Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (9. évfolyam, 1985)
Marczell Béla: Tavaszi, nyári, őszi ünnepek és szokások a néphagyományban
Szapon a bálban az asszonyok minél magasabbra ugráltak tánc közben, hogy nagyfejt! legyen a káposzta. Cséfalván ezt a mókás ünnepet tyúkverősdinek, Olgyán tyúklopónak nevezték. Farsang utolsó napján a legények csoportosan járták a falut. Kettő szóval tartotta, tréfás szólásokkal és rigmusokkal nevettette a háziakat, azalatt a többiek a tyúkólból tojást, az éléskamrából pedig ennivalót loptak. A tojást eladták a kocsmárosnak, árát pedig „elmúlatták”. Minden háznál kaptak siskát, ezt vékony nyársra tűzték, volt eset, hogy húsz-harminc darabot is. Ugyanígy jártak el a kapott szalonnával is. Mielőtt a háziak az ajándékot a nyársra tűzték, a legények rigmust mondtak, amelyet ma már csak töredékesen ismerünk: Ű, ó farsang, kedves üdő! Elmúlt már az újesztendő ... Ha nincs a házba“, van a kamrába” ... Látom, a gazdasszony szalad a padlásra. Vág egy darab szalonnát, húzza a nyársamra.2 Padányban „farsangutóján” munkaszünet volt. A legények a délelőttöt a kocsmában iddogálással töltötték, délután pedig tréfás felvonulást rendeztek. Két-három „szamaras ember“ kordé elé fogta a szamarakat (szamárnak fölöltözött emberek voltak), a legények pedig mindenféle maskarába öltöztek. Volt, aki menyecskeruhába bújt, kosarat tett a karjára, s így járták az utcákat. Mihályién szintén maskarába öltöztek a legények. Ökrös szekéren járták az utcákat, vagy gyalog végigtáncolták a falut. Közben a leányok siskával, kolbásszal, tojással kínálták őket. Ezt összegyűjtve elvitték az esti mulatságra, s itt közösen elfogyasztották. A farsang utolsó három napján minden háznál sok siskát sütöttek, kolbászt, húst készítettek, hogy az egész esztendő gazdag legyen élelemben, egészségben, jókedvben. A rokonoknak, szomszédoknak kóstolót is szoktak küldeni a farsangi ételekből. Medvén a tormás húsból a család minden tagjának ennie kellett egy keveset hogy mindig erőben, egészségben éljen. A farsangi mulatság alakoskodó játékaira jellemző volt, hogy minden szerepet csak férfiak alakíthattak. Eredetileg ezek az alakoskodó játékok a tavasz érkezését köszöntő öröm kultikus kifejezései voltak. Még ma is megtalálhatjuk ezt a pogány hangulatot ezekben a játékokban. Megnyilvánul bennük a természeti népek ösztönössége, a görög dionysosi ünnep pajkossága, az itáliai karnevál vidámsága, a természet megújulásának a dicsőítése. Van ma is farsang, de a régi szokásvilág ma már jobbára a múlté. Még néhány faluban,pl. Tejfalun, Szarván, Gombán most is megrendezik a dőrejárást — persze csak töredékes formában — de megmaradt jnég az eszem-iszom, a dínom-dánom. Ünnepi étel a farsangi fánk, a siska, s majd minden faluban rendeznek farsangi bált is. Még előfordul a bőgőtemetés is, amelynek régi értelme, jelentése, hogy farsang végével megszűnik a vidámság, hamvazószerdával megkezdődik a böjt, a magunkba szállás hosszú időszaka, hogy utána ez a bűnbánat a húsvéti örömben szabaduljon föl. Hamvazószerdán valamikor a falvak apraja-nagyja a templomba sietett, ahol a pap megkente a homlokukat hamuval, s miközben a kereszt jelét rajzolta a homlokukra, ezt mondta: Memento homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris — Emlékezzél ember, hogy porból vagy
