Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (13. évfolyam, 1989)

Sándor Eleonóra: Paraszti földművelés a 20. század első felében

rétién.18 A dűlt gabona leginkább a marokszedő munkáját hátráltatta, akinek a sarlóval egyengetnie kellett az összekuszálódott szálakat (a kéveverőfa itt ismeretlen). Két kaszás után két marokszedő dolgozott. Az első kaszás marokszedője terítette le a kötőt s rátett egy markot, majd a másik is rátett egy markot és a kötő végét a kévekötő kezébe adta. Egy kaszás után sokszor nem is dolgozott kötöző, a marokszedő kötötte be a kévéket is. Ha nagyon elmaradt, beállt a kaszás is kötözni. Esős években magasra nőtt a here az árpavetésben, nehezebben száradtak a kévék. Ilyenkor a markokat rátették ugyan a kötőre, de nem mindjárt kötötték be, hanem hagyták száradni, s közben egyszer meg is fordították.

Délidöben az aratók után kivitték az ebédet. Ahogy az egész Csallóközben, s a nyelvterület más részein is, a vizsgált falvakban is szabályos rendben váltakoztak a húsos és a tésztás napok. Tésztás nap volt a hétfő, a szerda, a péntek és a szombat. Ilyenkor túrós, tejfeles lepényt, rétest, pogácsát, palacsintát sütöttek, „sifjit;“, csikmákot“, tejjel leöntött túrós tésztát főztek. Különösen kedvelt volt a citromhéjjal ízesített „fújott kása“ (rizsfelfújt). Ezeket savanyú leves után tálalták. A többi napokon bab-, krumpli-, kelfőzelék volt hússal, mégpedig általában füstölt hússal. Füstölt húsból főzték a húslevest is. A levest „nagykandliba1“ töltötték, a sült tésztát tányérra darabolták, s nagy szatyrokba vagy összekötött „vájlóruhába“ rakva vitték ki a földekre. Ilyenkor vittek friss vizet is. Az ebédhordó asszony is kinn ebédelt az aratókkal.

Ebéd után, ha nem tartottak időváltozástól, pihentek egyet a fák árnyékában. Utána a kaszás újra kalapált, a kévekötő és a marokszedő pedig ez idő alatt sorba rakta a kévéket. Rövid uzsonnaszünetet tartva