Műtárgyvédelem, 2007 (Magyar Nemzeti Múzeum)

A 2005. május 24-27-én budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban megrendezett "Ez Örökre Ragadni Fog. Ragasztás És Leoldás A Papírrestaurálásban" - Beentjes, Gabriëlle: Az állati eredetű ragasztók történetének néhány szempontja : eredet, használat és receptek

gasztásához. „Ha a tűzre teszed, hogy meglágyuljon, tégy minden egységnyi enyvhezfél pint vizet.1"(Cennini 2001).

A korábban említett De la Lande hivatkozik a papírenyvezésre használt halenyvre: “A legjobb fajta ragasztó nem kétséges, hogy a halenyv vagy tok- halenyv (isinglass), amit a bor derítésére, a géz fehérítésére és a selymek ragyogó fényűvé tételére használnak. A holland emberek ezt az enyvet Archan- gelskből veszik és Európa szerte kereskednek vele, de köztudott, hogy ez egy nagyon drága ragasztó.” (De la Lande 1788-1806)

Archangel, most általánosan úgy ismert, mint Archangelsk, kereskedők lakta település volt, amit 1584-ben alapítottak. Sokáig ez volt a legfontosabb kereskedelmi terület Oroszországban, lévén az egyetlen tengeri összeköttetés Moszkvával. Természetesen a kikötő hátránya volt, hogy a legtöbb évben befagyott. Amikor Nagy Péter cár 1703-ban megalapította Szentpétervárat, Archangelsk elvesztette kiemelkedő helyzetét. A 17. század közepe óta holland kereskedelmi hajók futottak be Oroszországba és ezáltal az Orosz Kereskedelmi Társaságok fontos partnereivé váltak. Az Archangelsk körüli vizekben a tokhal jól meghonosodott. A hal bőrét és különösen a hólyagját dolgozták fel a jó minőségű halenyv készítéséhez. Az oroszok kifogták a halat és közvetlenül a hollandoknak adták el, akik oroszokat alkalmaztak, hogy a tokhalat enyvvé dolgozzák fel. Ezen a bonyolult útvonalon keresztül a kereskedőnek volt a legteljesebb ellenőrzési lehetősége a hal minősége és a termék előállítása fölött. Ezenkívül olcsóbb volt, mint kész halenyvet vásárolni az oroszoktól. A termék széleskörű használatának köszönhetően a piac virágzott. A halenyv exportja nőtt és az árak hasonlóképpen növekedtek. 1798-ban egy „púd” (kb. 16 kg) jó minőségű halenyv ára 36 rubel volt, két évvel később ez 96 rubelre emelkedett. (Willers, 1980)

A holland Művészeti és Tudományos Szótár 1824-es kiadásában leír egy receptet, hogyan készült a halenyv. „A legjobb fajta enyv a halenyv, ami Oroszországból jön és ott egy különleges folyami hal szárított úszóhólyagjából készül, egyfajta tokhaléból a Belugából (Acipenser Hufo). A friss hólyagokat beáztatják vízbe, hosszában felvágják, a külső hártyáját eltávolítják, a felhámot durván ledörzsölik, aztán feltekerik és szárítják. Amikor az enyvet használják, kalapáccsal kell szétütni, és az így kapott darabokat kisebbekre vágni, majd meleg vízben duzzasztani.” (Nieuwenhuis 1826)

A tokhalból készült halenyvet először Oroszországban állították elő, más eny- veket viszont Hollandiában, ahol ragasztókat elsődlegesen a pergamenkészítők főztek, akik ezt bizonyos pergamenfélék kikészítésére használták. A 17. század végén a szakosodott enyvgyárak már megéltek, már ekkor is volt piaca a készre gyártott enyveknek. (De Bray 1658)

Cennino Cennini „Libro dell’Arte” című 1390-ből való művét már említettük. Ebben egy elég speciális használatát említi a halenyvnek, amit így ír le: „valaki egy kis darab enyvet szájba vesz, amíg egy kissé nedves lesz, majd bedörzsöli vele a pergament, tapasztalja, amint az gyorsan összeragad.” (Cennini 2001) Ennek oka kell legyen, hogy az enyvlap a szájba téve lágyabbá vált. Ily módon az enyv soha nem lett túl meleg vagy túlfőzött, ezáltal megtartotta ragasztóképességét. Később találunk recepteket is erre a ragasztó félére, amit „mouth glue - mundleim” szájjal ragasztó néven, néha „könyvkötő enyvként” emlegetnek. Az alapösszetevői ennek a ragasztónak a halenyv, az arabmézga és a cukor. A német receptek azt is feltárják, hogy egyre fontosabb szerep jutott az illatanyagoknak és növényi eredetű színezék adalékoknak.

11