Műtárgyvédelem, 2007 (Magyar Nemzeti Múzeum)
A 2005. május 24-27-én budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban megrendezett "Ez Örökre Ragadni Fog. Ragasztás És Leoldás A Papírrestaurálásban" - Beentjes, Gabriëlle: Az állati eredetű ragasztók történetének néhány szempontja : eredet, használat és receptek
A késő 18. században De la Lande ír le egy papír enyvezésére használt ragasztóreceptet. „A ragasztó állati maradványokból készült, azok pedig bőr, fül, láb, belsőség darabok és a disznó más visszamaradt részei. Egy jó papírkészítő műhelyben a bőripar maradványait használják, ami kecske, juh- és borjúbőr, ezek „Brochette”-ként ismertek. Az enyv ezekből a termékekből előállítva tisztább, mint az, amelyik szarvasmarha maradványokból készült. A darabok legyenek mosot- tak és kréta maradványoktól mentesek, mivel ez az enyvet sötétebbé teszi és károsodást okozhat.” De la Lande szerint a timsó enyvhez adása által a papír tömörebbé vált és ahogy a munkások nevezték, ropogós hangot adott. (De la Lande, 1788-1806). Könyvkötés 1806-ban Hendrik de Haas egy egész fejezetet szentelt könyvében leírva, hogyan kezeli a puha tapintású német könyveket vagy papírt enyvvel, hogy erősségüket javítsa, amikor írni kéne rájuk vagy általában, hogy a gyenge, lágy német papírt használható minőségűvé tegye. De Haas feljegyzi, hogy az értesülés forrása az anspachi könyvkötő C. E. Predicher volt. Ő a vágott pergamen darabkákból készített enyv használatát választotta, annak pontos meghatározása nélkül, vajon szaruból, vagy birkából nyerte-e, (De Haas szarut használt sikeresen) de nem ismertette a mennyiségeket. Predicher lassan főzte a pergamen darabokat kis lángon. Hogy milyen hosszan kellett főzni az enyvet, azáltal döntötte el, hogy egy cseppet belőle a kezére vagy az ujjai közé tett és figyelte milyen erősen ragasztja össze. Az enyvet át kellett szűrni lenvásznon, hogy bizonyosan színtiszta folyadék jöjjön létre. Ha a ragasztó túl erős volt, akkor meleg vízzel kellett hígítani, amíg a kellő mértékben nem ragadt a már említett kezekre. „Amikor készen van, keverjünk 1 font enyvhez 14font finoman átszűrt timsót a folyadékba, keverjük jól el, hagyjuk állni 3-4 percig és figyeljük, hogy keletkezik-e rétegnyi hab, ha igen, távolítsuk el óvatosan.” (De Haas, 1984) A fenti leírások alkalmazhatók a kész papírok kezeléséhez, sima vagy nyomtatott papírokhoz. Az enyvezés fejlődése a gyártási eljárásban, a papírgyárakban egy külön történet, amiről most nem fogok szólni. Halenyv A halenyv olyan válfaja az enyvnek, aminek használatát visszakövethetjük a római korig. Idősebb Plinius (isz. 1. században) például említi az „ichtiocolla”-t, a ragasztót, ami olyan halból készült, aminek a bőre ragasztóanyagot tartalmazott. A görögül író római Aelianus (isz. 2. század) leírja, hogy a Kaszpi-tengerben fogott halat használták enyv készítéséhez. A 8. században a halenyvet, már mint a festékkészítés egyik alapanyagát jegyezték fel. Ezeket a festékeket jellemzően kéziratok illuminálásához használták. A német bencés rendi Theophilus barát 12. századi írásában lejegyzi a halenyv használatát az illuminált kéziratok aranyozott díszítéseinél. (Greber et al. 1950). Cennino Cennini ismerteti a halenyvet és annak használatát könyvében a „Libro dell’Arte”-ban (1390 körül). A halenyv különféle halakból készülhetett és használták lant és más papírból, fából, csontból készült művészi tárgy ra10
