Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Fabók Balázs: Egy 19. századi magyar zongora restaurálása
Egy 19. századi, magyar zongora restaurálása Fabók Balázs Bevezetés 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Zene- történeti Múzeuma megbízást adott egy, a gyűjteményben lévő 19. századi „Pachl-zongora” restaurálására, a korábban készített restaurálási tervezet alapján.1 A műtárgy teljes restaurálása 2008 szeptemberében fejeződött be, a munkában közreműködtek: Gerő Péter2, Tasi Tamás3 fa-bútor restaurátorok, Lendvai Tamás4 és Derzsi-Pap Álmos5 hangszerkészítők. A munka felelős restaurátora, Fabók Balázs restaurátor végezte a hangzó részek restaurálását, valamint összefogta és részt vett a restaurálás teljes folyamatában. A restaurálás tervezésekor tisztázni kellett azt az alapvető fontosságú tényt, miszerint jelen zongora műtárgy, melynek - mint tárgyi kultúránk részének - elsődlegesen technikatörténeti, zenetörténeti valamint kulturális jelentősége van, és csak ezt követi a hangszer zeneművészeti értéke. Ezt szem előtt tartva a múzeum vezetősége6 úgy döntött, hogy a helyreállítás elsősorban restaurátori és nem hangszerészi feladat, célja a zongora által hordozott információk feltárása, dokumentálása, valamint a tárgy teljes restaurálása, lehetőleg az eredeti megjelenést és felépítést megközelítő helyreállítása mellett. Kiemelt cél volt a hangszer kutathatóvá és kiállíthatóvá tétele. A fenti szempontokon túl felmerült az a természetes igény is, hogy amennyiben nem sérti a tárgy eredetiségét, szerencsés lenne megszólaltathatóvá és bemutathatóvá tenni egykori hangzásvilágát. Erre a zongora bontás nélküli előzetes felmérése alapján nem mutatkozott esély. A restaurálás megkezdése után, az addig nem látszó részek állapotának vizsgálatakor egyre inkább úgy tűnt, hogy érdemes lenne kísérletet tenni a zongora hangzóvá tételére, elsődlegesen a restaurátori szemlélet által meghatározott módszerekkel. A kísérlet kifejezés szó szerint értendő, hiszen egyrészről mindvégig kétséges volt az eredmény (ugyanis az csak az utolsó hangolás után válik hallhatóvá), másrészről, mivel tudomásunk szerint ez idáig Magyarországon nem történt olyan zongora-helyreállítás, mely kizárólag restaurátorszemlélettel, az eredeti részek teljes megőrzésével, a hiányzó elemek korhű rekonstrukciójával törekedett volna a hangzás helyreállítására, mindvégig fenntartva a sikertelenség lehetőségét. A restaurálás során szükséges volt a szoros együttműködés zongorakészítő szakemberekkel, akikkel állandó - konstruktív - vitát folytattunk a munka kezdetén lefektetett alapelvek védelmében, szemben a szépen megszólaltatható hangszer biztos reményével. A hangszerkészítő szakma igen zárt, képviselői - a restaurátorokhoz hasonlóan - specialisták, akik általában igen magas színvonalon űzik mester- ségüket-müvészetüket, mely a hangszeres előadó művészet terén elengedhetetlen fontosságú. Ennek tudatában érthető tehát, hogy ragaszkodnak az általuk sikeresen 139
