Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (9. évfolyam, 1985)
Marczell Béla: Tavaszi, nyári, őszi ünnepek és szokások a néphagyományban
tottak először zsírral készített ételeket, főként húst. A Csallóközben is szokás volt a húsvéti ételek megszentelése. A templomban megáldott ételből (hús, sonka, tojás, kalács, bor] a ház minden tagjának ennie kellett, s csak utána ültek az ebédhez. A megszentelt ételből az állatok is kaptak, hogy éppúgy, mint az ember, azok is védve legyenek minden bajtól, veszedelemtől, betegségtől. Emellett ezeknek az ételeknek gonoszűző erejük is volt, s hulladéka mind a jószág, mind a föld javára szolgált, akár a karácsonyi asztalról lehullott morzsák. A húsvét ünnepi hangulatához szorosan hozzátartozott a piros tojás is. Mágikus szerepét minden népnél megtaláljuk már a történelmi idő kezdetén. A legenda szerint az egész világegyetem a „világtojás”-ból keletkezett. Misztikus jelentősége van a tojásnak a hinduk szent könyvében, a Védákban is. Az ókori népek szimbólumként használták sírjaikon, zsinagógáikon, mecseteken és más középületeken is. A történelmi Magyarország területén a régészeti feltárások során avar női sírokban találtak tojást, ami azt látszik bizonyítani, hogy már a pogány népek is az élet keletkezésének a csíráját látták benne. A keresztény egyház a megváltás szimbólumává tette a tojást, piros színe pedig Jézus keresztfán kiontott vérét jelképezi a népi hiedelemben szinte az egész CsaPóközben. A húsvéti tojás védte meg őket a veszedelmektől, a betegségektől, s fokozta a női termékenységet is. A Szerdahelv környéki falvakban (Karcsák, Udvarnokok, Gelle-szél), de az egész Öreg-Duna mentén szokásban volt húsvét vasárnapján ebédkor egy szentelt tojást annyifelé osztani szét, ahány tagja volt a családnak. Ezt a húsvéti tojást nevezték „kókannyának”. A kókonya szó a régi magyar nyelvben minden ol yan hideg ételt jelentett, amelyet húsvétkor szenteltek meg.7 A Csallóközben pedig a kókonya, „kókannya” a megszentelt piros tojást jelentette. A húsvéthétfői locsolkodás — a Csallóközben öntözés — még napjainkban is szokás, de tulajdonképpeni célját már alig ismerik. A lányok, asszonyok, menyecskék vízzel való locsolása haidan az asszonvi termékenység serkentésére, fokozására irányult. E szokás régi voltáról már a középkorból találunk utalásokat, már ekkor is ismerték a vízbevetélő hétfő, vízbehányó kedd kifejezéseket. Csilizradvánvon tiszta vízzel töltött dézsából öntözték a lányokat. Bősön kannákból, Medvén ..ampákból” „zúdút a víz“ az asszonvnépre. Az öntözés szokásának néhány magyarázata: Csiliznyáradon úgy tudják (Vida Simonné). hogy Jeruzsálemben Pilátus háza előtt volt a piac. A kofák és a vevők már korán hajnalban hangosan tárgyalták, hogy Jézus föltámadt. Egyesek elhitték a hírt, mások kételkedtek, nem hitték. Ebből veszekedés támadt. A csetepaté miatt Pilátus nem tudott aludni, s vízzel öntette le a veszekedő népséget, hogy elhallgassanak. Ennek emléke a húsvéti locsolkodás.8 A medvei hiedelem szerint öntözni azért jártak a legények, mert a szent asszonyok kenetet és olajat vittek a halott Jézus sírjához, hogy megkenjék a testét. Öt azonban már nem találták ott, ezért a kenetet és az olajat hazavitték, és a ház népére és a rokonokra öntötték.9 A megkenéssel, bebalzsamozással kapcsolatos a felbári történet is: a húsvéthétfői víz Jézus testének a bebalzsamozását jelképezi, u. i. a keresztről való levétel után vízzel mosták ki a sebeit, hogy bebalzsamozhassák.10 A népi hagyományban pünkösd volt az egyik legjelesebb tavaszünnep. Népdalok, népmesék emlegetik még ma isi piros pünkösd napját,
