Műtárgyvédelem, 2006 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Bevezető

BEVEZETŐ 2005 novemberében súlyos veszteség érte a Műtárgyvédelem szerkesztőbizottsá­gát és olvasóit. Elhunyt Török Klára, aki 1991-töl haláláig a kötet főszerkesztője volt. Munkatársai megemlékezésével búcsúzunk kedves személyétől. Kötetünkben felidézzük Lovag Endrődi Sebestyénnek, a 20. század eleje egyik meghatározó restaurátorának életútját, munkásságát. Közzétesszük a közelmúlt kiemelkedő hazai képzőművészeti- és tárgyrestaurálási eredményeit. Különösen szívesen adtunk helyet azoknak a beszámolóknak, amelyek restau­rátorok és művészettörténészek együttműködésével jöttek létre, illetve amelyek arról számolnak be, miként segíthetik a restaurátorok készítéstechnikai meg­figyelései egyes műalkotások pontosabb értelmezését. Hagyományaink szerint válogattunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézete képzőművész és tárgyrestaurátor hallgatóinak diplomamunkáiból is, melyek több szempontból figyelemre méltóak. Ezek keretében a hallgatók bemutathatják a tanulmányaik során szerzett tudásukat, gyakorlottságukat. Az Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum a munkákhoz háttérként műhelyeket, felszerelést, anyagvizsgálati lehetőségeket biztosít. A témavezetők, konzulensek saját kutatási anyaguk átadásával, a munkához szükséges kísérletek közös megtervezésével, a vizsgálati eredmények értelme­zésével segítik a hallgatókat. Együtt próbálnak ki új, korábban csak más orszá­gokban alkalmazott kezelőszereket, eljárásokat. így a diplomamunkák kapcsán szerzett tapasztalatok évről évre beépülnek a restaurátorképzés anyagába, segítve a következő nemzedékek munkáját. EDITORIAL The editorial staff and the readers of Műtárgyvédelem suffered a grave loss in November 2005. Klára Török the editor in chief of the periodical from 1991 until her death has passed away. We are taking leave of her with commemorations by her colleagues. In this volume we evoke Knight Sebestyén Endrőd’s life and activity, who was one of the decisive restorers of the beginning of the 20th century. We 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom