Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (6. évfolyam, 1982)

1982/2 - Pomichal Richard: A Csallóköz védett és veszélyeztetett állatai

tak jelentős piócatenyésztö telepek. Az 1950-es évek végén még az orvosi piócák tömeges helyi előfordulásáról /pl. Nemesócsa-Zemianska Oléa - melletti mocsarak, 1957-1958/ ír a szakirodalom. !.!a már a szakirodalom ritka, védelmet érdemlő fajként említi, ha itt-ott előkerül, lelőhelye méltán kelti fel a szakemberek érdeklődését. Egyes élőhelyei a vízlecsapolások folytán eltűntek, mások szennyeződtek. Állományuk csökkenéséhez bizonyára hozzájárult a megfelelő táplálék hiánya is. Kifejlett állapotban ui. csak a melegvérű állatok /szarvasmarha, ló stb./ és az ember vérével táplálkoznak. Ez a táplálékforrás a mai állattartás mellett csaknem megszűnt. Előfordulásával leginkább ott számolhatunk még^ahol a tisztavízü sekély holtágakon keresztül szarvasmarhákat terelnek legeltetésre a Duna szigeteire, esetleg az állatitató helyeken. Mivel az éhezést és élőhelyük kiszáradását jól bírják /akár évekig is/, alkalmi szívásokkal 10-20 évig is elélnek.

A múlt század első felében híres volt a Csallóköz, főleg Komárom környékének rákászata. Az 1876-1885-ös években az őshonos folyami rákot /Astacus fluviatilis/ egy penészgomba faj csaknem teljesen kipusztította. Hermán Ottó "A magyar halászat könyve” /1887/ c. művében írja: "E betegség kínja legtöbbször ezrével kergeti ki a rákot a partra, hol hánykolódások között rakásra pusztái, ....” Ezt a fajt a vizek szennyezése a patakok csatornázása, az üdülőtelepek környékén történő rablóhalászata napjainkra valószínűleg teljesen kiirtotta. A rákpestis által megtizedelt