Műtárgyvédelem, 2007 (Magyar Nemzeti Múzeum)
A 2005. május 24-27-én budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban megrendezett "Ez Örökre Ragadni Fog. Ragasztás És Leoldás A Papírrestaurálásban" - Beentjes, Gabriëlle: Az állati eredetű ragasztók történetének néhány szempontja : eredet, használat és receptek
Az állati eredetű ragasztók történetének néhány szempontja: eredet, használat és receptek Gábriellé Beentjes A fehérje eredetű ragasztók legfontosabb jellegzetessége, hogy ezeket szárított formában tudjuk tárolni, de csak melegítve, duzzasztás után használhatók, folyékony ragasztóként. Kifejezetten állati eredetű termékekből vagy maradványokból készülnek, vagyis ínszalagokból, patából, csontból, szarvból vagy bőrből állíthatók elő. Természetesen a termék eredete meghatározza az enyv végső minőségét és azt, hogyan működik. Számos régi receptet találtunk, amik különböző összetevőket és módokat írnak le az enyvek készítésére és használatára. Lehetetlen az összes, különbözőféle enyv történeti közlését röviden ismertetni. Mialatt készült ez a tanulmány, a figyelmet elsősorban a kis érdekességekre, és az állati ragasztók előállításának sokféleségére összpontosítottuk. Papírkészítés A papírenyvezés egyike az enyv sokféle alkalmazásának. Ezt a technikát már a 14. században használták, hogy a papírt alkalmasabbá tegyék az írásra. Ismert, hogy különböző feltételei vannak a papíron írásnak és a nyomtatásnak, az utóbbi nagyon kevéssé enyvezett papírt igényel. A könyvkötőknek néha szükségük volt olyan papírra, ami egyaránt használható volt kötésre és írásra. Anselmus Faust 1612-ből származó könyvkötő kézikönyvében részletes leírást találunk arra, hogyan hajthatja végre a könyvkötő ezt a feladatot. „Végy fél fontot valamely enyvből (az összetétel nincs leírva) amit, kívánságod szerint beáztathatsz fél napra. Az enyvet aztán tedd egy tiszta lábasba meleg vízzel és keverd, amíg meglágyul. A vízzel elegy ragasztót leszűrve helyezd egy fatálba, a keverékhez pedig tégy aztán timsós vizet.” A hozzáadott timsó, mint tartósítószer működött. Növelte ezen kívül az enyv viszkozitását és jobb szerkezetet eredményezett a papírban. Faust leírja, hogyan lehet ellenőrizni, vajon túl sok vagy túl kevés a timsó az enyvben: „hogy kipróbáld a timsó megfelelő erősségét, végy egy kanállal a folyadékból és tedd a szádba, ha a szád összehúzódik, akkor az enyv készen van.” A kötőerősséget szintén lehet ellenőrizni: “ha meg akarod tudni, hogy az enyv készen van-e, akkor tedd két kezed az enyvfürdőbe úgy, hogy mindkettő nedves legyen. Aztán lóbáld kezeidet hátra és előre a levegőben, amíg félig szárazak lesznek. Érintsd meg száraz karodat, és figyeld, hogy ragacsossága olyan-e, mint a fiatal söré. Ha így van, úgy az enyv kész. Ha túl erősen ragad, akkor több tiszta vizet kell hozzá adni.” (Faust, 1987) 9
