Műtárgyvédelem, 2010 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Heitler András: Vakolatok nyersanyagai és megmunkálási módszerei Cennini, Alberti és Filarete írásaiban
Műtárgyvédelem 35 hozzáteszi, hogy a Fidenae és Albano környékéről származó kövek ilyenek: vagyis az ókori auktor véleményét kiegészíti a saját tapasztalatával. Megjegyzi, hogy a kövek ne legyenek agyagtartalmúak, mert a belőlük készülő mész nem lesz tiszta. Miközben folyamatosan támaszkodik az ókori szaktekintélyekre - akik az olyan meszet dicsérik, ami tömör, kemény kőből készült, s ami elsősorban a boltozatok készítéséhez, tehát falazóhabarcshoz jó - francia földön tett utazásainak emlékeit is felidézi: „Láttuk Galliában, hogy az építészek nem használnak egyéb meszet, mint amit a folyókból gyűjtött gömbölyű, sötét színű és nagyon kemény kövekből készítenek, amik olyanok, hogy kovakőnek gondolnád.”22 Szintén franciaországi tapasztalataira alapozhatta azt a megjegyzést, hogy Galliában a tenger melletti vidékeken kő híján osztriga - és egyéb kagylóhéjakból készítik a meszet. Ezek után így összegzi a véleményét a mészégetéshez való kövekről: „Hanem bármilyen is legyen a kő, mésznek jobban megfelel a fejtett, mint a gyűjtött [pl. folyómederből], és jobb az árnyas és nedves bányából, mint a szárazból való, és fehér kőből használhatóbb mész lesz, mint sötétből.”2’ A mész égetésével kapcsolatban leírja, hogy míg a gipsz égetéséhez húsz óra is elég, addig a mésznek legalább hatvan óra kell. Alberti hosszan és részletesen foglalkozik a mész oltásának műveletével. Szerinte az égetett meszet nem kell összetörni, mint az égetett gipszet, hanem a teljes rögöket kell nedvesíteni, mégpedig hosszú ideig és bőséges vízzel, különösen akkor, ha vakoláshoz használják fel. Mivel ha maradna benne olyan rög, ami „nem égett ki eléggé”, az a hosszas nedvesítéstől fel tud oldódni. Ha viszont azonnal felhasználják, elegendő oltás nélkül, akkor „lesznek benne kis kövecskék, amik idővel megromlanak, és hólyagok képződnek belőlük, s minden simított vakolat tönkremegy”24, vagyis jól ismerte a vakolatban maradó oltadan mészrögöcskék által okozott problémát. Hozzáteszi azt is, hogy az égetett meszet nem szabad gyorsan oltani, a vizet apránként kell adagolni, újra meg újra megnedvesítve az anyagot, nem pedig egyszerre ráönteni. Az így elkészített oltott meszet egy lehetőleg nedves és árnyékos helyen kell hagyni, homokkal befedve. Alberti ezután valósággal dicsőíti az ilyen módon „elvermelt” és hosszú ideig állni hagyott meszet: elmondja, hogy ő maga is talált mintegy ötszáz éves oltott meszet, ami már olyan állagú lett, mint a méz vagy a csontvelő. „Nem lehet találni semmit sem, ami ennél alkalmasabb lenne bármilyen munkához.”25 Majd még hozzáteszi, hogy az ilyen mészhez kétszer annyi homokot kell keverni, mint a frissen oltotthoz, ami arra utal, hogy a közvetlenül a felhasználás előtti mészoltás bevett gyakorlat volt (erre Cennininél is láthatunk példát), s a szerző ezzel szemben ajánlja a hosszan elnyúló oltási folyamaton átesett meszet. A vakolatok készítésével foglalkozó fejezetben (VI. könyv, 9. fejezet) pontos időtartamot is megad: a felhasznált oltott mésznek három hónaposnak kell lennie.26 22 Alberti (1485) i.m. 61.p. 23 . .quod in ea sít latentes suberudi aliqui calculi/euenit ut hi quidem in diesputrescant: et subinde emittantpustulas/quibus omnis expolitio uitietur." Uo. 63.p. 24 „ Atque ea quidem ad quemuis műm non est utputes commodiusposse quippiam inueniriUo.63.p. 25 Uo. 206.p. 26 „Fluuiatilis quoque humectior est quam fossicea: eaque de re ductibilior et tectoriis habilior.” Uo. 65.p. 68
