnak és kertnek szolgált. Ez persze nem jelentette azt, hogy a jobbágygazda ennyi földet meg is kapott. E birtokrendezés során hasította ki saját majorságát a Bartal és Kulcsár család, akiknek a földjeit a jobbágyok robot formájában művelték. Minden jobbágy hetente egy napot köteles volt földesura földjén dolgozni. Ősi törvény szerint a jobbágy által használt földeknek a földesúr volt a tulajdonosa. A feudális viszonyok fennmaradása ellenére a Karcsúkon érezhető volt a fejlődés. A táj arculata fokozatosan megváltozott. A Karcsúk határúban egyre kevesebb lett a mocsár és a vadvíz. Az 1848-as forradalom meghozta a jobbágyság felszabadulását. Az országgyűlés kimondta: „Magyarország és a kapcsolt részek minden lakója minden közterhet különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viseli.“ Ür és paraszt a törvény számára egyenlő lett. Eltörölték az úrbéri, a dézsmát és a robotot. A jobbágyfelszabadítás után 5 évvel később jelent meg a császár rendelete az úrbérről, és így 1853. decemberében került sor a karcsai parasztság és a község földesurai közötti örökegyezségre. Ekkor különítették el végleg a földesúr majorságát a falu parasztjainak földjeitől. Az egyezség után csupán a föld Vá-e jutott a parasztoknak. Ezután megkezdődhetett annak a pontos megállapítása, hogy mennyi föld került az egyes parasztok tulajdonába. Ezt szolgálták az 1866-ban meginduló földmérések és térképezési munkálatok, amelyek néhány évtized múlva a telekkönyvezéssel befejeződtek. A felszabadítás után Karcsún a parasztság jó része kisbérlő lett, mert a Bartal család földjeinek egy részét bérbe adta hajdani jobbágyainak. A kisbérlő sorsa keserűbb lett a jobbágyénál, elsősorban magas árendát fizetett. A gazdasági gépek korszakában egyre jobban kiszorult az emberi kéz munkája és a gazda is arra törekedett, hogy a bérlőitől megszabaduljon. A kisárendás szegényparasztok az összekuporgatott pénzükön bérbe vettek néhány hold földet, csak a nagyon szerencséseknek sikerült saját területhez jutniuk. Az árendások a földet Mihály (szeptember 29.) napján vették át. A család minden nap nagyon korán kelt. A feleség szintén kivette a részét a munkából, emellett a háztartást és a háztáji gazdaságot is el kellett látnia. A gyerekek is dolgoztak. Nagyon fiatalon libákat legeltettek és teheneket őriztek. Ruházkodásra sem nagyon tellett. Kora tavasztól késő őszig mezítláb jártak. Rosszabb volt az olyan család sorsa, amely csak a napszámból élt. Ha a szegény legényt besorozták és elvitték katonának, akkor ezek az évek a legény számára gondtalan időszakot jelentettek. Húst gyakrabban evett, tisztán járt. Ha leszerelt, akkor ott folytatta, ahol abbahagyta. Béres lett ismét vagy beállt napszámosnak. Az aratás volt minden évben a napszámos legfontosabb munkája. Aratás előtt az aratóknak kommenciót adtak, hogy a nehéz munka idején ne szenvedjenek élelmiszerhi
