Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Török Adél: A Szépművészeti Múzeum biccherna-tábláinak restaurátori és levéltári kutatásainak eredményei
A biccherna-táblák számadáskönyvek borítójául szolgáltak a középkori Siena pénzügyminisztériuma, a Biccherna Hivatal számára. A biccherna-táblák lényegében arról a hivatalról kapták a nevüket, amelyet kiszolgáltak. Ugyanígy például a Gabellának nevezett korabeli adóhivatal számadáskönyv borítóit gabella- tábláknak, míg a kórház, vagyis az Ospedale di Santa Maria della Scala regiszterborítóit ospedale-tábláknak hívják. A városi ügyeket dokumentáló könyvek bekötése meglehetősen nagy múltra tekint vissza Sienában. Nem lévén a maihoz hasonló levéltári jelölőrendszer, a középkori könyvek jelölését kénytelenek voltak másképpen megoldani. Erre a célra az adott hivatalra valamiképpen jellemző tárgyat vagy ábrát festettek fel a borítóra, például: kulcsot, pásztorbotot, számszeríjat, oroszlánt vagy egyszerűen csak egy- egy betű feltüntetésével tettek különbséget. Minden bizonnyal ez adta az ötletet Don Ugo san galganoi szerzetesnek, hivatali rangja szerint camerlingonak (főkönyvelő), hogy a megbízatását dokumentáló félév regiszterének könyvborítójára (1258 júliusdecember) saját magát festesse, amint éppen a hivatali szobájában dolgozik. A későbbi camerlingok követték Don Ugo példáját, minden bizonnyal, mert ennek a nagy becsben tartott tisztségnek a megörökítése hízelgő volt a tisztségviselők számára, így lett egy egyszeri kezdeményezésből évszázadokon átívelő hagyomány, mely a végén önálló műfajjá nőtte ki magát, és amely csakis és kizárólag Siena városi közigazgatására volt jellemző. A biccherna-táblák a festészetnek egy igen speciális területét képviselik, mivel egyszerre iparművészeti tárgyak és festmények, azaz egyszerre könyvtáblák és fatábla képek, miközben a korai darabok, a miniatúrafestészethez is közel állnak. Az első képen egy középkori számadáskönyv rekonstrukciója látható a sienai Állami Levéltárból, mely pontosan illusztrálja a biccherna-táblák eredeti funkcióját. A város pénzügyeit, kiadásait és bevételeit (entrata és uscita) taglaló pergamenlapokat ívekké hajtogatták össze, majd egyszerűen felfűzték őket széles bőrszíjakra. Az így kialakult pergamenregisztereket a bicchernák esetében elöl egy festett, hátul pedig egy festetten fatáblával látták el könyvtábla gyanánt, a gerincüket pedig borítás nélkül hagyták. E festett fatáblák jelenetei legtöbbször a hivatali étet mindennapjaihoz kapcsolódtak, például: számolgató szerzetes, írnok és főkönyvelő munka közben, hogy csak a leggyakoribbakat említsük. A későbbiekben azonban, különösen akkor, amikor a táblák már elvesztették könyvtábla funkciójukat, egészen más és nemcsak vallásos témák bukkannak fel rajtuk, melyek többnyire Siena város történelmének legfontosabb eseményeit örökítették meg, erre példa a pestis allegóriája 1437-ből vagy II. Pius pápa megkoronázása 1460-ból, illetve a nagy földrengések krónikája, 1467-ből. A pergamenregisztereket és a táblákat két módon rögzítették egymáshoz. Kezdetben a fűzőbordák végződéseit kivezették, és láthatóvá tették őket a fatáblák felületén (1., 2. ábra), később azonban a végződéseket a tábla síkjába érve elvágták, kiékelték őket, majd az alapozóréteggel teljesen elfedték a szerkezeti elemeket (2. kép). Az 1350-es évekig a fűzőbordák mutatása, majd azután, egészen 1460-ig azok elrejtése volt a jellemző. 34
