Műtárgyvédelem, 2006 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Zágoni Péter: Egy magángyűjteményben lévő kabinetszekrény restaurálása
A bevonatok eltávolítása A díszített felületekről vett minták keresztmetszet-csiszolatainak mikroszkópos vizsgálatánál két réteg bevonat - feltehetően politúr - és köztük erős, testes szennyeződés volt megfigyelhető. A felső politúr- és a köztes szennyeződés réteg eltávolítása Szuperkromofággal történt, majd elérve az alsó réteget etanol- lal folytattuk a bevonateltávolítást. Az etanolos tisztításnál óvatosan kellett eljárni, hogy a gravírozásokban ülő színezett paszta fel ne duzzadjon. Az oldalakra és egyes hullámlécekre a két bevonatréteg közé, a felület egységes megjelenése érdekében felvitt fekete töltőanyagos lakkréteg is eltávolításra került. A bevonat eltávolítása jó szellőzés mellett, aktív szénszűrős védőmaszkban és pamutöltözékben történt. Kiegészítések Az ajtók hosszanti repedéseinek restaurálása A kabinetszekrény restaurálása során az ajtók hosszanti repedéseivel kapcsolatban merült fel a legtöbb etikai kérdés. A rések összehúzásához a fejelő lécet alul és felül a repedés vonalában végig kellett volna vágni. Ennél, az asztalos gyakorlatban nem ritkán alkalmazott megoldásnál eredeti részek kerültek volna eltávolításra, valamint statikailag gyengült volna az ajtó, és a beavatkozás sikere egyáltalán nem volt garantált. Az intarzia összehúzásának lehetőségét, mely szerint az intarziát, ahol a leglátványosabb az elcsúszás, elválasztjuk a felülettől, összeillesztjük, majd az ébenfa keretezésnél végzünk kiegészítést, szintén nem találtuk elfogadhatónak. Ezt a megoldást az ébenfa, illetve az elefántcsont tulajdonságai, ridegsége ismeretében, a sérülésveszély miatt vetettük el. A lehetőségeket etikai és statikai szempontból is átgondolva az elcsúszott intarzia kiegészítése mellett döntöttünk. A repedéseket egy korábbi javításnál - nem egy helyen az intarzia finom részleteit is eltakarva - fekete masszával töltötték ki. Ennek eltávolítása után a szélesebb repedésekbe nyúlenyv-csontenyv 1:1 arányú keverékével az alapfával azonos fenyő spanglifákat17 ragasztottunk, a kiegészítést a repedés legszélesebb pontjához igazítva, majd éles szike, illetve véső segítségével kissé lazábbra faragva, hogy ne feszítsék szét jobban a repedést. A keskenyebb repedések, illetve ahol a borítófa és a csont miatt nem lehetett a repedéshez férni, fenyő fűrészpor és híg poli(vinil-acetát) alapú ragasztó keverékével kerültek feltöltésre. A spanglifákat és kitöltéseket az alapfa szintjével egy síkba dolgoztuk. Az elefántcsont hiányainak pótlása Az elefántcsont intarzia hiányainak pótlását az eredetivel megegyező anyaggal pótoltuk. A hiányok körvonalait pauszpapírra, majd indigóval a színlőpengével és csiszolópapírral megfelelő vastagságúra alakított elefántcsontra átrajzolva a kiegészítések kivágása lombfűrésszel történt. Fonákjuk canolása után ragasztásukhoz a már említett enyvkeveréket alkalmaztuk. A hiányzó elefántcsontfilék pótlásait tolómérővel vett pontos méret után, modell körfűrésszel vágtuk ki, majd enyvkeverékkel ragasztottuk a helyükre. Mind az intarzia-, mind a filékiegészítések felületét a ragasztó száradása után, éles vésővel, illetve szikével, az eredetinek megfelelő síkra dolgoztuk. Az intarziakiegészítéseket az eredeti motívumot követve, rajz alapján, gravírozótűkkel gravíroztuk, majd poli(vinil-acetát) alapú faragasztó és ébenfapor keveréke került a mélyedésekbe. (4. kép) 159
