Műtárgyvédelem, 2010 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Heitler András: Vakolatok nyersanyagai és megmunkálási módszerei Cennini, Alberti és Filarete írásaiban
Heitler András • Vakolatok nyersanyagai Cennini, Alberti és Filarete írásaiban A II. könyv 12. fejezetében a homokfajtákkal kapcsolatos tudnivalókról olvashatunk. A homoknak három fő típusa van: bányahomok, folyami és tengeri homok. Közülük Alberti szerint a bányahomok a legjobb, ezt helyezi az első helyre. A bányászott fajták közt is megkülönböztet fekete, fehér, vörös, sötét (carbunculus) és kavicsos homokot, s mindegyikkel kapcsolatban tesz valamilyen megjegyzést, személyes észrevételt. így például megemlíti, hogy megfigyelte: a római középületekhez igen gyakran a vörös fajtát használták. Érthetően a legsilányabbnak a tengeri homokot tartja, ami lassan szárad, és nedves is marad. A rangsorban második helyen a folyami homokok következnek, ezek közül a hegyi patakokból származó a legjobb. Ugyanakkor a sorrend nem abszolút érvényű: „A folyami homok nedvesebb, mint a bányahomok, ezért könnyebben kezelhető és vakolatnak alkalmasabb.”27 Kissé meglepő mondat, amelyből arra is következtethetünk, hogy a folyók medréből vagy partjáról kitermelt vizes homokot nem feltétlenül szárították meg, mielőtt habarcsot készítettek belőle. Mindenesetre Alberti kiemeli, hogy a bányahomok jobb falazáshoz, mint vakolatnak. S hogy az olvasó ne gondolhasson arra, hogy bányahomok alatt ő valamilyen agyagtartalmú homokfélét ért, részletesen kifejti, hogy a rossz homoknak olyan a szaga, mint az agyagos földé, vízzel összekeverve pedig azt zavarossá, iszapossá teszi. Az a jó anyag, amit ha a kezében megdörzsöl az ember, csikorgó hangot ad, s ha fehér kelmére helyezzük, azon foltot nem hagy. Mindezek az észrevételek csaknem teljesen megegyeznek mindazzal, amit Vitruvius ír (II. könyv 4. fejezet)28 mégis az a benyomásunk, hogy itt nem egyszerű kölcsönzésről, átvételről van szó: Alberti feltehetően saját tapasztalatai által megerősítve képviselhetett ókori mintaképéhez hasonló véleményt. A De re aedificatoria VI. könyvének 9. fejezetében ír szerzőnk a vakolás műveletéről. Fogalmai szerint a falazatra kétféle burkolat kerülhet: felhordott és felerősített. Az utóbbi a kőburkolatot vagy az üvegmozaikot jelenti, míg a felhordott (inductus) burkolaton a szerző a vakolatot érti, ami lehet egyszerű (sima, festetlen), plasztikusan megmintázott, vagy festett vakolat. Tehát Alberti olyan burkolatnak tekinti a vakolatot, amelynek minőségéhez szervesen hozzátartozik a megmunkált felszín, legyen az mintázott, festéssel díszített, vagy csupán fényesre simított. Nagy hangsúlyt helyez a fal és az alapvakolat kapcsolatára: leírja, hogy a falba szokás fémszögeket (lehetőleg rézből valókat) ütni, vagy mélyedéseibe, fugáiba kisebb kődarabokat 27 Vitruvius: Tíz könyv az építészetről, (fordította: Gulyás Dénes) Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 1988. pp. 55-56. 28 „Omnibus crustationibus adegisse oportet harenationum tunicas ne minus trés. Primo: officium est parietis superficiem prahensare arctissime / et reliquas superadditas harenationes ad parietem continere. Extrema: officium est expolitionum colorum/lineamento, que uenustates expromere. Mediarum officium est: utrisque uitia emendare atque prohibcre. [... ] Quo plures erunt harenationes: eo Hlustrius leuigabitur. [... ] Hamm prímás omnino esse oportet asperrimas ex harena fossili et testa non ualde tunsa sédglandulosa ad crassi- tudinem digytorum / interdum usque palmum. Mediis tunicis harena fluuiatilis commodior / quod minus findatur. Hasce item esse asperas oportet. Nam leuigatis superaddita non adharent. Vltima omnium érit nitidissima marmorata: hoc est cuipro harena sit tunsus lapis candidissimus. Hane ultimam partem crassam ponere semidigytum sat est. Aegre enim siccatur si crassior adiungitur." Alberti (1485) i.m. pp. 204—205. 69
